Intézzünk ügyeket… Többször is írtam arról, hogy milyen érzés ügyeket intézni, Franz Kafka A per című regényében zseniálisan érzékelteti is, ehhez képest én jóval szerényebben tudom közreadni mondanivalómat, de lássuk, mire jutok. Nos, irodalmi kitekintő bezárva! Sajnos vagy sem, de visszatérő alkalom, hogy „státuszomból” (jegyezzék meg a szót, még visszatérek rá) kifolyólag szembesülök a hivatali rendszer útvesztőivel, egészen addig, míg magam sem tudom, hogy mit keresek az adott hivatal fene tudja hányas ablaka előtt. Talán a szabadulás boldog órájára várok, csakhogy ilyenkor mindig nehezen akar eljönni. 
Történt velem legutóbb, hogy egyesületi ügyeket intéztem. Egyik ajtótól a másikig szalasztottak, onnan vissza, és el egy másik épületbe, városunk másik szegletébe. Az ajtókilincsek változásával a bürokratikus játékszabályok is folyamatosan cserélődtek. A nap végére az útvesztőben jól megjárattak, belefáradtam az ide-oda járkálásba. Miközben főttem magamban, s azon voltam, hogy megfutamodom, váratlanul kérdést szegeztek nekem. Az egyik ablakból kiszólt a bürokratikus gépezet egyik „fogaskereke”: Ki küldte önt? Mire fanyar mosollyal és dühtől fűtve ennyit válaszoltam: Önnek is legyen szép napja! Kérem szépen, az úgy történt, hogy ma innen oda és onnan visszaküldtek, immár magam sem tudom, mivégre jöttem, és azt végképp nem tudnám felidézni, hogy ki is küldött, csupán státuszomból kifolyólag ért engem a szerencsétlenség, hogy ide vetődtem – mondtam, majd egy darabig értetlenül álltunk egymás előtt, míg elvette iratcsomómat és hosszasan forgatta, végül mondta, rendben, s azzal elváltak útjaink, egy hosszú, kimerítő hivatali napot követően. 
Végül is, úgy adta a teremtő, hogy a társadalomban és társadalmi intézményekben mindenki valamilyen státuszt tölt be. Olyan szerencsés személyek is vannak, akik egyszerre akár többet is, például apa, férj, újságíró, mozdonyvezető vagy éppen egy egyesület vezetőségi tagja. Minden státuszhoz elvárások kapcsolódnak, amelyeket a társadalom támaszt az adott pozíciót betöltők viselkedését illetően. Ezeket az elvárásokat és viselkedési normákat nevezik szerepeknek. 
Ráébredtem: az ügyintézés alól, bármilyen státusszal is rendelkezzünk, egyáltalán nem mentesülhet senki, hiszen társadalmunkat valamikor így programozták be.