Hirdetés

Korszerűsítik a kórházat

HN-információ
Több, jelentős értékű beruházásra készül augusztus-szeptemberben Szentegyháza Polgármesteri Hivatala – tudtuk meg Rus Sándor polgármestertől. A beruházási listán szerepel többek között útjavítás, térrendezés és a város területén található játszóterek felújítása, de az egészségügyi központban is fontos átalakításokat tervez az önkormányzat. [dropcap]M[/dropcap]ár a tervezési szakaszon túl vagyunk a legtöbb projektben, és a közbeszerzési eljárás lebonyolítása következik, ezt követően pedig legkésőbb szeptemberig szeretnénk elindítani a munkálatokat, amely a város több részére kiterjed – nyilatkozta lapunknak Szentegyháza polgármestere. Rus Sándor szerint az ősz során hat helyszínen, mintegy 2,5 millió lej értékben végez az önkormányzat útjavítást, várhatóan tehát aszfaltozni fognak a Május 1, a Mihai Eminescu, a József Attila, a Sport utcában, illetve a Piac téren és még egy közterületen. – Folytatjuk ezenkívül a Tavasz utcában elkezdett munkálatokat, a következő négy hónapban pedig mindenképpen szeretnénk befejezni az említett utcák aszfaltozását – mondta Rus Sándor. Az önkormányzat 100 ezer lejt különített el ugyanakkor a városban található játszóterek felújítására, ebből öt régi játszótér. – Összesen hét játszótér szerepel a beruházási listán, ebből öt régi, már meglévő felújítását, illetve két új kialakítását végezzük. Mindegyik helyszínen korszerű, a szabványoknak megfelelő játékelemeket helyezünk el – részletezte a polgármester. Az önkormányzat másik jelentős beruházása az egészségügyi központ konyhájának kibővítése és korszerűsítése lenne, erre 50 ezer lej áll a hivatal rendelkezésére. – Sajnos a régi épületen működő egészségügyi központ konyhája nem felel meg az európai uniós normáknak, így a közegészségügyi igazgatóság figyelmeztetett, hogy amennyiben nem alakítjuk át a mostani helyiséget, megszünteti az intézmény működési engedélyét – mondta a polgármester. A belgyógyászati és gyermekgyógyászati kezeléseket, illetve sebészeti és fiziológiai kezeléseket lebonyolító egészségügyi központ konyháján sürgősen meg kell tehát oldani az élelmiszerek raktározását, illetve a nyersanyagok és az élelem külön ki- és beszállítását. – Előszobával bővítjük a helyiséget, a munkálatokat itt is még idén szeretnénk elvégezni – mondta Rus Sándor, Szentegyháza polgármestere. Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!