A hölgyválasz eredetileg olyan táncot jelentett, amikor a nők kérik fel táncra a férfiakat. Képletes értelemben ugyan, de ennek ad helyet a Hargita Népe sorozata. Hölgyválasz rovatunkban vezető tisztséget betöltő Hargita megyei nők mondják el, ők hogyan látják a világot és a benne betöltött szerepüket. Dr. Karda-Markaly Aranka történész, a Csíki Székely Múzeum igazgatója, egy kisfiú édesanyja.

– Hogyan lett múzeumvezető?

– 2014 óta dolgozom a múzeumban történész-muzeológusként. 2021 decemberében jöttem vissza szülési szabadságról, az a hír fogadott, hogy meghirdetik a múzeumigazgatói állás. A kollégákkal egyeztettem, többen úgy érezték, látnak bennem fantáziát erre a pozícióra, így megpályáztam, és sikeres lett a versenyvizsga.

– Önnek való ez a szerep, tudatosan készült rá?

– Nem tudom, miként lehetne egy ilyenre tudatosan készülni. Én mindig mindenféle tudást igyekeztem „magamba szívni”, többet tanulni, mint a többiek. Dupla alapképzést végeztem az egyetemen, történelmet, valamint nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakot is. Ezt azért tartottam fontosnak, hogy ha kikerülök a munkaerőpiacra, akkor több lehetőségem legyen, ne csak tanári vagy múzeumi állás. Mesterképzés után a doktorit is elvégeztem, úgy gondoltam, mindenképpen el kell mélyítenem a megszerzett tudást. Egyáltalán nem készültem a vezetői pozícióra, legalábbis most, ennyi idősen még biztosan nem. Úgy gondoltam, hogy még sokat kell tanuljak egy ilyen álláshoz, ami igaz is, és folyamatosan tanulok most is, viszont azt hiszem, hogy ezzel a tudással a feladatom szakmai részét jól tudom végezni. Ami újdonság, az az adminisztrációs rész, de gyorsan tanulok, ezért abba is sikerült nagyjából belerázódni és kiigazodni a tevékenységek között.

– Egy hosszas férfiúi vezetés után került személyében egy fiatal nő a Csíki Székely Múzeum élére. Milyen, esetleg kényelmetlen elvárással szembesült a közösség, netán az elődök részéről?

– Nem tapasztaltam ezzel kapcsolatban hátrányt, hogy nő vagyok. De még azzal kapcsolatban sem, hogy fiatal vagyok. Az eddigiekben, sem tárgyaláson, sem különböző vezető funkciókban levő férfiakkal beszélgetve, nem jelentett hátrányt, nem éreztem, hogy emiatt másként kezeltek volna. Az esetek többségében teljes mértékben azt érzékeltetik velem, hogy ugyanolyan egyenrangú fél vagyok, mintha legalább velük egyidős lennék és férfi. Sosem éreztem azt, hogy én nőként kell itt helytálljak, és emiatt valamivel többet kell bizonyítsak. Eddig teljesen pozitívan ért az, hogy nem éreztem ilyesmi megkülönböztetést sem a városvezetés, sem a budapesti múzeumigazgatók részéről.

– Melyek azok a főbb területek egy múzeum, kulturális intézmény környezetében, amelyeket a nők jobban kezelnek, mint a férfiak?

– Igyekszem nyitottabb, megértőbb lenni, és segíteni a belső kommunikációt. Talán a múzeumban levő kapcsolatok és a kollegák egymással való konfliktusaiban tudok én jobban együttérző, vagy épp kevésbé együttérző lenni. Hozzátenném, én mindig fiús lány voltam, úgyhogy nem tudom, hogy eléggé tipikus nő vagyok-e ahhoz, hogy azt mondhassam, nőként mennyiben vagyok más, mint egy férfi vezető.

– A történelem, mint szakma, elnőiesedett? Mintha több nő dolgozna a múzeumban, mint férfi.

– Ezt már mondták, mikor egyetemre jártam is, hogy kezdett elnőiesedni a történelemszakma. Régen többnyire férfiak jártak és végeztek ezen a szakon, viszont ami biztos, hogy egy nő sem rosszabb történész, mint egy férfi. Nagyon sikeres, szakmájukban sok mindent elért női történészek is vannak. Ami talán hátrány az ő esetükben, az az, hogy a családalapítás miatt kiesnek – adott esetben pár évre – a szakmából, mert gyerek mellett bizony nem könnyű kutatni és tanulmányt írni. Ettől eltekintve, vannak olyan nő történészek, akiknek van három-négy gyerekük, és sikeresek, nagyon sokat publikálnak, a Tudományos Akadémia tagjai.

– Mi a fő irány, melynek mentén vezeti a múzeumot?

– Nyitottabb intézménnyé kell váljunk az új idők szellemének megfelelően. Minden múzeum egyre szélesebb kínálattal áll elő a látogatók számára, betekintést enged a múzeumi munkába. Nem zárt ajtók mögött, titokban történnek a dolgok, hanem bemutatják, hogy a kollegák mit dolgoznak, kimennek a környezetükben lévő településekre, előadásokat tartanak. Ezt máshol már régóta művelik, de nálunk eddig nem volt divat. Ez irányba szeretnék kifele mozdulni, hogy kicsit többet kommunikáljunk a külvilággal, és több tudományos, tudománynépszerűsítő előadást tartsuk azoknak is, akik esetleg nem tudnak bejönni ide hozzánk, Csíkszeredába. Emellett vezetőként a kollegák felé is szeretnék sokkal nyitottabb lenni, és az éves programokat is együtt tervezni. Úgy gondolom, hogy ebben mindenképp már történt elmozdulás az előző évekhez képest. Sokkal több gyűlésünk van, mint az eddigiekben, pontosan azért, hogy több lehetőség legyen találkozni, beszélgetni, megvitatni az esetleges problémákat vagy felmerülő lehetőségeket. A nyitottságot mind a belső téren, mind a külvilág irányába szeretném érvényesíteni. Úgy látom, hogy eddig, az elmúlt néhány hónapban ez valamennyire sikerült is, és ezen csak javítani szeretnénk.

– Mit gondol a női vezetőkről? Érezte-e bármikor is a hátrányát, hogy nő? Ha igen, mikor, és ha nem, mivel magyarázza?

– Nagyon sok sikeres női vezető van a környezetünkben is. Székelyföldön is történt egy szemléletváltás, ez mindenképp pozitív elmozdulás, hogy a nők is vezetői funkciót tölthetnek be bizonyos helyeken. Az, aki nőként kerül ilyen vezetői állásba, egyáltalán nem sikertelenebb, mint a férfi társai, sőt, talán kicsit az, hogy valahol női vezető került a város élére, egy kicsit más irányba tolta a lehetőségeket. Nem érzékeltem azt, hogy sokkal többet kellene bizonyítani nőként, ez talán azért lehet, mert itt is megváltozott a hozzáállás. A kollégák egyáltalán nem úgy tekintenek rám, hogy nő vagy férfi vagyok.

– Melyek egy női vezető kihívásai jelenleg és melyek lehetnek a jövőben?

– Egy női vezető kihívásai ugyanazok, mint egy férfi vezető kihívásai. Amikor felmerült ebben a rovatban való szereplésem, egyből eszembe jutott, hogy sokszor ilyenekről hallunk, mint „sikeres nők iskolája”, „női rovat”, és nem értem. Azt gondolom, hogy ha mi, nők, azt akarjuk, hogy egyenlő félként bánjanak velünk a férfiak, akkor nem kellene folyamatosan hangsúlyozzuk, hogy „a sikeres nők”, „a női vezetők”. Egyenlő félként akkor lennénk kezelve, hogyha ezek a programok úgy lennének meghirdetve, hogy „a sikeres emberek iskolája”, és oda ugyanolyan arányban, ugyanannyi sikeres nő és férfi vezető, sikeres ember lenne meghívva. Az én esetemben a kihívásokat az adminisztratív tevékenységek, a gáz- és villanyszámlák kérdése, más múzeumokkal való együttműködés, pályázatok elnyerése, vagy nem elnyerése, lehetőségek megragadása, különböző partnerségek kialakítása jelentik. De ezek ugyanúgy egy férfi vezető kihívásai is, mint egy nőé. Az, hogy ezt ki miként kommunikálja, nem is attól függ, hogy nő vagy férfi, hanem a személyétől. Hogy valaki úgy ül le az illetővel beszélni, hogy ő az intézmény vezetője, vagy úgy, hogy ő a nő, aki azt az intézményt vezeti.

– Hogyan oszlik meg az életében a család-munka egyensúlya?

– Ha valaki intézményvezető, az első és legfontosabb a család támogatása. Hogyha a család nem támogat, akkor lehet az illető férfi vagy nő, úgyis sokkal több dologgal meg kell küzdjön, hogy a programját valahogy be tudja osztani, hogy minden megfelelő legyen. Nekem ahhoz, hogy erre az állásra tudjak pályázni, kellett az a biztosíték, hogy a férjem és a családom megoldják az adott problémás helyzeteket, például ha a gyerek beteg, és én el vagyok utazva.

– Az igazgatónő a családban is vezetői szerepet tölt be?

– Vezéregyéniség vagyok, ez már kiskoromban is megmutatkozott. Nem feltétlen pozitív jellemvonás, de elég akaratos vagyok. Szeretem megtervezni a dolgokat otthon is, és azt úgy megvalósítani.

– Mit tanácsolna azoknak a fiataloknak, akiket a vezetői pálya gondolkodtat el?

– A tanulás és a kapcsolatrendszer kiépítése legyen a legfontosabb. Ennek a kettőnek az egyensúlyozása. Ha erre a kettőre odafigyel valaki, az a jövőben akár sikeres vezetővé is válhat. Minél több kurzusnak, pluszdolognak az elvégzése, mert ez a „jó pap is holtig tanul”, sajnos vagy nem sajnos, napjainkban egyre igazabbá válik, folyamatosan képezni kell magunkat, bármilyen munkakörben is dolgozunk.