erős felhőzet
szórványos felhőzet
Kötelesség vagy hivatás?
Jónás próféta könyve alapján vizsgáljuk meg a kötelesség és a hivatás mibenlétét, a köztük levő kapcsolatot. A hivatástudat kötelességvállalást jelent, de sokkal több annál, mert nem más, mint a feltétel és érdek nélküli áldozathozatal, a benső elkötelezés, az Isten országa építésében vállalt ügybuzgalom. Jézus szerint a hivatástudat küldetéstudatot feltételez, amely Isten országáért vállalt elkötelezésből és embertárs iránti mély szeretetből táplálkozik, mert ama „második mérföldet” csak így lehet megtenni (Mt 5,41). Ezzel szemben van a kötelező „első mérföld”, a kötelesség parancsa. Jézus azokat, akik csak annyit tesznek, ami a kötelességük, haszontalan szolgáknak nevezi. Akárcsak a szeretetnek, a hivatásnak ismérve az áldozatra, lemondásra való képesség: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13) A jó pásztor abban különbözik a bérestől, hogy még életét is képes feláldozni az ő juhaiért. Az igaz prófétát a hamistól is az különbözteti meg, hogy a hamis csak prédikál, tanácsot ad, elküld, de nem megy veled, nem fogja meg a kezed, hogy átvezessen tűzön, vízen, hanem éppen ellenkezőleg, saját életét féltve, érdekeit nézve abban a bajban hagy, amelybe ő vitt bele, míg az igaz próféta kész életét is feláldozni érted.
Jónás próféta könyve éppen a hivatásról, a küldetésvállalásról beszél négy rövid fejezeten át. A héberek egy igaz Istene kiválasztja Jónást, és Assziria fővárosába, Ninivébe küldi, hogy prófétáljon, hogy a városban lakók megtérjenek bűneikből. Már az is különös, hogy a zsidók egy istene egy zsidó prófétát küld idegen nép közé. Jónás talán ezért is kilátástalannak tartja, hogy küldetése sikerrel járjon, ezért igyekszik kibújni alóla. Egy hajóra száll, és az ellenkező irányba, Tárzisz városába igyekszik, de az Úr akaratának érvényesülnie kell, és a hajó viharba kerül. Miután az utasok megtudják a vihar valódi okát, hogy megmeneküljenek, beledobják a prófétát a tengerbe úgy, hogy abba ő maga is beleegyezik. Azonban Istennek gondja van rá, és arra, hogy ne tudjon kibújni a küldetés alól, ezért egy cethalat küld megmentésére. Miután három nap a gyomrában van, az éppen Ninive mellett teszi partra. A próféta kénytelen- kelletlen prófétál, és láss csodát, hallgatnak rá, bűnbánatot tartanak, megtérnek, böjtölnek. S így az Úr megkegyelmez a városnak. Jónás kivonul a városból, és nemhogy örülne a jól végzett munka sikerének, hanem haragszik, neheztel az Úrra, mert ő nem így képzelte el, bizonyára arra számított, hogy neki lesz igaza, nem térnek meg, és az Úr megbünteti őket. Jónás magatartását csak úgy érthetjük meg, ha figyelembe vesszük az ószövetségi próféták küldetésének célját: Isten igazságos ítéletének meghirdetőiként „tetszelegtek”, mert hitték, hogy csak a kíméletlen büntetés tudja felrázni, Istenhez téríteni a nép maradékát. Talán Jónás is gyönyörködni szeretett volna Isten igazságos és kíméletlen büntetésének látványában, de mivel ez nem történt meg, kiábrándult. A városon kívüli önkéntes száműzetésében menedéket keres a hőség elől, az Úr megsajnálja, és egy tökindát növeszt, hogy levele árnyékában hűsöljön, de egy férget is küld, amely elrágja a tökinda szárát, s az elszárad. Jónás sajnálja a tököt, vagyis sajnáltatja magát az Úr előtt, aki ekkor szól hozzá intőleg: „Szánod a tököt, melyért nem fáradtál, melyet nem neveltél, én pedig ne szánjam Ninivét?” Jónás próféta a hivatással, a szolgálattal szembesülő ember „prototípusa”. Választania kell a cselekvő másokért élés, az Isten és önmaga elől való menekülés között. Kezdetben a menekülést választja, az élet felelősségek, kötelezettségek nélküli napos oldalát, hogy aztán rádöbbenjen: a lelkiismeretében megszólaló isteni számonkérés, dorgálás elől nincs hova menekülnie. Küldetése sikere felől kétségei vannak, hiábavalónak, értelmetlennek látja a rá fordított fáradságot, izgalmat, hányódtatást. Végül az lenne természetes, hogy kellemesen csalódik, mert kiderül, hogy nem volt hiábavaló küldetés vállalása, de sikerének nem tud gátlástalanul örülni, hisz teljesen másra számított, nevezetesen arra, hogy az Úrral szemben neki lesz igaza, és akkor jogosan neheztelhet rá, morálisan ő lehet a győztes, hisz hivatkozhat arra: ugye megmondtam, hisz éreztem, tudtam, hogy eleve kudarcra van ítélve a küldetésem, miért kényszerítettél mégis ennek vállalására? Jónás alulmaradt Istennel szemben, veszített, s ez fájt neki, ezért sajnáltatta magát, ezért nem tudott örülni még a saját sikerének sem. Kísértetiesen hasonlít Jónás Istennel szembeni neheztelése Jób hasonló töltetű perlekedéséhez, azzal a lényeges különbséggel, hogy Jónás mindvégig ragaszkodik az ő „igazához”, amelyet emberi hiúság motivál – Jób viszont ártatlanságának tudatában végül mégis belátja, hogy az Úrnak van igaza.
Az egész Bibliában végigvonul az isteni elhivatás és küldetés vállalásának vagy visszautasításának motívuma. De nem kell prófétának lennünk ahhoz, hogy a hivatástudattal szembesüljünk, hisz a mindenható Isten mindenkinek adott talentumot, és csak azt várja el, hogy azzal sáfárkodjunk, amit tőle kaptunk. Akire kevesebbet bízott, attól kevesebbet is vár el, és akire többet, attól többet. Nem azt nézi, mennyit gyűjtöttünk, milyen „csodatetteket” hajtottunk végre, hanem azt, hogy milyen szívvel és lélekkel éltünk, hogy az ő dicsőségére, országának épülésére, vagy önmagunk dicsőítésére vállaltuk a tőle kapott hivatást, küldetést. Ahhoz, hogy felépüljön az Ő otthona, temploma bennünk, az szükséges először, hogy előítéleteink, rögeszméink, tévhitünk és képzetünk ódon és romos épületét leromboljuk, hogy új fundamentumot „vessünk”, új emberré, Isten gyermekeivé váljunk. Ahhoz, hogy a szeretet, a béke, a jóság, az igazság virágai nyíljanak szívünkben, ki kell gyomlálnunk lelkünk virágos kertjéből az önzés, a harag, a viszálykodás, a hamisság, a kishitűség és képmutatás gyomnövényeit. Ez mindnyájunknak isteni küldetése, hivatása, kötelessége, ennek vállalásától függ jólétünk, egyéni és közösségi boldogulásunk vagy boldogtalanságunk. Ezért választásunk, akárcsak vallásunk, nem magánügy, hanem családi, egyházi, nemzeti életünket közvetlenül érintő választás és cselekedet. Jó lenne megszívlelnünk és gyakorolnunk azt, amit a hírneves pedagógus, Pestalozzi így fogalmazott meg: „Hivatásod legyen élni másokért, mások boldogságában keresni a magadét.”
Orbán Dezső unitárius lelkész
.jpg)
