Az újságíró munkájának egyik alapfeltétele, hogy az információt mindig attól a forrástól szerezze meg, aki annak eredeti birtokosa. Ha az újságíró jól végezte munkáját, rendszerint annak eredménye válik elérhetővé az olvasó kezébe kerülő nyomtatványban, illetve az adott médiaorgánum online térben elérhetővé tett tartalmaiban. Sokan, akik nem ismerik az újságíró munkájának részleteit, azt hiszik, a gyakorlattal rendelkező médiamunkásnak nem nagy kunszt megírni egy „cikkecskét”. Hiszen mit csinál tulajdonképpen: leül a számítógép elé, és bepötyögi, amit korábban megtudott. De hogyan is zajlik az információszerzés a gyakorlatban? A kezdő újságíró számára az egyik legnagyobb kihívás saját kapcsolati rendszerének kialakítása, magyarán képbe kell kerülnie az egyes intézmények hátterével, meg kell tanulnia, hogyan, kivel lehet kapcsolatba lépni, hogy az információs csapok megnyíljanak. Ez gyakran egyoldalú munka: megszerezni az elérhetőségeket, aztán pedig megismertetni magunkat az információk birtokosaival, illetve a bizalmukba férkőzni azzal, hogy a tudomásunkra jutott információt valóságtartalmának megfelelően írjuk meg. Ez nehéz kihívás, és minden cikk megírását többé-kevésbé, de inkább többé, hosszadalmas információkeresési munka előzi meg. Sok információforrás rendkívül érzékeny a részletekre, mások kevésbé szigorúak. Vannak intézményvezetők, akik nem eresztik kezükből a gyeplőt, személyesen szeretnek kommunikálni, és vannak olyanok, akik kommunikációs szakembereikben maradéktalanul megbíznak. A hét elején a havonta esedékes prefektusi kollégiumi ülésen, ahol az összes decentralizált intézmény vezetője jelen volt, Andrei Jean-Adrian prefektus az egyik intézmény igazgatóját nyilvánosan feddte meg, mivel egy újságíró arra panaszkodott, hogy nem válaszolt neki. Az illető intézmény vezetője tisztázta helyzetét: kiderült, szabadságon volt, amit idejében jelentett is a prefektusi hivatalnak, azonban az erről szóló dokumentum elkeveredett. Az újságíró panasza a helyettes intézményvezetőket is érintette, akik munkaidejükön kívül nem válaszoltak neki. Ebben az esetben az újságírónak kell igazat adnom, ugyanis, ha valaki vállalja, hogy a sajtóval tartja a kapcsolatot, akkor azt is vállalnia kell, hogy munkaidején kívül is az újságíró rendelkezésére áll, és megadja a szükséges információkat – amennyiben rendelkezik azokkal. Ennek jobb helyeken már hagyománya van, nálunk azonban az újságíró munkájának hasznossága még mindig eltörpül azon vélekedés mellett, miszerint egyebet nem csinálnak, csak hazudnak. Pedig ez szinte soha nincs így, legalábbis a székelyföldi közszolgálati sajtóban biztosan nem. Ha az újságíró hazugságot, valótlanságot ír le, az azért történik, mert ezt az információt kapta a témában legilletékesebb forrásától. Ha ez nyilvánvaló, akkor az újságíró nem hagyja annyiban, és felgöngyölíti az ügyet. Természetesen, vannak olyan témák, amelyek több forrás megszólaltatását követelik, ilyenkor nem ritka, hogy ugyanannak az információnak több változata is megjelenik a cikkben, éppen azért, mert mindegyik forrást egyenlően kezeli. Sajnálatos módon egyes intézmények még mindig nem kommunikálnak megfelelően: talán a legzavaróbb módja ennek az, amikor azt a választ kapjuk a kérdéseinkre, hogy küldjük el azokat Bukarestbe a központi intézménynek, ők majd válaszolnak. Pedig biztosak vagyunk benne, hogy a Hargita megyei ügyeket helyben jobban ismerik, mint a fővárosban. Ezzel szemben úgy igazságos, hogy kiemeljem a tűzoltóság, a rendőrség és a csendőrség kommunikációját, főként a tűzoltóságét: Alina Ciobotariu felvette nekem már a telefont este 10-kor is, és információval szolgált. De az egészségügyet érintő témákban mindig számíthatok az egészségügyi igazgatóságra, az egészségbiztosítási pénztárra, a háziorvosok egyesületére és a megyei kórházra is, ezenkívül a nyugdíjpénztár, a mezőgazdasági igazgatóság és a kifizetési ügynökség is rendelkezésünkre áll. A legtöbb önkormányzat vezetője szintén partner, és van olyan város is, amelynek polgármestere inkább a sajtósán keresztül kommunikál, de legalább kommunikál. Azon intézmények, amelyek elzárkóznak ettől, valószínűleg elfelejtik, hogy nem az újságíró örömére kell nyilatkozniuk, hanem a lakosság megfelelő tájékoztatása érdekében. Hátha ezt is megtanulják egyszer… Márk Boglárk A cikk a Hargita Népe március 2-i számában jelent meg.