Mihály János történész több évtizede kutatja a székely címereket, zászlókat, pecsétnyomatokat és különféle műalkotásokon, építményeken fellelt jelképeket. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa hétfőn mutatta be Székelyudvarhelyen legújabb, a székely szimbólumok múltját és jelenét ismertető kötetét. A szerzővel P. Buzogány Árpád, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársa beszélgetett. A kötet összegző kiadvány, zászló-, címer- és pecséttörténeti tárgyi emlékeket bemutató tanulmányokat tartalmaz.
Mint a bemutatón elhangzott, a szerzőnek a történelemmel való szoros kapcsolatának kezdete a kis magyar világból származó történelemkönyvek­hez vezethető vissza, felmenői óvva őrizték azokat a szocializmus évei alatt.

– A szomszédunkban az 1896‑ban kiadott Szalai‑Baróti-féle A Magyar nemzet történetét őrizték, amelynek borítóit Mátyás király címerei díszítették, és a belső ívein számos illusztráció volt látható, köztük pecsétek és címerek sokasága, amiket gyermekként nagy érdeklődéssel szemléltem, sokat le is rajzoltam

– osztotta meg emlékeit a szerző.

Mint mondta, tanulmányait előbb Marosvásárhelyen, majd Budapesten végezte. A kutatómunka először a ho­mo­ródmenti falvakba vezette őt még középiskolás korában, ott vizsgálta behatóbban a környék unitárius levéltárait, széki tisztviselők és lelkészek okleveleken szereplő pecsétjeit vizsgálta. A történész szerint függetlenül attól, hogy csíki vagy udvarhelyszéki pecséteket vizsgálunk, a környékbeli pecsétek túlnyomó többsége csak székely jelképekből tevődik össze.

– A Homoródmentét azért érdemes címertani szempontból kiemelni, mert igencsak gazdag a fennmaradt emlékek tekintetében. A ho­mo­ród­jánosfalvi templom szen­télyében tíz címerpajzs ta­lálható a gyámköveken, kü­lönböző ábrázolásokkal, a homoródszentmártoni templom egyik harangján pedig a Kornis‑család címere ékeskedik

– sorolta a kutató.
A történész azt is elmondta, hogy az egyik legkiemelkedőbb lelet az ősi székely címer, ami a székelydályai református templom mennyezetén látható: vörös mezőben, egy derékszögben hajlított páncélozott kar kardot tart, ami egy koronát, egy szívet és egy medvefejet döf át. 
A történész ezt követően zászlótörténeti ízelítőt is adott a közönségnek. Mint mondta, bár érték a zászlóhasználatot külső hatások – mint a ’48‑as for­ra­dalom és szabadságharc kitörése –, ám ezek nem nyomták el az eredeti székely jel­ké­peket, az aranyló napot és az ezüstös holdsarlót. A jelenleg használt székely zászlóról, amit a Székely Nemzeti Tanács kez­de­mé­nyezésére tervezett Kónya Ádám hajdani sepsiszentgyörgyi múzeumigazgató elmondta, hogy alapjául Székely Mózes fecskefarkú lovassági zászlója, és egy korabeli gyalogsági zászló szolgált, utóbbin megjelent a nap, a hold és a Szent András-kereszt. Mihály János szerint máig vannak olyanok, akik a bíbor‑fekete alapú zászlót tartják a székelység zászlójának, így a témában nincs konszenzus. A beszélgetést zárva a szerző kiemelte, hogy bár a rendszerváltást követő időszakban a közösség összetartozását növelő kezdeményezések miatt felkapott volt a székely szimbólumok ismerete, a székelységet máig érezhetően foglalkoztatja a téma, ha a családfakutatás népszerűségét is tekintjük.

– A kutatás mindenki számára elérhetővé vált. Erdélyben sok levéltárban van magyar nyelvű szakember-utánpótlás, akiktől segítséget lehet kérni őseink felkutatásában

– bátorította a közönséget, tisztázva, hogy egy újonnan előkerülő bizonyíték akármelyik kutatás eddigi eredményeit felülírhatja.