Johannis esete a Székelyfölddel
Megint a közre kerültünk, s akaratunkon kívül mi kapjuk a pofonokat az egymással veszekedő két féltől. Ezúttal a román kormány és a román ellenzék párharca közepén találtuk magunkat egy adomába – nem is adomába, inkább viccbe illő – hazai politikai történés nyomán. Hogy dióhéjban emlékeztessük olvasóinkat: az RMDSZ-frakció két MPP-s képviselője, Biró Zsolt és Kulcsár-Terza József törvénytervezetet iktatott be a parlamentben a Székelyföld autonómiájáról. Bizonyára a két beterjesztő sem gondolta, hogy a törvényhozó testület tagjai egyik napról a másikra megtáltosodnak, az európai kisebbségvédelmi gyakorlatok elkötelezett hívei lesznek és ukmukfukk elfogadják a tervezetet. Annyira számítottak, hogy bizottsági viták, esetleg plénumbeli vita bontakozhat ki a tervezet kapcsán, s a vita során talán lehet közelíteni az álláspontokat, s az autonómia heves ellenzőiből is talán páran belátják, hogy az nem ördögtől való, nem az ország testének szétszabdalását jelenti. Erre fel bohózatba illő színjáték kerekedett ki, s hogy, hogynem, az alsóházon valami csoda folytán átment a tervezet. Igaz, vita nélkül, s meggyőződésem, hogy a T. Képviselők zömének tudta nélkül. Ha gunyoros kedvemben lennék, azt mondanám, hogyha az SZNT nem kürtöli világgá kedden, hogy a statútum átment a képviselőházon, talán észrevétlenül átsikkad a szenátuson is, s egy szép nap arra ébredtünk volna, hogy megjelent a Hivatalos Közlönyben a Székelyföld autonómiastatútuma. Na de nem vagyok gunyoros kedvemben, politikusaink éberségét sem kérdőjelezem meg, az iránti elkötelezettségüket sem, hogyha kell, foggal-körömmel védik az ország területi egységét, integritását, nemzetállami jellegét, s minden egyebet, amit meg kell védeni ezen a téren. Nos, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) az ellenzék vezető erejére, a két házban – igaz, hogy törékeny, de többséggel bíró – Szociáldemokrata Pártra (PSD) hárítja a felelősséget a történtekért, a PSD pedig a maga rendjén a kormánypárton és a kormányon akarja elverni a port azért, hogy így alakultak a dolgok. Persze, azonnal kormánya védelmére kelt Johannis államfő, s rövid idő alatt immár másodszor szólalt meg magyarul a Cotroceni-palota árkádjai alatt, de most nem azért, hogy boldog húsvétot kívánjon a magyaroknak, hanem, hogy a PSD-t cikizze, amiért „eladta Erdélyt a magyaroknak”: „Jó napot, PSD!”, pár mondattal odébb meg: „Jó napot, Ciolacu!” S holott a törvénytervezet a Székelyföld különleges jogkörét szabályozta volna esetleges elfogadása esetén, Johannis egy jó nagy csúsztatással – egy kérdésbe ágyazva – nem többet és nem kevesebbet állított, minthogy az ideiglenes PSD-elnök, Ciolacu eladta Erdélyt Magyarországnak: „Jó napot, Ciolacu! Vajon mit ígért nektek Orbán Viktor Budapestről e megállapodásért cserében?” A szenátus, természetes – senki sem számított egyébre – elbütülte a törvényt. Még akkor is, ha még egyszer istenesen egymásnak eshetett a kormány és az ellenzék, az ellenzék ellenzéke, a pártokban regnálók hivatalból, a nemrégiben félreállítottak pedig sértődöttségükben. Még a szépemlékű volt pártelnök-kormányfő, Viorica Dăncilă is szükségét érezte, hogy megnyilvánuljon, s követelje utódja, Ciolacu házelnök lemondását. Hogy veszekednek egymással? Az ő bajuk... Ha élben állnak némelyik magyar politikussal, az is az ő bajuk... De sajnos, a mi bajunk, a miénk, erdélyi magyaroké, hogy ezek a szemben álló felek pofozkodni akarnak, a sallerek zömét mi kapjuk. Még ebben a koronavírusos helyzetben is...
Sarány István