tiszta égbolt
Kinél van a kultúrház kulcsa?
Ez egyáltalán nem mellékes, hiszen vannak olyan települések – főként Udvarhelyszéken, de másutt is –, ahol a megyei tanács egyik közművelődést segítő/támogató intézményénél dolgozó szakember jobban tudja, mint a helyi polgármester, vagy a kulturális előadó, akire rábízták ezt a feladatot. „Be kell nyúlni a bejárat melletti vakablakba, s ott van belül egy szegen, de előtte félre kell söpörni a pókhálókat, mert másképp nem látszik” – mondja az illető.
A minap beszélgettünk erről a témáról Tusványoson, de inkább csak érintettük forma a lényeget, mert volt közöttünk intézményvezető, néprajzos, kulturális menedzser, író, újságíró, polgármester, csak éppen olyan kultúrigazgató nem, akinek van vagy 10-12 kulcs a zsebében, amellyel más-más falu művelődési vagy közösségi házát kellene kinyitnia.
Nagyon szép példákat mutattak be a jelenlevők. Csíki, gyergyói nagyközségek kulturális életéről esett szó, amely valóban gazdag és sokoldalú. Egyik jelenlevő azt is elmondta, hogy volt olyan esztendő, amikor annyira megromlott a viszonya a helyi vezetéssel, hogy egyesületet alapítva, civilként végezte ugyanazt, amit előtte főfoglalkozásként, de félállásban. Akkor rémült meg a település vezetése, amikor közeledtek a falunapok, s (re)prezentálni kellett. Gyorsan előhúzták a sufniból az illetőt, s azóta nagy az összhang a helyi vezetők és a műkedvelők, meg a népművelők között. Sokszor az a baj, hogy egy vezető közeli rokonát helyezi el egy-egy ilyen pályán, amelynek aztán megvannak a következményei.
Lehet az akkor elhangzottak alapján akár több ilyen modellt felvázolni, de a lényeg ettől még pofonegyszerű: lehet bármilyen kicsi egy település, akkor is össze lehet vonni az erőket. A helyi vezetés, a civilek, a történelmi egyházak minden egyes faluban jelen vannak valamilyen szinten. Hol az egyik, hol a másik erősebb, de együtt, összhangban sokkal erősebbek.
Azt szokták mondani, hogy sok emberrel sok baj van, de a kevéssel még több. Viszont – tegyük hozzá – a kisközösségekben véghezvitt csodák nagyobbat, jobban szólnak, mint a nagyközségek fúvószenekarai egy-egy regionális fesztiválon. Egy szál tárogató hangja, egy-egy népdal, egy majdnem elfelejtett táncos mozdulatsor sokkal értékesebb Szencsedben – mondjuk –, mint a székelyszentlászlókisküküllőnagy-homoródfalvi bográcsverseny, ahol hat ökröt áldoznak fel a népnek szánt kulináris örömök oltárán a szponzorok és a közalapítványok.
Van olyan falu, ahol csak ötvenen élnek – folytatta a kolléga –, de tudják, hogy hol van a kulcs, s nemcsak torokat tartanak a kultúrban, hanem minden héten szerveznek hol ezt, hol azt. Saját erőből, többnyire kevés községi segítséggel, de mindig ott van velük a helyi képviselő, a falufelelősként ismert atyafi, s természetesen a tiszteletes vagy a plébános úr is. Ilyen helyeken talán nem is kell kulcs, mert mindenki tudja a járást, s a közös élmény a fontos, nem ez a lakatostól való izé.
Simó Márton
.jpg)
.jpg)
.jpg)