borús égbolt
Közérdekek, magánügyek
A múlt hétvégén, szombaton szokásos éves közgyűlésére hívta tagjait a Nagy-Küküllő Mezőgazdasági Szövetkezet. Tudják, arról a szövetkezetről van szó, mely Hargita megye, illetve Székelyföld-szerte a pár tehenes tejtermelő gazdák megmaradásának, összefogásának, túlélésének és fejlődni akarásának első komoly bizonyítékaként saját, gazdatulajdonúnak mondott tejfeldolgozóval rendelkezik. Modellértékűnek tartott közösségi kezdeményezés, amely azóta Hargita megyén belül újabbak, például a szépvízi vagy a gyimesi gazdaszövetkezeti tejfeldolgozók létrehozásához és megerősítéséhez is hivatkozási alap. Példa, ami pénzügyi eredményei, adósságállománya és a rossz vezetői döntései okán – közgazdászhallgatóknak főiskolán oktatva – könnyűszerrel elrettentő is lehetne.
A keresztúri vajgyár az elmúlt hat-hét esztendőben a baklövések ellenére mégis olyan, több száz egyéni kistermelőt és közbirtokosságot, szarvasmarha-tenyésztő egyesületet egybekovácsoló projekt maradt, amelyet az elindulás és a kibontakozása fázisában a megyei tanács, a térségbeli önkormányzatok és a magyar kormány nemcsak morálisan és elviekben támogattak, hanem vaskos pénzügyi hozzájárulással is felkaroltak. De nem csupán a múltban, a jelenben is támogatnak, mert a szövetkezeti tejfeldolgozó ügyét közösséginek és közérdekűnek tartották, tartják. Az egykori tejüzem 2010-es bezárásának válságában és tejtermelői pánikhangulatában létrejövő szövetkezetnek, majd az említett támogatók segítségével megvásárolt és 2012-ben termelésre fogott tejüzem ügye ugyanakkor nem csak a politikusoknak és a szarvasmarhatartóknak volt fontos. Túlzás nélkül állítható, Hargita megye elmúlt hat esztendejének agrártörténései közül messze a legnagyobb figyelmet és médiaérdeklődést a keresztúri tejgyár kapta. Figyelmet, amit a benne rejlő kommunikációs és népszerűsítési lehetőség felismerése és kiaknázása helyett inkább gyanakvással és távolságtartással kezelnek: a gyár és a szövetkezet új vezetői pedig erre is ráfejelnek. A gazdáknak szombaton a zárt ajtók mögött közös érdekekről, együttműködésről és átláthatóságról beszéltek, de a közgyűlésre érkező egy szem újságírót – magántársasági érdekekre hivatkozva – a gyűlésterembe beengedni már féltek. Sejtelmem sincs, hogy néhány hónapos vezetőkként Petroczki Géza, a szövetkezet elnökeként és Tamás Pál, a tejfeldolgozó új igazgatójaként mitől tartottak? Talán a 2016-os beszámolóban szereplő üzleti forgalomról és nyereségről/veszteségről árulkodó számok, vagy aktuális adósságállomány, vagy az idei elképzelések, beruházási tervek, vagy a vezetőtanácsba választott két új tag kiléte veszélyezteti az üzletmenetet? Esetleg a szövetkezet 13 fős vezetőtanácsában húzódó törésvonalak, a szövetkezeten belül a tejtermelők és a pénzügyi befektetők közötti viták és nyílt érdekellentétek nem kellene kiderüljenek? Vagy épp a konfliktusok mögött húzódó sajátos magánérdekek?
A transzparencia jegyében bár a külvilág felé rossz üzenet, hogy a tejfeldolgozót birtokló magántársaság közgyűlése az eddig sajtónyilvános helyett hirtelen titkolózó és bezárkózó lett, de sokkal rosszabb, hogy a közgyűlési részvételre és így beleszólásra, szavazásra jogosult 217 személy háromnegyede távolmaradt, érdektelen lett. A szombaton a 217 szövetkezeti tagból alig ötven jelent meg, gazdálkodó még kevesebb. A többieket eszerint a „közösségi vállalkozásuk” sorsát, jövőjét befolyásoló döntések nem érdekli. Ez is üzenetértékű lehet. Tudják, arról a szövetkezetről van szó, mely Hargita megye, illetve Székelyföld-szerte a pár tehenes tejtermelő gazdák megmaradásának, összefogásának, túlélésének és fejlődni akarásának első komolyan vehető bizonyítékaként pár éve még jövőbe vetett hittel és saját, gazdatulajdonúnak mondott tejfeldolgozóval rendelkezett. De mára ez is magánügy lett.
Domján Levente
.jpg)
