Magyarországi és a hazai magyar kommunikációs szakemberekkel, újságírókkal hozott össze minap a szerencse a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen szervezett, szakmai körökben elismerésnek örvendő PR nyári egyetemen. A kerekasztal-beszélgetés első körében a magyarországi szakemberek arra voltak kíváncsiak, hogy az Erdélyben élő, erdélyi és magyarországi médiaintézményeknek dolgozó újságírók szerint milyen a magyarországi médiában kialakult Erdély-kép. A beszélgetés megerősített abban a meggyőződésemben, hogy ez a kép sekélyes, torz, nem tükrözi az erdélyi valóságot. S igazolódott az a feltevésem is, hogy az Erdély-kép nagyrész a hírműsorok, különböző más műsorok szerkesztőiben élő Erdély-képnek a kivetítése, ugyanis ők azok, akik a különböző alkotóműhelyektől, tudósítóktól megrendelik a híranyagot, riportot, interjút. Ezek pedig nagyrészt kulturális eseményekről – többnyire szoboravatókról, emléktábla-leleplezésekről – szóló tudósítások, nagy tömegeket megmozgató egyházi eseményekről és hagyományőrző rendezvényekről való beszámolók, illetve vélt vagy valós jogsérelmeket, etnikumközi vitákat bemutató anyagok. S tovább él az immár húsz esztendeje meghonosodott Erdély-kép, miszerint itt egyes tehénfogattal vont faekével szántanak idős, fogatlan földművelők. Az időkeret nem engedte meg, hogy mélyebben kibontsuk a témát, azonban felfigyeltem az egyik magyarországi PR-szakember megszívlelendő megjegyzésére: a magyarországi médiákban kialakult Erdély-képet Erdélyből kellene hatékony kommunikációs munkával alakítani, korrigálni, közelebb hozni a valósághoz. Ez pedig nem csupán a magyarországi szerkesztők felelőssége, hanem az itteni újságíró-társadalom, a véleményt befolyásoló közszereplők közös felelőssége is. S a kulcsszó ebben a munkában a professzionalizmus. Jól elkészített, minőségi anyagokkal befolyásolni lehet a szerkesztői elvárásrendszert, elérni azt az ingerküszöböt, amely érzékennyé teszi még a téma iránt csekély érdeklődést tanúsító döntéshozót is. Nos, ezek szerint van dolgunk bőven… Az időkeret miatt nem sikerült elmélyülni a sokkal nézettebb kereskedelmi televíziók, sokkal olvasottabb bulvárlapok által bemutatott Erdély-képről, ahol ritka kivételektől eltekintve alig lehet a térségre, annak magyarságára vonatkozó anyagokat találni. Tegyük hozzá, hogy a magyar – értsd: magyarországi – valóságtól is épp ennyire távoli képet mutatnak. Helyette a celebvilág, a különböző valóságshowk névtelen sztárjai, a sztárgyártó tehetségkutató műsorok történései töltik be a képernyőt, töltik ki a műsoridőt. S ezt eszi a magyarországi és az erdélyi magyar tévénéző egyaránt. Bizonyára a terhes mindennapok gondjai elől menekülnek az álgondokkal küzdő celebvilágba, elhitetve magukkal, hogy kis szerencsével ők is ebbe a világba csöppenhetnek – vagy legalábbis eljátszanak ezzel a gondolattal… Tehát a közmédiákban van valamiféle Erdély-kép, még az a torz is, kicsi is, savanyú is… Nagyobb baj talán, hogy ezt is kevesen látják. A nagyobb szakmai kihívás, bravúr a kereskedelmi tévék Erdély-képének alakítása lenne. S ha ez a kép közelítene a valósághoz, talán a magyarországi átlagember Erdély-képe, az itteni emberek magyarországi percepciója is kedvezően alakulna. Sarány István