Az íves ablakok láttán az erre járók közül sokan érdeklődtek, hogy vajon templom épül itt? – mesélik nevetve a háziak. Szász Marika és férje, István készségesen vezet körbe a háromszintes családi házban, miközben büszkén mesél arról a tervezési, építkezési folyamatról, amelynek köszönhetően igazán mély barátság alakult ki köztük és Heil Tibor építész-tervező között.

– Háromféle elképzelés is volt arról, hogy milyen legyen a ház. A férjem, István abban az időben Magyarországon együtt dolgozott építkezési magánvállalkozóként Tiborral, a tervezővel, akinek sírva vittem a látványterveket, hogy segítsen, de ő azt mondta, hogy másnak a tervébe nem szól bele. Azt hiszem, megsajnált, mert eljött egyszer ide, leültünk egy nagy kőre, majd egy kockás papíron lerajzolgattuk, hogy miként szeretném például a konyhát, hogy hol legyen a kályha, a sütő. Így indult. A tervek elkészülése mellett az egyik legszebb dolog, hogy Tibor, akit sajnos már nagyon fiatalon elveszítettünk, számunkra olyan lett, mint egy családtag. Szívvel-lélekkel mellénk állt, minden elképzelésünket, elvárásunkat meg tudtuk beszélni vele. Nagyon gazdag lennék, ha annyi pénzem lenne, ahány fotó készült az évek alatt erről a házról. Olyan is volt, hogy kérték, engedjük meg, hogy nézzenek szét, és mi mindenkinek megmutattuk, aki kíváncsi volt rá – meséli Marika.
A tényleges munkálatokhoz 1996 májusában láttak hozzá – jegyzi meg Szász István –, augusztusban pedig már elő volt készítve a tetőszerkezet fogadására.

Formabontó otthon

Alapanyag-használat, technika, forma- és látványvilág tekintetében is újdonságszámba ment az épülő ház, de ma is megakad rajta az arra járók szeme. Korábban nem volt szokványos például családi ház építésénél a kőburkolatú alap, illetve a kerítés alapjául szolgáló kőfal. Mosolyogva mesélik, egy kiskanál „segítségével” készült a mélyfuga a ház és az azt körbeölelő kerítés terméskő alapján. Hatalmas tömbökben hozták a követ – elevenítik fel –, és a helyszínen egy személy csak azzal foglalkozott napi rendszerességgel, hogy azokat hasította úgy, hogy ne legyenek egyforma darabok.

A nagy felületen fekvő ingatlan bőven hagyott mozgásteret a Szász házaspárnak és négy gyermekének, akik mára már kiröppentek a családi fészekből. Gyermekeik számára az emeleti részeken alakítottak ki tágas, kényelmes szobákat. S hogy itt minden szeglet észszerűen van kihasználva, bizonyítja például a padlásfeljáró alatt kialakított tárolófelület, a több helyen is fellelhető tágas beépített szekrénysor. Az alagsorban garázs, beltéri medence, tárolófelületek, kiszolgálóhelyiségek, az idei nyár termésétől roskadozó kamra, konyha.
– A legcsodálatosabb hely a világon. Reggel a férjem megfőzi a kávét, kijövünk a teraszra, és itt valami csodát látunk, ami minden évszakban más. Bárhová is megyek, minden vágyam az, hogy a reggeli kávémat itt igyam meg – mutat körbe a ház asszonya a hálószobából nyíló teraszon, és valóban, a Hargita pompás látvánnyal szolgál. A belső udvaron tyúkudvar, kis üvegház friss zöldséggel, sütőház.
A földszinten tágas nappali és étkező fogadja az ide betérőket, itt van a házigazda dolgozószobája is, ahol a régi idők hangulatát visszahozó diófa bútor egyben eleganciát kölcsönöz a térnek.

„Ne a tömbházba menj, hanem ide!”

A család 1998 nyarán vette birtokba a házat, és mondják, hogy megvan a költözésnek is a maga története.
– Az volt a terv, hogy akkor költözzünk ki, amikor minden rendben lesz. Hetedik emeleten laktunk a tömbházban, lift vagy volt, vagy nem, gyermeket, csomagot, babakocsit kellett cipelni. Nehéz volt, István Magyarországon dolgozott, és én egyszer csak kis segítséggel összepakoltam és kiköltöztem, és mikor jött haza, hívtam, hogy ne a tömbházba menjen, hanem ide. Azóta itt vagyunk – osztja meg Marika.
Lelkesen mesélnek, fotóalbumok kerülnek elő, a történetek által megelevenedik az általuk nagyra becsült építész-tervező alakja is. Szászék házának felépítésével alakult ki igazából az adott lakóövezet is, született meg a Kós Károly utca. A kilencvenes évek vége felé ők ültették az út menti fákat, alakították ki a zöldövezetet, járda készült. Hogy a családi házuk ebben a formában épült fel, az számukra, akikhez nagyon közel áll Kós Károly szellemisége, természetes.

– Gyakorlatilag Kós Károly számára is kedves a fa, a kő, és ez a szemnek, a léleknek is tetszetős látvány, és hasonlóan gondolkodott Tibor is – mondják.
Az ő nevéhez kötődik a belsőépítészeti terv elkészítése is. Ő tervezte többek között a juharfából készült konyhabútort, ami szintén eltér a szokványos konyhabútoroktól, és mind a mai napig méltóságteljesen szolgálja a ház népét, sőt méltán mutatják büszkén a lakásban fellelhető különböző egyedi kiegészítőket, bútorokat.

„Egész életünket végigkísérte a gondviselés”

Nem titok, szívükhöz közel állnak a generációkat kiszolgáló régi bútordarabok. Mint mondják, a megmentés szándékával nagyon sok régi bútort megvásároltak, volt, amit sikerült is felújítani, és tulajdonképpen e szenvedélyükből nőtte ki magát a Gyimesi Skanzen Panzió Borospatakán is.
– Sajnos sokszor jártunk úgy, hogy mire egy-egy bútorért a helyszínre mentünk, a javát elvitték, és ami maradt, azzal sokszor nem volt mit kezdeni. Mivel régi bútort régi faanyaggal könnyebb felújítani, hirdetés útján kerestünk bontásra alkalmas régi csűrt, hogy az abból származó faanyagot felhasználhassuk. Legalább ötvenen jelentkeztek, nemcsak csűrrel, hanem házikókkal is, főként a Gyimesekből, és ekkor született meg a skanzen létrehozásának gondolata. Regényt tudnánk írni, hogy itt mi minden történt, de a gondviselés velünk volt és egész életünket végigkísérte – nyugtázzák.

Egyébként a skanzenhez, pontosabban az itt évek óta rendszeresen megszervezett alkotótáborhoz köthető a lakásban fellelhető festmények, képzőművészeti alkotások sokasága. Tulajdonképpen az ott született munkák egy része csodálható meg itt, ezeket cserélgetik időnként, hogy minél szélesebb körben ismertté váljanak. Na meg – jegyzik meg csendesen – van olyan alkotás, amit semmi pénzért el nem mozdítanának a helyéről, alkotója emléke előtt tisztelegve. Szemet-lelket gyönyörködtetőek Páll Lajos, Gaál András, Kádár Tibor, Antal Imre alkotásai – mutatják büszkén.

A múlt néma tanúi

A nappali-étkező robusztus asztala mellett ülünk, mögöttem a teret elválasztó és fűtő csempekályha, mellette egy régi varrógép pihen.
A nappaliban tolóajtó, amelynek kinyitásával jelentősen megnövekszik a tér. A méltóságteljesen itt álló két zongora kicsit a múltba röpíti a belépőt, akárcsak az 1858-ban készült antik állóóra, melynek patinás faburkolata és finom részletei az idő múlásának néma tanúi. Nemcsak praktikus, hanem egyben nosztalgikus darab is.

– Minden két-három napban felhúzom, és minden három-négy hétben késik egypár percet, azt is igazítom. Nagyon szép darab, ezt csak én kezelem – mondja a házigazda, és ellen­őrzi, jól mutatja-e az időt.
Nehéz szavakba önteni a Szász házaspár otthonának különleges atmoszféráját. A kőburkolatos oromfalak, galériák, a fával burkolt emeleti rész, a rusztikus kőfalak, a minden részletében aprólékosan kidolgozott elemek az alkotói kreativitás lenyomatai. Izgalmas világ sejlik fel a kőfalak mögött, s bár a ház külső megjelenésre ugyan grandiózus, belső terei otthonosságot sugároznak.
– Ide szívesen jönnek haza a gyermekeink is, a ház hangulata visszavonzza őket, és remélem, ez így is marad. Jó itt lenni – búcsúznak vendéglátóim.

Galéria