Úgy tűnik, van valami egészen különleges lehetőség a szilveszteréjszakában: ténylegesen lezárul valami és valóban kezdődik egy új. Az most teljesen mindegy, hogyha nagyon akarnánk, akkor ezt minden nap, hét, hónap elején és végén megtehetnénk. De mi ezt a lezárósdit, újat kezdést rendszerint csak ilyenkor játsszuk végig. Talán, mert az egy év az a lépték, mely már megvalósít, eredményeket képes felmutatni, de még áttekinthető. Meg ő az, ami perspektívát ad, miközben az idő múlását is a leginkább érzékelteti. Arról nem is beszélve, hogy a lélek hajlamos áltatni magát, hogy minden kezdet új lehetőségekkel jár. Hogy az új időszámítás beteljesedést ígér. Azt, hogy más lesz minden. Erről szólnak az év végi vagy az újévi – válassza ki mindenki a kedvére való elnevezést, hisz egyre megy! – fogadalmak. Fogadom, hogy nem cigizem, nem iszom, nem eszem, megcsinálom, megírom, le (ki?!)nyírom, leteszem, elveszem és így tovább. Persze vannak olyan fogadalmak is, amelyeket, ha egy picit megkapirgálunk, akkor alattuk, mögöttük inkább kívánságokat, vágyakat, terveket találunk. És ez így rendben is van De sokan, nagyon sokan nem fogadnak meg semmit. Ami egy érdekes ellentmondást hordoz magában: a közhit szerint fogadalmat kell tenni, de ennek ellenére a köz tetemes része ezt valamilyen okból nem teszi. Mert félt tőle, hogy úgysem képes betartani, de még inkább azért, mert fölöslegesnek vagy épp korlátozónak, esetleg értelmetlennek látja. Mert fogadalmat nem egyszer egy évben kell tenni, hanem amikor szükség van rá, illetve lehet, hogy sosem, ha más módszerekkel éli valaki az életét. És ez szintén nagyon rendben van. Engem leginkább valami más ütött meg az újévi fogadalmak, gondolatok körül. A passzív jobbat várás. Az a magatartás, mely egyszerűen azt képzeli, hogy jön az új év és minden jobb lesz. Egyesek ezt nevezik reménynek. Amiről tudjuk, hogy utoljára hal meg. De önmagában ennek ellenére sem elég. Változást nem hoz. Legfeljebb segít abban, hogy ne adjuk fel. Az új év, mint az összes többi, és mindenféle másképp megnevezett idő, mindössze arra való, hogy támpontokat nyújtson az események, cselekvések, megvalósítások értelmezésében. Sorsunkat az új évben is ugyanannyira irányítjuk, mint eddig. Lehetőségeinket ezután is aszerint ismerjük fel, használjuk fel és ki, amennyire képesek vagyunk. Az új év önmagában nem ad többet, mint az összes eddigi, ha nem változtatunk magunkon, körülményeinken, elvárásainkon, szokásainkon, döntéseinken, hogy ezekkel olyanná tegyük, amilyenné eleddig nem sikerült. És ha újévi fogadalomnak nem is, de felismerésnek ez fölöttébb hasznos lenne. Albert Ildikó