Készülődik a helyhatósági választásokra Udvarhelyszék

HN-információ
Székelyudvarhelyen urnás előválasztással dől el március közepén, hogy ki lesz majd az RMDSZ hivatalos polgármesterjelöltje – Bunta Leventén és Arros Orsolyán kívül egyelőre más indulóról nem tudni. Az MPP függetlenként induló jelöltet támogat, aki reményeik szerint megveri Buntát és az önkormányzatban többséget szerző testülettel vezeti majd a várost – csak a nevét még nem mondják meg. Az EMNP szintén ezt a forgatókönyvet pártolja, de az nem teljesen világos, hogy magában vagy a polgáriakkal közösen. [caption id="attachment_21579" align="aligncenter" width="620"]Bíró Barna Botond széki RMDSZ ügyvezető elnök és Verestóy Attila szenátor Bíró Barna Botond széki RMDSZ ügyvezető elnök és Verestóy Attila szenátor[/caption] RMDSZ: előválasztáson dől el, ki lesz a polgármesterjelölt Urnás előválasztás lesz Szé­kely­udvarhelyen, Máréfalván és Homoródszentmártonban. Ezek azok a települések, ahol a helyi RMDSZ-szervezetek ezen a módon kívánják eldönteni, ki képviselje a közösséget – és a Szövetséget – a közelgő helyhatósági választásokon. Az előválasztáson való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. – Közelednek a helyhatósági választások, most már a célegyenesben vagyunk – jelentette ki dr. Verestóy Attila, az RMDSZ Udvarhelyszéki szervezetének elnöke csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján. Kijelentette, a Szövetség számára kiemelten fontos, hogy az idei megmérettetésen a legnagyobb közösségi támogatottsággal rendelkező személyek képviseljék az RMDSZ-t. Ezért a polgármesterjelöltek kiválasztásában és rangsorolásában, a választások előkészítésében a Szövetség „a közösségi támogatottság, nyitottság, szakmai felkészültség, esélyegyenlőség, szervezeti elkötelezettség és szerepvállalás és a politikai érdekegyeztetés alapelveit tartja irányadónak”. Ennek jegyében tartott elnökségi ülést tegnapelőtt délután a területi szervezet, ahol a helyi szervezetektől beérkezett javaslatok alapján döntés született a jelöltállítás módozatairól. A részletekről dr. Verestóy Attila elnök és Bíró Barna Botond széki ügyvezető elnök tájékoztatott. Az udvarhelyszéki települések zömében – például Szé­kelykeresztúron, de Szentegyházán is – a helyi RMDSZ-szervezet és a területi elnökség közös döntése alapján áll össze a jelöltek listája. Hét községben határoztak az elektoros előválasztás mellett, és három helyen – Oroszhegyen, Siménfalván és Újszékelyen – még nem született döntés a jelöltállítás mikéntjéről. Urnás előválasztást három településen, Székelyudvarhelyen, Homoródszentmártonban és Má­réfalván tartanak. Pártállástól független a részvétel Az előválasztáson az adott település bármely lakosa – pártállástól függetlenül – kifejezheti, hogy kit támogatna szavazatával, de ehhez regisztrálnia kell. A regisztráció január 25-én indul és március 10-én zárul. Székelyudvarhelyen a regisztrált személyek adatai bekerülnek egy adatbázisba, ez megkönnyíti majd az előválasztás lebonyolítását. Megkezdődött a támogatói aláírások gyűjtése is, ugyanis ahhoz, hogy valaki részt vegyen az előválasztáson, bizonyos számú támogatóval kell rendelkeznie. Ezt a számot Udvarhely esetében 900-ban határozták meg, a másik két településen elég a 100 aláírás. Jelölt lehet bármely RMDSZ-tag, aki összegyűjti a szükséges aláírásokat, és február 12-ig leadja dokumentációját a helyi választási bizottságnál. Az előválasztási jelöltlistán nemcsak a polgármesteri tisztségért indulók, hanem a tanácsosjelöltek neve is szerepel majd. Az urnás előválasztást az említett három településen március 13-án, vasárnap 7 és 20 óra között tartják. Udvarhelyen várhatóan 7-8 ponton lehet majd szavazni, és nem lesznek körzetek, tehát aki regisztrált, bárhol leadhatja voksát. Ahhoz, hogy érvényes legyen az eredmény, legalább 1300 udvarhelyi lakosnak részt kell vennie az előválasztáson, a két községben pedig 100-100 lakosnak. Hivatalos polgármesterjelölt végül az a személy lesz, aki az előválasztás eredményeként a legtöbb szavazatot kapta. A tanácsosjelölt-lista a leadott szavazatok arányában, csökkenő sorrendben áll össze. A sajtóértekezleten Bíró Barna Botond, az Udvarhelyszéki RMDSZ ügyvezető elnöke is­mertetett néhány technikai részletet, elmondta például, hogy hétfőtől már elérhető lesz a www.elovalasztas.ro honlap, amely friss híreknek, a jelöltek kampányának ad nyilvánosságot és teret. Arros rajtvonalnál, Buntamég eldönti, indul-e Röviddel a csütörtöki sajtóértekezlet után az Udvarhelyszéki Nőszervezet üdvözölte a választmány döntését. Mint írják közleményükben: Arros Orsolya elnök korábban már kérte az RMDSZ Udvarhelyszéki Választmányát, hogy a szövetség székelyudvarhelyi pol­gármesterjelöltjének személyé­ről ne belső körben, hanem az emberek véleményének megfelelően döntsenek. Mint ismert, Arros már a múlt év őszén bejelentette, hogy szívesen lenne az RMDSZ polgármesterjelöltje. Arról tájékoztatott, ő már ezen a hétvégén megkezdi az aláírások gyűjtését, és számít minden olyan székelyudvarhelyi támogatására, aki változást akar. Bunta Levente polgármester, aki a városi RMDSZ elnöke is, a szerda délutáni elnökségi ülésen nem vett részt. Megkeresésünkre elmondta: állóurnás előválasztást az általa vezetett városi szervezet javaslata szerint kívánnak szervezni. Tett viszont egy megjegyzést: – Egyelőre a polgármesteri munkámra koncentrálok. Hogy indulok-e a választásokon, melyiken és hogy hogyan, azt a következő időszakban majd eldöntöm – fogalmazott a városvezető. Kettejükön kívül más esetleges induló neve még nem bukkant fel, de – mint Verestóy szenátor fogalmazott – több jelölt is lehetséges. [caption id="attachment_21583" align="aligncenter" width="516"]Mike Levente tanácsos, Biró Zsolt országos pártelnök, Gálfi Árpád helyi MPP-elnök Mike Levente tanácsos, Biró Zsolt országos pártelnök, Gálfi Árpád helyi MPP-elnök[/caption] Van jelöltje az MPP-nek, ha kell, több is Független jelöltet támogat a júliusi helyhatósági választásokon, és véget vetne a Bunta-korszaknak a székelyudvarhelyi Magyar Polgári Párt – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatón Gálfi Árpád helyi és Biró Zsolt országos pártelnök. Biró röviden vázolta az országos helyzetet, emlékeztetett, hogy tavaly december 18-án keretszerződést kötöttek az RMDSZ-szel, majd kifejtette: Székelyudvarhely az MPP életében mindig biztos bázis volt és különös jelentőséggel bírt, hiszen itt született meg a Magyar Polgári Párt és a választás szabadságának gondolata is. Az udvarhelyi helyhatósági választás ezért is kiemelt figyelmet érdemel, és bízik az itteni csapatban, hogy az a július 5-i választáson érvényesíteni tudja érdekeit. Meglátása ugyanakkor, hogy a székelyudvarhelyi RMDSZ-nél „maszatolás történik, az RMDSZ mintha szabadulna Buntától, van más név is a pakliban”, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a legesélyesebbnek tartott jelölt „családi kötődései révén Bunta közvetlen környezetéhez kapcsolható”. Az udvarhelyi polgáriak célját Gálfi Árpád udvarhelyi elnök foglalta össze egy mondatban: „Véget kell vetni mindannak, amit egy szóval, de nagyon kifejezően csak úgy lehet jellemezni: Bunta.” Biró és Gálfi úgy értékelte: Udvarhely megérett a változásra, akarja a változást, szükséges a jelenlegi városvezetés, a polgármester és az önkormányzati testület lecserélése. – Az MPP udvarhelyi szervezete egy függetlenként induló polgármesterjelöltet támogat, aki a város polgármestere akar és tud lenni, köztiszteletnek és széles körű támogatásnak örvend – jelentette be Gálfi. Hozzátette: a polgáriak széles körű együttműködést kezdeményeznek és számítanak minden változást akaró székelyudvarhelyi polgárra, függetlenül a pártpolitikai szimpátiától, hovatartozástól. … de személye még nem nyilvános Kérdésünkre, hogy ki a független jelölt, Gálfi úgy válaszolt: nem kapott rá felhatalmazást, hogy közölje, a jelölt neve egyelőre nem nyilvános. Annyit elárult: jelenleg három személlyel folynak a tárgyalások, van „vésztartalék” is, és a kellő pillanatban kiderül, konkrétan kiről van szó. Az MPP választást akar nyerni Udvarhelyen, saját jelöltlistája lesz, mert az önkormányzati többséget és az alpolgármesteri széket is megcélozták – hangzott el a sajtótájékoztatón. EMNP: összefogás – ejsze A nemzeti oldal együttműködéséért dolgozik az udvarhelyi Néppárt szervezete – közölte lapunkkal Jakab Attila városi és megyei elnök. – A tavaly nyáron kifejtett álláspontunk nem változott. Ahhoz, hogy fel tudjuk venni a harcot az RMDSZ-féle anyagi és egyéb erőforrásokkal, együttműködésre van szükség a nemzeti oldal erői között. Ehhez fontos volt egy közös stratégia kidolgozása, ami megtörtént, és egy közös, versenyképes jelölt állítása is. Jakab elmondta: tárgyalásokat folytattak, és miután az MPP országos vezetése részéről világossá vált, hogy elhárult az akadály a közös jelöltállítás elől, az együttműködési feltételek rendben vannak. – Az elmúlt nyolc évben a város fejlődése megrekedt, és ennek nemcsak a jelenlegi polgármester, Bunta Levente az oka, hanem az is tisztán látszik, hogy az RMDSZ szándékosan gátolja Székelyudvarhely fejlődését – jelentette ki az elnök, aki szerint ennek az akadályozásnak a hátterében gazdasági érdekek húzódnak meg. A tisztázó jellegű kérdésre viszont, hogy akkor az MPP által bejelentett független jelöltet támogatja-e a helyi Néppárt, Jakab Attila már úgy válaszolt: nem az a fontos, hogy független vagy sem a jelölt, hanem hogy hiteles, köztiszteletben álló személyt állítsanak, aki képes a holtpontról kimozdítani a várost. Asztalos Ágnes Lázár Emese


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!