Hirdetés

Kannabiszt termesztettek egy székelyderzsi ház udvarán

Három személyt vettek őrizetbe kábítószer-kereskedelem miatt a napokban Udvarhelyszéken, miután a Hargita Megyei Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság (DIICOT) házkutatásokat végzett.

Rendőrségi közlemény
Kannabiszt termesztettek egy székelyderzsi ház udvarán
Fotó: Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság

A megyei rendőr-főkapitányság csütörtöki tájékoztatása szerint öt házkutatást végeztek kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt október 15-én, kedden. 

Az első során kiderült, hogy egy 47 éves férfi egy lakóház udvarán lévő ültetvényen termesztett kereskedelmi céllal kannabiszt Székelyderzsben. Itt 74 kannabisznövényt találtak, valamint a házban továbbiakra leltek. Az imént felsoroltakon felül lefoglaltak kábítószernyomokat viselő tárgyakat és más bizonyítékokat is.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

A másik ügyben egy 19 éves fiatalembert értek tetten Székelyudvarhelyen, miközben mintegy 100 gramm 2MMC nevű pszichoaktív anyagot tartott magánál, amelyet egy másik, szintén 19 éves fiataltól szerzett be, és eladásra szánt. Ezt követően három házkutatást hajtottak végre Hargita megyében és egyet Kolozs megyében, ahol további por állagú anyagokat, kábítószernyomokat viselő tárgyakat és egyéb bizonyítékokat foglaltak le.

Kannabiszt termesztettek egy székelyderzsi ház udvarán

A megyei rendőr-főkapitányság mindkét ügyben elrendelte a három személy, egy 47 és két 19 éves férfi őrizetbe vételét, akiket kábítószer-kereskedelemmel vádolnak.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!