borús égbolt
enyhe havazás
Kéznél vannak a magyarázatok
Lejártak a választások. Aludtunk is már néhányat a nagy pecsételés után, így már nem az első hévvel, sem az eufóriától fűtve kell nyomtatásra küldeni az aláírt véleményt. Hogy túlzás az eufória? – lehet, de miért is ne adnánk meg a jogot annak, aki örvendeni akar, hogy örüljön. Aki bánatos, az búsulja ki magát. Aki kárörvendő – há’ legyen. Mindenkinek joga van megélni, feldolgozni saját választási élményét, eredményét, úgy, ahogy akarja. A fenti sorok a választópolgárokra és nem a politikusokra vonatkoznak.
A politikus a választás után is politikus marad. A választók előtt soha nem lehet kudarcról beszélni, mindig mindenre van magyarázat.
A nagy pecsételéssel nemcsak a jelöltek sorsát, de a kampány végét is megpecsételtük. Lezártuk. Vannak eredmények, így a szavak már nem befolyásolják az eredményeket. Nem kell kerülgetni senkinek a nevét, sem nyertesnek, sem vesztesnek. Nevén lehet nevezni a dolgokat.
Kampány előtt értesültünk, hogy az új szabályozás értelmében a kampányban érintettek nevét nem lehet leírni. Tehát egy hónapon át kerülgettük a neveket. A sajtószabadság győzelmeként megtanultuk az olvasó elé tálalni a névtelen valóságot. A politikusok ettől nem jöttek zavarba, mert amúgy is tudták, hogy a kampány mindig az urnazárással kezdődik. Tehát, ismét kampányban vagyunk.
Vasárnap este már meg sem lepődtem azon, hogy az alacsony részvétel kapcsán kéznél volt a magyarázat. A mikrofon előtt állva tudták, hogy Ön miért maradt otthon a fotelben, miért döntött úgy, hogy nem megy el választani. Ha netán volt valami apró lelkiismeret-furdalása, amiért nem mozdult ki pecsételni, megnyugtatták. Sok településen nem volt tétje a választásnak, az Ön szavazata nélkül is borítékolható volt az eredmény.
Ezeket hallva, azt nem értem, miért kellett választásokat tartani ott, ahol egy jelölt indult. Szerintem sajátos rendszerünkben, igazán beiktatható lenne egy passzus: ahol nincs több jelölt, ott nincs voksolás.
Szóval, vasárnap estétől mindenki magyarázza az eredményeket, a sikert vagy éppen a kudarcot. Aki pedig bármilyen összefüggést lát a mostani és őszi választás között, az... a kákán keresi a csomót. A választott nép és a választó nép közötti szakadék ezzel a szemléletkülönbséggel kezdődik.
A választások előtt nem, de most már itt az ideje, hogy kimondjuk: a legtöbb településen, ott, ahol minden előre borítékolható volt, még arra sem méltatták a jelöltek a választókat, hogy elmondják, leírják, mit szeretnének a következő négy évben. Ami még ennél is rosszabb: nem hallgatták meg a választókat, hogy ők mit szeretnének. (Akinek nem inge, ne vegye magára!) Bármennyire is állítják, én nem hiszem, hogy a hétköznapokban a választók és a választottak között létezik állandó párbeszéd, folyamatos kommunikáció.
A kampány lehetőség volt arra is, hogy szembenézzenek a gondokkal, problémákkal a jelöltek, hogy azt is megtudják, mit értékelnek az emberek, mi az, amit jónak tartanak. Mikor hallgatja meg valaki a választókat, ha még kampányban sem?
Daczó Dénes
