Hirdetés

„…jól megvagyunk itt, nem?”

A Kalot Olvasóklub négy városban (Csíkszereda, Marosvásárhely, Székelyudvarhely és Sepsiszentgyörgy), összesen tíz csoportban működik, a tizedik csoport szeptemberben indult Csíkszeredában, s ezzel hatra nőtt a városban működő csoportok száma. A klubtagok havonta találkoznak szakmai vezető irányításával megosztják egy-egy könyvhöz kötődő élményeiket.

HN-információ
Becsült olvasási idő: 3 perc

A klub működését Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány támogatja. Jón Kalman Stefánsson Ásta című kötetét Silye-Kiss Krisztina ajánlja.

Mikor érdemes kézbe venni a skandináv irodalom remekeit, ha nem a korán sötétedő, hideg és magunkba forduló téli időszakban, amikor igazán megelevenedhetnek lelki szemeink előtt a fjordok zord tájai, a külső és belső csendek?
Jón Kalman Stefánsson Izland egyik legfontosabb kortárs írója, akinek A halaknak nincs lábuk című könyvét 2017-ben Nemzetközi Booker díjra jelölték, magyarra fordítva 2018 óta olvashatjuk regényeit a Typotex és a Jelenkor kiadó gondozásában, Egyed Veronika remek fordításában. Legismertebb és legnagyobb volumenű műve a Menny és pokol trilógia, amely a jeges, hóviharokkal teli izlandi tájat és embereit sajátos költőiséggel mutatja be, az olvasók körében és szakmailag is egyöntetű népszerűségnek örvend.
Jelen könyvajánló témája azonban a 2021-ben megjelent Ásta (alcíme: avagy Hová menjen az ember, ha nincs kiút?) című regénye, amely kóstolóként szolgálhat azok számára, akik ismerkednének az izlandi szerző írói világával, aki a prózát a líraisággal ötvözve egyszerre hoz közelebb a lét egyszerűségéhez és bonyolultságához. 
„Attól a pillanattól fogva, hogy elménkben gyökeret ver az első emlék, megszűnünk időrendben érezni, gondolkodni, s ezután ugyanannyira élünk abban, ami már elmúlt, mint ami most van” – írja Stefánsson a puzzle-szerű szerkesztésű regény 35. oldalán, mintegy előrevetítve a módot, ahogyan a szerző a címszereplő, Ásta életét elénk tárja. Az olvasó számára nem kínál könnyű és egyirányú utat, időben és térben egyaránt ugrálunk, hiszen a könyvben konkrétan megfogalmazott irányelv szerint egy ember életét ugyanúgy meghatározzák környezete történetei és kontextusai, mint saját személyes tapasztalatai, magával cipelt, akár generációkon keresztül átívelő traumái. Az emlékek pedig, akárcsak egy térkép fehér foltjai, lassan-lassan kerülnek felszínre, ebben segítségünkre van a mindentudó elbeszélő „írónk”, aki irányzottan kalauzol bennünket.
Ásta története tehát nemcsak az övé. Az 1950-es évek Reykjavíkjából indulunk, ahol szülei, Helga és Sigvaldi szenvedélyes szerelméből születik meg a kislány, akinek nevét szándékoltan egy Nobel-díjas szerző egyik hősnőjéről nevezik el, nem mellesleg figyelembe véve a név izlandi jelentését is – ást szeretetet jelent. Ezzel a sorsba vágó névvel együtt azonban küzdenie kell mégis a szeretet és a szeretetlenség mezsgyéjén, előbb a kisgyereknek, a kiskamasznak, a fiatal felnőttnek, majd az idős nőnek… Helga elhagyja családját, Sigvaldi is nevelőanyához küldi Ástát, aki Mamácskánál tapasztalja meg az igazi önzetlen szeretetet, ám tizenhat évesen utoléri a kamaszkor nyugtalansága, és büntetésképp a Nyugati-fjordokban tölt egy nyarat, amely után már semmi nem mehet tovább a régi kerékvágásban. A továbbiakban felnőtté válásának története mellett apja emlékképei egészítik ki a családtörténetet, hogy a végén egy nagy egésszé alakulva számtalan élettörténettel találkozzunk. Bár sok esetben a magány, a vágyak általi irányítottság vagy a kommunikáció hiánya okozza az életek elzüllését, peremre kerülését, mégsem tudunk erkölcsi ítélkezéssel viszonyulni ezekhez.
Ki tud-e törni Ásta szexualitással túlfűtött anyja nyomdokaiból, mennyire determináltak a lehetőségei? És hogyan kapcsolódhat az olvasó egy személyes történeten keresztül olyan alapvető életértelmezési kérdésekhez, amelyek mintegy aforizmajelleggel kiszakítanak az amúgy is töredezett folyamból? Ha elolvastuk, újrakezdenénk, talán túl könnyen vitt minket végig ezeken az utakon Stefánsson — ebben is rejlik írásainak vonzereje, olvasmányosan lopózik be elménkbe, hogy aztán a jelenetei napokkal később is visszatérjenek a fejünkbe. „De majd rendeződik ez, és az élet: az most zajlik!” (98.)

Jón Kalman Stefánsson: Ásta. Budapest, 2021, Jelenkor



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!