A pszichopata – mint láttuk az eddigiekben – képes sokáig az egészséges lélek álarcát viselni, sőt igen megnyerő, sármos, elbűvülő lehet, miközben kíméletlen és manipulatív. Előbbi két tulajdonságát főként a külvilágnak szánja, közvetlen környezete hamar megismeri, ha nem is ismeri fel, a másikokat is. A személyiségzavar egyik lényeges vonása ez a kettősség: pontosan tudja, mikor kinek mit kell mondania. Könnyedén bánik a szavakkal, melyek szinte semmit sem jelentenek számára, igazából tartalom nélküli formák, bár gyakran igen ügyesen és hatásosan használja őket. Képes tudást, műveltséget is imitálni, ám ha kissé megkapirgáljuk a felszínt, kiderül, hogy csak szárazan elismételt frázisokról van szó. Ez a felületesség az élet és a lélek szinte minden területén megnyilvánul nála, anélkül, hogy rájönne erre, vagy arra, hogy lényegében igen keveset ért mindabból, amit előad, vagy amit neki magyaráznak. A látszólag jó ítélőképessége, fennen hirdetett elvei és társas érzéke csak a szavak szintjéig terjed. Valójában az ítélőképessége gyenge és nem tanul a hibáiból – amire közönségesen azt mondhatnánk, hogy bizony nem túl okos ember. És bizony a felismerési és belátási képessége sem túl jó. Ennek ellenére, sokszor sok helyzetben igen hatékony és sikeres. Az érzelmi tartalmat hordozó szavak jelentésében való osztozás, a megértés és a kölcsönösség fogalma pedig egyszerűen meghaladja emocionális felfogóképességét: csak a szavak szótári jelentését ismeri! Ezért (is) állíthatjuk elég nagy biztonsággal, hogy a személyiségzavar alapja az az érzelmi sivárság, amely sajátja. Nagyon szépen és tudományosan ezt az emocionális élmény hiányának nevezhetnénk. Ezt hasonlítja Hare a színvaksághoz, mert a pszichopata, ha kell, pompásan tud érzésekről beszélni, azokra hivatkozni és még inkább követelni őket a másiktól, a többiektől, ám megtapasztalni, érezni ezeket képtelen. A személyiségzavaros egyének képtelenek az empátiára, azaz mások helyébe képzelni magukat és ezzel átérezni a másik helyzetét. Nincs lelkiismeretük és következésképpen hiányzik a bűntudat érzése (ezért nevelhetetlenek már gyerekkorban). Érzelmi életük sekélyes: nincsenek gátlásaik, hiányzik a szégyenérzetük – ezért tudnak bármit megtenni és ebben a bármiben a másikon való uralkodástól és a szóbeli bántalmazásától a szexuális perverzión keresztül a gyilkosságig minden benne van –, nem alakulnak ki azok a belső határok, amik rendszerint lehetővé teszik a viszonylag békés egymás mellett és gyakran az egymásért élést. Folytatjuk Albert Ildikó