Újabb ásatási „fejezet” zárult le a napokban a Székelytámadt-várnál. A romoknál átfogó, szisztematikus feltárás sosem történt, mindössze kisebb-nagyobb feltárási szakaszok segítik hozzá a szakembereket a vár szerkezetének és építéstörténetének alaposabb megismeréséhez. Mind­eközben egy nyertes európai uniós pályázatnak köszönhetően hamarosan elkezdődik az erődítmény részleges helyreállítása. Sófalvi András régésszel, az ásatás vezetőjével beszélgettünk.

– Milyen eredményekkel járt a munka?

– Mindenekelőtt elmondható, hogy minden szelvény feltárása az elmúlt években rávilágított arra, hogy a Székelytámadt-vár építése egy hosszú folyamat volt 1562–1625 között, és az alaprajzok, amit az utókor G. M. Viscontinak és Orbán Balázsnak köszönhet, mindössze a vár elnagyolt képét őrizték meg. A feltárások nyomán be nem fejezett épületelemek, áttervezések, visszabontások kerülnek napvilágra. Ennek a legjobb példája éppen a Fóris-bástya (pontosabb szakmai meghatározással ágyútoronyról van szó), melyet az 1890-es években a mai udvarszint alá bontottak vissza. Kiderült többek közt, hogy az iskolakerítés csak részlegesen követi az egykori védőmű nyomvonalát, utóbbi jó része a mai falakon belül esik, és a föld alatt húzódik. Az ágyútorony egykori képét illetően megtudtuk, hogy ez több építési fázisban valósult meg, egy komoly áttervezés révén, először a legalsó szintje, ami a várbelsőből nézve teljesen a föld alatt volt, ehhez egy köpenyfalat illesztettek, majd ezekre emelték fel az ágyútorony masszív második és harmadik szintjeit. Az is világossá vált az feltárás során, hogy az iskolaudvar bejárata melletti „várfal” lényegében teljesen 1890 után épült, ugyanis a régi köpenyfalat újra kellett rakni.

– Az Orbán Balázs által is említett kazamatarendszerrel kapcsolatosan derült ki valami?

– Szelvényünk nem hozott érdemi információt a délnyugati falszorosban az 1620. évi leltárban említett boltozott kazamatarendszer megismerésére nézve, ugyanis az ágyútoronytól a délnyugati kurtinafal/falszoros felé eső felületen hatalmas károsodás történt a falakban, itt lényegében minden kiomlott (nem kizárt, hogy a vár 1706-os felrobbantása során). Ez irányban tovább kell folytatni a kutatást. Ez alkalommal is került felszínre olyan falrészlet, amely révén kezd kibontakozni előttünk, egyelőre csak töredékeiben a Báthori István erdélyi vajda és székely ispán idején (1490-es évek) épülő erődítmény, melyet a Székelytámadt-vár építésekor (1562 után) átépítettek, illetve befoglaltak az olaszbástyás erőd rendszerébe. Egyre biztosabbnak látszik, hogy a várfalak vonalvezetése és a vár alaprajzi struktúrája már ekkor, a 15. század végén kialakult. 

– Milyen tárgyi leletek kerültek elő?

– Az idei feltárás nem hozott napvilágra szenzációs leleteket. Lényegében a vár belső területéről több lépcsőben kihordott kultúrrétegek másodlagos helyzetű leletei kerültek elő (őskori, római és középkori kerámia, kevés kályhacsempe, tetőcserepek, és a háztartási hulladékból származó állatcsontok).

– Röviden összefoglalva, és annak fényében, hogy nemsokára elkezdődhet a vár rendezése európai uniós forrásokból, hol tartanak a feltárással? Pontosabban: milyen új információk kerültek felszínre, amelyek fontosak a pályázat szempontjából (és hozzátesznek a vár történetéhez)?

– Szigorú szakmai szemmel nézve, az udvarhelyi vár feltárása még kezdeti stádiumában tart, noha az első kutatások már az 1980-as években elkezdődtek. Ennek egyik oka, hogy sosem volt egy kidolgozott, a vár minden pontjára kiterjedő szisztematikus kutatási terv, mindig csak alkalom szülte helyzetek adtak lehetőséget egy-egy feltárásra, vagy valamilyen pályázatot készítettek elő. A vár összterületének kevesebb mint öt százaléka van régészetileg feltárva, ez elsősorban a nagy mélységekkel magyarázható, a várfalak környezetében és a védőművekben öt métert is meghaladó kultúrrétegek/feltöltések vannak, melyek feltárása komoly előkészítési és megvalósítási feladat minden alkalommal. Mindezek mellett fog megtörténni a közeljövőben a vár részleges helyreállítása és turisztikai szempontú hasznosítása. A szűz terep miatt ez állandó szakmai jelenlétet és beavatkozást igényel (lényegében a teljes földmunkát régészeti feltárás révén lehet eltávolítani, ez pedig több ezer köbméter földet jelent), és nem egy esetben a tervek átrajzolását fogja követelni (föld alatt húzódó falmaradványok, épületek felszínre bukkanása).

– Nem kis feladat ez!

– Mondanom sem kell, hogy részünkről ez egy nagy kihívás, melyhez pillanatnyilag nem rendelkezünk elegendő szakemberrel, és eszközkészletünk is meglehetősen hiányos. A fenti szempontokat a leendő kivitelezőnek is figyelem előtt kell tartania, alapos, minden részletre kitérő egyeztetésekre számítunk, és előre kidolgozott ütemterv alapján tudunk dolgozni. Mindezek nélkül a helyreállítási munkálatok nem fognak elkészülni időben, és természetesen a régészek lesznek a bűnbakok. Reméljük, hogy ennek a folyamatnak a végén a kutatások nem állnak meg, hanem folytatódnak, és segítenek majd megtölteni hiteles tartalommal a kiállító- és bemutatótereket. Idővel a vár teljes képének rekonstrukciója megvalósulhat, de ehhez sok tényező együtthatása, szakemberek és a közigazgatásban dolgozók együttműködése szükséges.

– Azt is olvashattuk, hogy a régészeti adatok a vár restaurálási dokumentációjába való beépítés révén gyakorlati hasznosulást nyernek. Ez mit jelent konkrétabban?

– A Fóris-bástya alapfalainak a mai felszíntől alig 30 cm mélységben való rejtőzése alapvetően befolyásolhatja a helyreállítási terveket, amennyiben az ennél vastagabb földréteg eltávolítását érinti. Az már részletkérdés, hogy bemutatásra kerülnek az ágyútorony falai, vagy föld alatt maradnak…

– Lehet-e valamiféle meglepetésre számítani a jövőbeni régészeti kutatások során? Egyáltalán mit kéne még feltárni, hol kéne még kutatni, hogy teljesebb képet kapjunk a várról, a területről?

– Számtalan pontot meg lehet jelölni, hisz a vár területén több fehér folt van még: a belső kapu helyének pontos azonosítása, a kazamatarendszer feltárása, Bánffy-bástya belső szerkezete, Telegdy-bástya kazamatái. Azt is ki kell emelnem, hogy a későbbi beépítettség miatt a vár területének jelentős része alig kutatható, vagy csak részlegesen. A belső várat (a 16–17. századi palota és ennek előzménye a középkori domonkos kolostor) sosem fogjuk megismerni a maga teljességében. Igazi meglepetés – de ehhez szerencse is kell – a kora Árpád-kori királyi udvarház maradványainak azonosítása lehetne.

 

Amit az ásatásról tudni érdemes

Szeptemberben a Haáz Rezső Múzeum munkatársa, Sófalvi András és két régészkollégája – Botha Zoltán, valamint Szász Gyula – egy (kisebb) szelvény nyitásával újabb kutatásba vágott bele. A régészeti feltárásokat a megyei önkormányzat és a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal támogatta. Az ásatás a Fóris-bástya délnyugati, külső oldalán és a falszorosban folyt, mindez kívül esik a vár egykori belső területén, de a mai iskolaudvarnak a része, ugyanis az 1890-es években a szóba jöhető várromok maximális területét befoglalták a helyreállított falak közé, utóbbiak képezik az iskola kerítését. Mint Sófalvi András, az ásatás vezetője elmondta: lényegi megfigyelés volt ez alkalommal is, hogy a vár minden sarka más és más képet mutat, nemcsak apró részleteiben, hanem építéstörténeti vonatkozásban is. Beszélgetésünk elején azt is tisztázta a régész, hogy Orbán Balázs alaprajza mindig alapvető útmutatót képez a feltárási munkálatokban, és noha az ásatások célja sosem a nagy kutató előd megfigyeléseinek a cáfolata, mégis lépten-nyomon azt látják, hogy a részletek több helyen nem stimmelnek az ő felmérésén (természetesen tudnunk kell, hogy ő a várat már romjaiban találta, így minden apróságot nem tudott dokumentálni vagy rekonstruálni helyesen, mindemellett Orbán Balázs legnagyobb érdeme, hogy olyan épületelemeket örökített meg, például kolostortemplomot, amelyek azóta nyomtalanul eltűntek).