Júliustól lesz igényelhető a digitális zöldigazolvány

Fotó: Pixabay

Az EU-n belüli szabad közlekedést biztosító digitális zöldigazolványt kezelő platform július elsejére készül el a Speciális Távközlési Szolgálat (STS) közreműködésével – közölte az intézmény igazgatója, Ionel-Sorin Bălan.

Bălan a parlament két védelmi bizottságának együttes ülésén vett részt kedden. Ebből az alkalomból elmondta, a platform üzembe helyezése folyamatban van, és július elsejére elkészül.

Az informatikai platformok három típusú igazolvány generálására lesznek alkalmasak: az egyik azt igazolja, hogy tulajdonosa magkapta az oltást, a másik, hogy tulajdonosa átesett a COVID-19-en, a harmadig pedig azt, hogy az illetőt negatívan tesztelték koronavírusra.

A STS igazgatója kifejtette, az igazolványhoz egy honlapra kell bejelentkezni, megadni bizonyos adatokat, amelyeket az országos oltási jegyzék vagy a Coronaforms révén leellenőriznek. A kérvény kitöltése után a kérelmező saját fiókjába kapja majd meg az igazolványt, amelyet elektronikusan is lehet tárolni (például mobiltelefonon vagy más eszközön), és ki is lehet nyomtatni. A hatóságok egy alkalmazással ellenőrzik le az adatok hitelességét.

Hozzátette, az applikációt az európai szabályokkal összhangban fejlesztik ki, és tartják magukat az európai ütemtervhez.

HN-információ