A csíkszeredai Sapientia kisaulájában mutatják be ma 17 órától Demeter László Ősi rákok nyomában című könyvét. A szerző ajánlása szerint a kötet egy természetbúvár kalandozásait mutatja be a tócsák világában. A Gutenberg Kiadónál megjelent könyvről a biológus kutatóval beszélgettünk. – A könyvet elolvasva egyértelműen elmondható Demeter Lászlóról, hogy meghatározta életét a hely, ahol gyermek- és ifjúkorában barangolt, és ahol később felnőttként kutatott. Így van ez? – Sok szempontból meghatározott. Már kiskoromtól erre a pályára készültem, illetve kicsi gyermekként is figyeltem az állatok viselkedését a nagyszüleimnél a gazdaságban. Megfogott az élőlényeknek a szépsége, érdekessége. – Biológusként mi vezérelte a tócsák kutatása felé? Ráérzett a tócsákban rejlő, felfedezésre váró élővilágra? – Úgy indult, hogy szerettünk kirándulni. Olvasmányaim, Gerald Durrell, geológus édesapám hatással voltak rám. Első hobbim a madármegfigyelés volt a kutyasétáltatás mellett. Nedves területek közelében laktunk, egyfolytában kirándultunk, rábukkantunk a szécsenyi vizes területekre. Onnantól tovább már egy kicsit fókuszálódott a tevékenység, mert ez egy különlegesen gazdag élővilágú terület. Volt itt, amit látni: madarak, békák, vízi gerinctelenek. Egyetemista koromban egy kisebb kutatási téma volt a békafelmérés, kétéltűfelmérés a Csíki-medencében a madarakkal kapcsolatos tevékenységek mellett. Egyetem után előjött a vizes területek témaköre mint kutatási terület, és ekkor előkerült az a titokzatos rák is, amit gyermekkoromban is láttam, de akkor nem sikerült meghatározni. Ennek a kutatásnak a mentén fedeztem fel azokat a tócsákat, amelyek sokévi izgalmas detektívmunka során kitágították a fejemet, elvittek a Csíki-medence domborzatának, történetének jobb megismeréséhez. – Az Ősi rákok nyomában című új könyve kikhez szól? – Mindig is a nagyközönség körében szeretném népszerűsíteni ezeket az érdekességeket. Ezek a dolgok helyben vannak, megfigyelhetők, tanulságosak, érdekesek. Másrészt a helyi emberektől függ, hogy megmaradnak-e vagy sem? Aránylag könnyen tönkre lehet tenni a vizes területeket. Erre volt példa a hetvenes évektől kezdődően, amikor a vizes területeket átalakították az itt élők. – Ez a könyv a tudományos munkák alapján született, de nem szaknyelven íródott. – A könyv a tudományos munkák közérthetővé tétele, illetve leginkább a felfedezések története. Mindig is olyan kutató voltam, aki a józan paraszti ész alapján egyszerű dolgokat kutatott. Olyan területeket, amelyekkel mások nem foglalkoztak, mert lehet, hogy túl egyszerűek voltak. – A könyvében a népi megfigyelésekre is felhívja a figyelmet. Rávilágít arra, hogy a természetben élő ember sok mindent megfigyelt már, amivel korábban a tudomány nem foglalkozott. – Akik sok időt töltenek a természetben: gazdálkodók, erdészek, vadőrök, sok érdekességet megfigyelnek. Ez ösztönös. Velünk született a természet iránti érdeklődés. Ezeket a népi megfigyeléseket szívesen használom fel, illetve rácsodálkozom a jelenségre. Nem gondolom úgy, hogy csak a kutatók tudnak újat hozni. Nagyon örülök, ha ilyen kapcsolódásokat veszek észre a helyi tudás és egyes fajok ökológiája között. – A könyvében azt írja, hogy a kutatásai idején is változtak az élőhelyek. Mit figyelt meg? – Az első év, amikor részletesebb felméréseket végeztem, 1999 volt. A 2010-es évekre például nagyon sok helyen eltűnt a népies nevén kecskebékának mondott gyepi béka. Ez valószínű késleltetett hatása volt a hetvenes-nyolcvanas években végzett lecsapolásoknak. A vizsgálódásom időszakában már nem történtek jelentős beavatkozások, mégis szinte a szemem láttára tűntek el ezek a békák. Ennek oka elsősorban az élőhelyek kiszáradása, de Csíkszereda közvetlen közelében történtek olyan élőhely-átalakítások is, amelyek során a megmaradt mocsarakat halastóvá alakították, ez a faj viszont nem kedveli a mélyebb vizeket. Amikor én gyermek voltam, a nyolcvanas években, Csíkszeredában tavasszal a békacomb idény-ínyencség volt. Visszaemlékszem, hogy mindenki a békacombról beszélt áprilisban. Kevés kivétellel ma már ez nem téma. Ezért is érdekes, hogy az eltűnésnek nem maga a békacomb-gyűjtés a kiváltó oka, hanem az élőhelyek csökkenése. Szélsőséges eset Kommandó: olyan békamészárlást sehol máshol nem láttunk, mint ott. Ennek ellenére ott sok a béka. Tehát nem lehet csak a békászás számlájára írni a békák kipusztulását vagy elfogyását. – A harisról is ír. Legtöbben az utóbbi években a mezőgazdasági támogatás következtében hallottak erről a madárról. Ezek a támogatások ártanak, vagy szolgálják egy-egy faj védelmét? – Ha okosan vannak végrehajtva, akkor tudnak használni, de egy kicsit komplexebb hozzáállás szükséges ahhoz, hogy egy faj hasznot élvezzen az egészből. Adminisztratív szempontból egyszerűbb, ha minden területre ugyanaz a sablon van ráhúzva. Mondjuk a haris kedvéért mindenki később kaszálhat. Nem biztos, hogy ez a megoldás. A természet szempontjából a legjobb a heterogenitás. Az ilyen kitalált szabályoknak akkor van értelmük, ha nagy parcellák vannak, és intenzív a mezőgazdaság. Az az igazi, amikor sokan gazdálkodnak, sokféleképpen és lehetőleg mindenki másképpen. De az tény, hogy a jól kitalált rendszereknek lehet hatása. Vannak jó példák már a Csíki-medencében is a támogatások és a Natura 2000 rendszer kombinálásából. Okos kommunikációval lehet jó eredményeket elérni, megfelelő pénzügyi eszközökkel. – A kutatási terepmunkákba helyi embereket, gyermekeket is bevont. A tócsák világának népszerűsítése, megismertetése hatással van az élőhelyek megőrzésére? – Igen. Sikerült megismertetni bizonyos területeken ezeket a tavacskákat és a bennük rejlő értékeket a helyi közösségekben. Sokszor a gyermekek új élőhelyeket mutattak meg, segítettek a feltérképezésben. A cél az, hogy a fiatal generációk a helyi természeti értékekkel megismerkedjenek. És nem csak ők, például ezt célozza ez a könyv is: egyszerű, közvetlen stílusban íródott, de mégis felnőtteknek szól, mindenkihez, aki a Székelyföld természeti értékei iránt érdeklődik. Szeretnék majd a gyermekekhez közelebb álló verziókat is készíteni. Daczó Dénes