közepes eső
erős havazás
borús égbolt
Jelentsük a szellemet!
Újabb ijesztő videó terjed a közösségi médiában, amely ismét a gyerekeket veszi célba. Ijesztősége a „szokásos”, egy homályba burkolódzó alak (akit elmondása szerint megöltek, és már szellem) az üzenet továbbítására kéri a „címzettet”, ellenkező esetben rémületes büntetéseket helyez kilátásba, ami őt vagy szeretteit sújtja. A lelki zsarolással, fenyegetéssel biztosítva van az újabb virtuális förmedvény terjedése, de a szorongás, a félelem továbbadása is megvalósul ezáltal! Figyelmet érdemel, hogy a sok nemzetközi jelenség (Kék Bálna, Momo stb.) után ez „hazai fejlesztésű”, a rémisztő alak magyarul beszél. Egy karácsonyfa előtt.
Digitális bűnözés, internetes zaklatás – felvilágosultabb szülők, pedagógusok között már egyre gyakrabban esik szó az internet veszélyeiről, és ilyenkor elhangzik az is, hogy a felnőttek zöme tehetetlennek érzi magát ezen a téren. Ugyanakkor sokan nem is mérik fel, talán nem is tudják, hogy mekkora veszélyben forognak a gyerekeik. Mintha ott véget is érne minden, hogy már a kisiskolás (sőt néha a napközis) megkapja első okostelefonját, táblagépét, internetes hozzáféréssel, boldog, és csendben „elvan” vele, szülőként pedig hátradőlhetünk: milyen jó, hogy megadhattuk neki ezt is. Tovább már nem lépünk, odáig már végképp nem, hogy végiggondoljuk, mi is jár(hat) ezzel az ajándékkal.
Egy budapesti felmérésről olvastam a HVG honlapján. A XII. kerületben kutatást végeztek két éve, amely szerint „a szülők mindössze 6 százaléka vélte úgy, hogy a gyermeke találkozott már olyannal, akit az interneten ismert meg. Ugyanerre a kérdésre az érintett gyerekek 21 százaléka válaszolt igennel. Alig valaki (2 százalék) gondolta úgy, hogy gyermeke kapott már szexuális ajánlatot a neten, miközben a gyerekek 15 százaléka állítja, hogy megtörtént vele ilyen. Az én gyerekem zaklat-e mást? A szülők 3 százaléka véli ezt, a gyerekek ötöde, azaz 20 százaléka viszont bevallja, hogy már ő is zaklatta társát.” Látják a különbséget? Ezek után akár azt is kijelenthetnénk, hogy fogalmunk sincs gyermekeink online életéről!
Eközben a kicsik jelentős hányada retteg valamilyen internetes szörnytől, amivel játékokban, a közösségi médiában találkozott. Saját friss élményemet elemi osztályból hozom: arra a kérdésre, hogy mi számodra a legfélelmetesebb, a gyerekek 95 százaléka „online lényeket” rajzolt le, közülük is a listavezető Momo, a japán „horrorlény”. Általában nem tudni, hogy kik azok a beteg elmék, akik álprofilokat felhasználva ilyen és a cikk elején is megemlített jelenségek generálásával foglalkoznak. Ez a kriminálpszichológusok, a nyomozók dolga. A mienk viszont az, hogy felnőttként tegyünk a kisebbek védelmében.
Bár tudjuk, hogy ezen a területen a gyerekek képzettebbek a felnőtteknél, de – remélem – azzal is tisztában vagyunk, hgy ennek ellenére jóval sérülékenyebbek is. Éppen azért, mert náluk nem válik annyira szét a képzelet és a valóság, illetve az online és az offline tér! A mostani kisiskolások már az ún. Alfa generáció tagjai, akiknek már az első emlékeik között ott van valamilyen érintőképernyős kütyü, s már óvodásként lazán navigálnak az interneten. De – és itt van a hangsúly! – eközben teljesen védtelenek. Annyira, mintha egy háromévest küldenénk le egyedül, késő este egy külvárosban, a forgalmas út melletti nonstop italboltba.
Teszünk ilyet? Nem? Pedig de. Naponta. Ha bizalomteljes kapcsolatban vagyunk a gyermekünkkel, és ő közli velünk búját-baját, még jó a helyzet. Mert akkor közösen utánanézhetünk például a Momo-jelenségnek, elmondhatjuk, hogy valójában nem létezik, ahogy azt is, hogy miért nem tud ártani nekünk az a bizonyos szellem. Bizalmas beszélgetések alatt együtt szétválaszthatjuk a valóságost a virtuálistól. Épp ezért nem jó az eltiltás a kütyüktől, az internettől, mert titokban talán mégis nézi, az osztálytársakkal egymás között úgyis ilyesmiről van szó, de a szidástól való félelem miatt hallgatnia kell.
Jó lenne, ha felnőttként tisztában lennénk, hogy mit néz, játszik, milyen alkalmazásokat tölt le a csemeténk. A mobiltelefon megvásárlását alapos felkészítés kell kövesse az internetes biztonságról, például magyarázzuk el, hogy ahogy az utcán, az interneten sem ajánlatos idegenekkel kapcsolatba bocsátkozni. Érdemes utánanézni a különböző biztonsági beállításoknak, és minél kisebb, annál inkább jó lenne behatárolni az online térben töltött időt, és jó programokkal minél többet offline „tartani” a gyermeket.
Ahhoz is mi kellünk, hogy az ismeretlen profilokat, az ijesztő dolgokat küldözgetőket azonnal tiltsuk le (nem árt, ha a tartalmakat magunknak azért elmentjük), és jelentsük az esetet az adott oldalon vagy akár a rendőrségen. A legnagyobb szerepünk viszont ott van, hogy észrevegyük, ha megváltozott a gyerekünk. Ha csendesebb vagy épp túlpörög, zárkózottabb lett, romlik a teljesítménye – érdemes utat találni hozzá, és kihámozni, mi a baj. Ne maradjon magára Momóval és a fenyegető szellemmel!
Asztalos Ágnes
