tiszta égbolt
borús égbolt
szórványos felhőzet
kevés felhő
Kolozsvári fények
Kolozsváron töltöttem egy délutánt meg egy délelőtött. Mindkettőt beragyogta a fény: tegnap délelőtt a várost jártam, könyvkiadókkal, könyvkereskedőkkel találkozva, illetve megtekintettem a Barabás Miklós Céh idei csoportos kiállítását a Bánffy-palota földszinti termeiben, s ha már ott voltam, végigjártam a palotában székelő Kolozsvári Művészeti Múzeum állandó kiállításait is. A csütörtök estét is beragyogta a fény, ugyanis a már említett patinás helyszínen a Csíkszeredában élő és alkotó Xantus Géza legújabb műveiből nyílt remekbe szabott tárlat. A négy terem mindenike más-más hangulatot árasztott, összekötő kapocs az egyes termekben felsorakoztatott alkotások között a technikán, a transzcendens megragadásán, a mozgást elemeire bontó ábrázoláson túl a képeket beragyogó fény volt. A középpontban mindig a tiszta, tekintetet vonzó, ugyanakkor vakító fénysugár áll, amely nem csupán megvilágítja a teret, hanem megvilágosítja a szemlélőt. A csütörtök esti tárlatnyitó sok embert vonzott. A jóbarátok, ismerősök, tanítványok, meg a művészeti történésekről beszámoló média munkatársai mellett művészek, művészetszerető emberek gyűltek össze, fiatalok és idősek egyaránt, részesülni az alkotások nyújtotta esztétikai és intellektuális élményben, osztozni a művész örömében, ünnepelni az alkotó embert. A tárlatot Lucian Nastasă-Kovács, az intézmény vezetője nyitotta meg, a művészt és munkásságát Németh Júlia műkritikus, művészeti szakíró méltatta, s köszöntötte a hallgatóságot a kiállítás kurátora, Iacob Attila is. Az ünnepelt a rá jellemző szerénységgel és visszafogottsággal köszönte meg a lehetőséget, hogy az intézmény vendége lehetett.
Tegnap reggel Lucian Nastasă-Kovács vezetésével nyargalhattam végig a múzeum emeleti termein, s futva hol az éppen aktuális időszakos kiállításon látható alkotásokról, hol az alkotókról, hol az állandó kiállítás anyaga egy-egy műtárgyáról beszélgettünk, de legfőképp arról, hogy bármily kicsiny legyen is a mi erdélyi művészeti világunk, nagyon keveset tudnak egymásról a különböző térségek alkotói és az alkotásaikat bemutatni hivatott intézmények, azok munkatársai. Olykor szerencsés véletleneken múlik csupán, hogy egy-egy jeles, jobb sorsra érdemes, nagyobb figyelmet érdemlő művész milyen megnyilatkozási felületet, milyen figyelmet kap. S végtelenül elégedettnek tudta magát, hogy a véletlenek láncolata éppen Xantus Gézát hozta össze vele és létrejöhetett az említett tárlat. Lelkesedése határtalan volt s máris a folytatás, nagyobb gyűjteményes kiállítás lehetőségét vetítette előre. Mire mondandója végére jutott, az előző este nyílt kiállítás termeiben voltunk. A villányvilágítást ez alkalommal az ablakokon beáramló napfény árnyalta, fokozta, s ebben a fényben Xantus Géza képein a hangsúlyok átrendeződtek, más-más részletek keltek életre, újabb élményeket nyújtva.
Később Xantus Gézával és Gergely Zoltán szobrászművésszel az erdélyi magyar képzőművészek színe-javát tömörítő Barabás Miklós Céh tárlatát jártuk végig. A látottak megerősítették azt, amit egy nappal korábban Nastasă-Kovács és Németh Júlia mondott: a sok, különböző korú és habitusú alkotót felvonultató kiállítás egységes, magas művészi színvonalú, nem találni olyan munkát, amelynek ne volna helye a kiállításon.
A látottak, hallottak beragyogták az elmúlt két napot. Az élményt tetézte a tegnap délelőtti, déli kolozsvári napsütés, s már nem is tűnt annyira zordnak a hűvös, esti Csíkszereda.
Sarány István
.jpeg)
