Az időskorról írva óhatatlanul két lényeges jelenséggel kell számolnunk: egyrészt a társadalom elöregedéséről, másrészt a megváltozott hozzáállásról. Mindkét jelenség igen érdekes, és nem ritkán súlyos kérdéseket vet föl. Az interneten van egy igen okos, szellemes és egyben végtelenül tanulságos oldal, melyen a szemünk előtt zajlik az emberiség szaporodásának története: másodpercnyi pontossággal pereg előttünk a születések és elhalálozások számának változása és a kettő különbségéből adódó népességnövekedés. Ugyanezen az oldalon bárki beütheti a születési dátumát, és megtudhatja, hányan éltek akkor a Földön. Az én világrajövetelemkor 2 747 025 267-en. A társadalom elöregedéséről szinte állandóan és minden fórumon hallunk, legalábbis azok és akkor, akik és amikor odafigyelnek a társadalmi történésekre. Ez vén kontinensünkön Nyugat-Európát, a Skandináv államokat és Olaszországot érinti, hisz arrafelé igen jól gondozzák az öregeket, és kevés gyereket szülnek. Ez utóbbiban – róla találtam könnyedén adatokat, valószínűleg azért is, mert az egyik legkirívóbb helyzetben van – jelenleg a lakosság 22,4 százaléka hatvanöt év fölötti, eközben a tizennégy év alattiak kevesebb mint 14 százalékát adják a társadalomnak. Egyszerű matematika alapján ez azt jelenti, hogy száz gyermekkorúra százhatvan idős ember jut! Nem csoda, hogy Olaszország költi az Európai Unióban a legtöbbet nyugdíjra: a GDP 16 százalékát, miközben az európai átlag 11 százalék. A világon egyébként csak Japán előzi meg őt a 65 év felettiek arányát tekintve. Ez az eltolódás ugyanakkor együtt jár egy érdekes attitűdváltással is. Míg régebb, a hagyományos társadalmakban, az időseket tisztelték, becsülték, ők voltak a bölcsek, akikhez tanácsért, jóváhagyásért fordultak az utódok – lásd sok helyütt az idősek tanácsa, az egyházban mai napig fennmaradt presbitérium szerepét a reformátusoknál és hasonlókat –, addig mára ez a hozzáállás nemcsak megszűnt vagy megszűnőfélben van, hanem szinte az ellenkezőjébe váltott át. A fiatalság túlértékelése szinte másodrendű polgárokká süllyesztette az idősöket, annak ellenére vagy épp azzal, hogy felmentette őket bizonyos feladatok alól, ezzel kizárta a fiatalok mindennapjaiból, amit a jó intézményi körülményekkel tetézett, ahova szívesen beteszi őket. Érdekes, bonyolult és sokértelmű összefüggéseket lehet itt felfedezni, amikről érdemes elgondolkozni, meg írni is. Albert Ildikó