A gazdasági-pénzügyi válságnak hazai viszonylatban (de nem csak) velejárója volt az is, hogy 2009-től errefelé számos lakásvásárlási jelzáloghitel bedőlt, a hitelezettek fizetésképtelensége okán a bankok rákényszerültek az adott ingatlan elárverezésére. Országszerte igen sok ilyen eset következett be, főleg a valutáris (a valuta alapú) hitelek vonatkozásában. Ilyenképpen pedig kiszolgáltatott helyzetbe került országos viszonylatban több ezer család, s nem sikerült érdemben megoldani lakhatási gondjaikat. Említettük, hogy ez nem hazai jelenség, Magyarországon is hasonlóképpen történt, de ott a kormány egy otthonvédelmi akcióterv révén próbált gondoskodni a bajbajutottakról. 2014 tavaszán hazai viszonylatban is megszületett egy ilyen jellegű, illetve ehhez hasonló jogszabályozási elképzelés. Az mára törvénnyé „érlelődött”… Elöljáróban érdemes feleleveníteni az anyaországi gya­korlatot. Ott a már említett otthonvédelmi akcióterv keretein belül létrehozták a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-t, amelynek az a feladata, hogy egy olyan gazdasági programot működtessen, amely a jelzáloghitel-törlesztés súlyosan eladósodott, a gazdasági válság miatt kiszolgáltatott helyzetbe került családok lakhatását hosszú távon biztosítani képes. A Zrt. a hiteladósok ingatlanát az állam javára megvásárolja, egyben biztosítja a bérlés lehetőségét. Idetartozik az is, hogy az ingatlant csak abban az esetben vásárolja meg, ha a hitelező (azaz a bank) az adásvételhez hozzájárul. A program tulajdonképpen a három szereplő – hiteladós, hitelező és a magyar állam – közös áldozatvállalásán alapul. Ennek keretében: a hiteladós lemond az ingatlan tulajdonjogáról és bérlőként otthonában maradhat; az állam megvásárolja a felajánlott ingatlant; a hitelező elengedi a hiteladós fennmaradó tartozását. Ha mindez teljesül, akkor az adásvételi szerződést, valamint a bérleti szerződést is meg lehet majd kötni, azaz az egykori tulajdonos mint bérlő továbbra is az otthonában maradhat. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ha nem is oldotta meg ez az akcióterv az anyaországi bedőlt lakossági jelzáloghitelek okozta súlyos következmények mindenikét, mégis enyhített a gondokon. Ugyanakkor feltételezhető, hogy az anyaországi gyakorlatból ihletődött annak idején az a tizenöt RMDSZ-es honatya, akik ugyancsak a nehéz helyzetbe került lakhatást hosszú távon biztosítani képes megoldást kívántak beépíteni a hazai jogszabályozásba. A helyhatóság mint „lakásgondnokság” 2014 áprilisában nyújtotta be tizenöt RMDSZ-es szenátor és képviselő (köztük két megyénkbeli, Antal István és Moldován József) ama törvénytervezet-javaslatukat, amely révén kiegészítésre került volna a lakástörvény, az utólag módosított és kiegészített 1996/114-es törvény. A megindokolási beterjesztésben többek között az szerepel, hogy a törvény elfogadása révén lehetőség teremtődne a helyi közigazgatási hatóságok számára, hogy a hitelezők/a bankok által a kényszervégrehajtások keretében árverésre bocsátott lakásokat megvásárolják, ezt követően pedig a hitelüket nem tudó rászorulóknak lehetővé tegyék annak használatát bérlői minőségben. Továbbá utalás van a megindokolásban arra is, hogy az akkor hatályos jogszabályozások értelmében a kilakoltatott állampolgároknak még csak szociális lakáshoz sem volt jogosultságuk (amúgy jelenleg sincs). Továbbá utalás volt arra is, hogy az amúgy is nehéz helyzetbe került családoknak gondjain érdemben enyhített az, hogy bérlőként továbbra is abban a lakásban maradhatnak, s ennek nemcsak anyagi, hanem társadalmi, erkölcsi és lelki szempontból is megvan a maga jelentősége. Ami a törvényjavaslat szövegét illeti, az elképzelés szerint annak révén újólag kiegészítenék, nevezetesen egy fejezet beiktatása révén az utólag módosított és kiegészített 1996/114-es törvényt. Ez az új fejezet mindenekelőtt bevezetne egy új lakáskategóriát, az úgynevezett támogatási lakásét (locuință de sprijin), amelyeket azoknak utalnának ki, akik annak idején annak tulajdonosai voltak, de a bedőlt hiteleik okán azokat elárverezték, illetve a helyi önkormányzatok megvásárolták és utólag a jogosultaknak bérbe adták. A képviselőház állandó bürójában a törvénytervezet ismertetésére 2014. március 17-én került sor, s ugyanaznap megküldték a szenátusnak is. A felsőház viszont 2014. június 24-én azt visszautasította. Szeptember 2-án újólag ismertették a képviselőház állandó bürójában, együtt a szenátus, valamint a kezdeményezők beadványaival, s megkezdődött annak vitája. Az ugyancsak elhúzódott, s 2015. április 6-án megküldte az akkori kormány a véleményezést is, amely negatív előjelű volt. Teltek a hónapok, de érdemben nem történt semmi, majd 2016 februárjában a kormánytól, ez esetben a Cioloș-kormánytól egy újabb negatív előjelű véleményezés érkezett. Mindettől függetlenül a parlamenti eljárás folytatódott, mondhatnánk igen kínosan-keservesen, de végül is a múlt esztendő novemberében, pontosabban november 7-én azt a képviselőházban elfogadták. November 14-én küldték meg kihirdetés végett Klaus Johannis államelnöknek, de a törvény nem nyerte el annak tetszését és december 12-én újratárgyalás végett visszaküldte a szenátus elnökének. Amúgy az államelnök újratárgyalási kérésében jó néhány fenntartást fogalmaz meg, többek között azt hangoztatva, hogy a jogszabály szövege nem eléggé világos és pontos, magának a támogatási lakás fogalmának a meghatározása is vitatható. Ugyanakkor a törvény azt is szem előtt kellene tartsa, hogy adott esetekben a jelzáloghitel bedőlésében milyen tényezők, körülmények játszottak közre. Az államelnöki kérést követően a szenátusban március 6-án került sor (hallgatólagosan, lévén, hogy az alkotmány által megszabott határidőből „kifutottak”). Következett a folytatás a képviselőházban, ahol május 30-án tűzték napirendre és 238 képviselő szavazatával el is fogadták (27-en ellene szavaztak, ketten tartózkodtak, egy honatya pedig nem szavazott). Az államelnökhöz újólag megküldték kihirdetés végett, s arra sor is került június 16-án a 2017/559-es dekrétum révén, majd a szóban forgó törvény a Hivatalos Közlöny május 20-i számában jelent meg a 2017/143-as törvényről van szó. Lesz-e pénz? A törvény tulajdonképpen máris hatályba lépett, s ilyenképpen akár árverésre bocsátott lakások megvásárlására is jelentkezhetnek a helyi közigazgatási hatóságok, már amennyiben a bankok a bedőlt jelzáloghitelek okán eszközlik a kényszervégrehajtás keretében az elárverezést. Amúgy az ilyen jellegű ingatlanvásárlást tiltja a 2008/275-ös törvénnyel jóváhagyott 2008/37-es sürgősségi kormányrendelet. Igen ám, de a most megjelent törvény ezt lehetővé teszi, ha a lakásvásárlás célja támogatói lakás biztosítása. De mit is értünk egy ilyen lakás alatt? A törvény értelmében annak felülete nem haladhatja meg a 100 m2-et, s amelyet a már említett körülmények között vásárolják meg és adják bérbe az egykori tulajdonosnak. Igaz, hogy a megvásárlásra azon kritériumok alapján kerül sor évente, amelyeket a helyi tanács határozata révén állapítanak meg. Hogy milyen kritériumokról lehet szó, arra viszont még csak utalás sincs a törvényben. Mint ahogy a törvény nem is ír elő olyan jogszabályt, amely révén esetleg megállapítanák az alkalmazás módszertani normáit. Ami a bérbeadást illeti, azt öt évre köthetik meg meghosszabbítási lehetőséggel az egykori tulajdonos, illetve az időközben bérlővé vált személy, család jövedelme függvényében. A bérleti díj szintje nem haladhatja meg a családra jutó havi nettó jövedelem tíz százalékát, s amennyiben a bérlet nominális értéke ennél nagyobb, akkor a különbözetet az adott területi-közigazgatási egység helyi költségvetéséből kell szubvencionálni. Álljunk meg itt, s szerény meglátásunk szerint e törvény gyakorlatba ültetésének „gyümölcseit” belátható időn belül nemigen fogjuk learatni. Hecser Zoltán