Szvetlana Alek­szi­je­vics több évtizeden át gyűjtötte, formázta, majd végül „szülte meg” a Szovjetunióról szóló könyvciklusát, az utópia hangjait, amely A háború nem asszonyi dolog című kötettel indult, Az utolsó tanúk, a Fiúk cinkkoporsóban, valamint a Cser­no­bi­li ima által vetett egy-egy hosszú, alapos pillantást a Nagy Utópiára és mítoszának erodálására, végül pedig a befejező kötettel, az Elhordott múltjainkkal írta meg a korszak nekrológját. Milyen emberi tragédiák rejtőznek az egyszerű szókapcsolat, „a kommunizmus bukása” mögött? Mennyit érhet egy emberélet, ha még emlékszünk, hogy nemrég milliók haltak meg? A belarusz írónő Moszkvától a legeldugottabb szibériai falvacskákig bejárta magnetofonjával az egykori Szovjetuniót, hogy a hajdanvolt ország társadalmának legkülönfélébb alanyaival beszélgessen, mindemellett pedig nem egy alkalommal évek vagy évtizedek elteltével szólaltatja meg újra ugyanazt az interjúalanyt az Elhordott múltjaink lapjain is. Szvetlana Alekszijevics zseniális kérdező, a dokumentarista könyvében olvasható interjúk nagyban hozzátesznek a szocializmus, kommunizmus bukása utáni társadalom és a kezdeti kapitalista rendszer kialakulásának megértéséhez. A legutolsó kötetében olyan személyek vallomásait olvashatjuk, akik az adott korszakban „mélyen hallgattak”. A megkérdezettek arról beszélnek, hogy mit gondolnak a szabadságról „a szabadság a szerelem”, „szabad az az ember, aki százféle felvágottból válogat a boltban”, „akit nem vertek meg” , „amikor nem félsz”, „ha sok pénzed van”. És még több vallomás olvasható arról, hogy mit takar az az eszme, hogy „a kolbászhegyeknek semmi közük a boldogsághoz”. Továbbá a kötet kiindulópontja az 1991 augusztusában történt puccs, amelynek során a tervezett új uniós szerződést megakadályozandó, az SZKP keményvonalasai a hadsereg segítségével megkísérelték eltávolítani Mihail Gorbacsovot a hatalomból, és átvenni az irányítást az ország felett. A puccs – a lakosság ellenállásának is köszönhetően – nem is lehetett volna kontraproduktívabb: ez vezetett Borisz Jelcin elnökké válásához, a Szovjetunió megszűnéséhez és a Független Államok Közösségének megalakulásához – nem mellékesen pedig a puccsszervezők többségének öngyilkosságához. Az utópia hangjai ciklus ötödik darabjában talán közelebb kerülhetünk az orosz és fehérorosz nemzeti identitástudat, a hazaszeretet megértéséhez. Úgy gondolom, hogy az Elhordott múltjaink nem könnyű olvasmány, mégis olyan fontos témát tanulmányoz, amelyet érdemes akár időről időre újraolvasnia a különböző generációknak, nemzedékeknek. És muszáj megismernie Szvetlana Alekszijevics által készített riportokat, az alanyokkal készült történeteket. Az írónő egy vele készült interjújában úgy fogalmaz: „Ha visszanézünk a szovjet és posztszovjet történelemre, egyetlen hatalmas tömegsírt és vérfürdőt látunk magunk előtt, végtelen dialógust elkövetők és áldozatok között. (...) Ez a könyveim témája.” 

Szvetlana Alekszijevics, Elhordott múltjaink, Európa Kiadó, Bp., 2020.