borús égbolt
Komfortérzés vs. műélvezet
Kiállításmegnyitó kulturált helyen, azaz a kultúra otthonában, Székelyudvarhelyen. A résztvevők az utóbbi időszak bolondosnál sokkal súlyosabb, egyenesen bolond időjárása miatt vastag kabátban állnak, és hallgatják a – mifelénk valami miatt mindig túl hosszúra nyúló – megnyitóbeszédeket, miközben bent jó meleg van. Van, aki megadóan izzad, és aki már nem bírja, kezében, ölében fogja a pufidzsekit, miközben – ha nő az istenadta – a táskáját is tartania kell. Ha pedig ráadásul újságíró, akkor még legalább két kézre lenne szüksége ahhoz, hogy cuccait is tartsa, s munkaeszközeit is használni tudja.
Mostanában több ilyen alkalomban is volt részem, és eltöprengtem: nem elég, hogy egy-másfél órát állnia kell a nagyérdeműnek, mert bizonyos kiállítóterekben semmiféle ülőalkalmatosság sincs, de a komfortérzet legalább minimális növelésére igazán gondolhatnának a szervezők. Ha már az összecsukható székek beszerzése, alkalomszerű elhelyezése nehézségekbe ütközik, ruhatár működtetése, egy-két fogas felállítása mégsem lehet olyan nagy kunszt! Már nem másért, de egyik lábunkról a másikra állva, dunsztolódva vagy felpakolva a komfortérzet nulla fokán hogyan jöjjön elő a műélvezet?
A hivatalokban is elkelne bizony néhány kabáttartó alkalmatosság, amelyre – miközben kitölt, fizet, várakozik – feltehetné holmiját a kliens, és végül már nem úgy jutna oda az ablakhoz, hogy a háta közepén patakokban csorog a víz…
Apropó víz. A csöpögő esőernyők ugyanilyen komfortgyilkosok, ha be kell menni egy ruhásboltba, irodába, bankba. Ha van szék, berakjuk alája, hanem nekitámasztjuk a falnak, ha meg nincs szerencsénk, akkor foghatjuk kezünkben a nedves ernyőt. Pedig néhány ernyőtartó könnyedén megoldaná a problémát. Csak néha a részletekre is figyelni kellene. Mert – mint tudjuk mindannyian – az ördög gyakran épp a részletekben rejtőzik. És teszi unottá, ingerültté, közömbössé, rosszkedvűvé az embert.
Asztalos Ágnes
.jpg)
.jpg)
