Alapvetően szeretem az állatokat, a madarakat is, gondoltam eddig magamról, de kábé egy hete teljesen kiborít a tornác alá fészket rakni igyekvő kismadár, aki akkora szorgalommal hordja a száraz mohát és mindenféle puha füveket, hogy nem győzöm eltakarítani. Már minden lyukat betömtem, mert tudnia kell, hogy ez a mi életterünk része, ide teregetem a ruhákat száradni, itt található a főbejárat, aminek mindig tisztának kell lennie, de ő nem adja fel, csak hozza szüntelen a mosztot, éjt nappallá téve. A tornácot már lassan belepte a moha, pedig igazán elhihetik, hogy folyton takarítom, s a zöld festéken fehér madárürülék virít, de se ő, se én nem adom fel. Elnyűtt rongyokkal tömködöm be az eresz alatti réseket, de ő még jobban igyekszik, hordja a kis ágakat, gallyakat, mindenféle porzó, rengeteg mocsokkal járó száraz füvet, s dugdossa be a ruhák közé. Amit nappal leszedek, éjszaka kitartó szorgalommal újrahordja. Már-már az őrületbe kerget, hiszen sehogy se tudom megértetni vele, hogy ne ide a főbejárat fölé építse meg a fészkét, mert engem kimondottan zavar. Csodálkozom is magamon, hová lett az állatok iránti rajongásom, miért fontos a tisztaság az ajtón kívül? Tudom, hogy néhány évtizeddel ezelőtt nem így gondolkodtam volna. Gyerekkorunk jó részét falun töltöttük, közel a természethez, nemcsak a növényekkel voltunk közeli viszonyban, hanem a madarakkal is. Felismertük a feketerigót, színes tollazatáról a szajkót, pintyet, fakopáncsot, barázdabillegetőt… Rácsodálkoztunk a méltóságteljes héjára, ahogy büszkén foglalta el helyét a legmagasabb fa tetején. Tudtuk, hogy mikor rakja tojásait a szarka, s azt is, hogy a varjak sosem fedik be a fészküket. A fákat is jól ismertük, a somot, akácot és az összes gyümölcsfát, hiszen mi szüreteltük a gyümölcsöt. Az is igaz, hogy a ház körüli takarítás nem a mi feladatunk volt, elvégezte helyettünk nagymama. Nekünk csak játszani kellett, önfeledten és figyelni a természet dolgaira. Időközben felnőttünk és sok minden zavar. Még egy kismadár is, aki bár ártani sem tud, de seprűvel a kezemben nem tudok szemet hunyni felette. Egy időre elutazom, hátha addig zavartalanul kibújnak a tojásból a fiókák! Nagyálmos Ildikó