A Csibész Alapítványról az 1990-es években, de még a 2000-es évek elején is sokat beszéltek, tudtak a csíkiak. Szinte nem volt közöttük, aki ne hallott volna az akkori csobotfalvi plébánosról, Ger­gely Istvánról, azaz Tisztiről, illetve a gyermekotthoni pártfo­goltjairól, a Csibészekről. Ma csen­desebben zajlik az alapítvány tevékenysége, de korántsem visszafogottabban: jelenleg is több mint kétszáz gyermekről gondoskodik Tiszti, mellettük még ott van a leányanya-otthon, a szeretetkonyha, bajba jutott családok, a már felnőtt korú, de néha istápolásra szoruló régi Csi­bé­szek… Szerteágazó, a szó szoros értelmében vett szociális munka, ami ott zajlik – csendben, de kitartóan.   [box type="shadow" ]A Hargita Népe néhány éve minden adventben jótékonysági akciót hirdet, gyűjtést, ajándékozást gyermekek javára. Idén a Csibész Alapítvány gyermekeinek igyekszünk gazdagabbá tenni a karácsonyát: Önök, olvasóink segítségével.[/box] [gallery link="file" ids="17740,17741,17742,17743,17744,17745,17746,17747,17748,17749,17750,17751,17752,17753,17754,17755,17756,17757,17758,17759,17760,17761,17762,17763,17764,17765,17766,17767,17768,17769,17770,17771,17772,17773"] Dani – tüneményes, Misi – huncut, Tóni – kis szeleburdi, Bandi – igazságos, Mónika – ragaszkodó, Melike, Amália – meleg lelkű, szelíd, Brigi – talpraesett, Denisa – szorgalmas, Mária – okos, Ágnes – komoly, Gyuszi – kópé. Néhányan azok közül, akik a Csibész Alapítvány szárnyai alatt nevelkednek. Pár kivétellel nem vér szerinti testvérek, mégis úgy élnek együtt, mintha azok lennének. A testvérség kellemes időszakaival, néha a civakodásoktól hangos pillanataival. A legtöbben matematikafeladatokat oldottak, volt, aki a magyar házi feladatot írta, más románból vagy angolból készült másnapra, amikor tegnap délután a csomortáni Babba Mária házba látogattunk. Igyekeztek a feladatokkal a gyermekek, a kinti, frissen hullott hó igencsak megnehezítette a könyv mellett üldögélést: föltétlenül csúszkálni, hógolyózni kellett volna már. De a program, az program. – A halmazokat tanuljuk. Nehéz – mondja Dani. – Nekem könnyű – vágja rá Bandi. Gyuszi ül még velük egy asztalnál, ő nem kommentál, számol: minél hamarabb játszani akar menni. Brigi, Bandi testvére sündörög oda hozzám: a palacsinta receptjét kellene leírja románul, nem segítenék? Közben faggatom. – Szeretem itt, mert kedvesek velem. Nem vernek meg – mondja a negyedikes kislány. Otthon verték, kiderül: nem is keveset. Mesél az otthoni karácsonyokról, amelyek csak a szülei veszekedései, ittas apja bántalmazásai miatt emlékezetesek. – Még gondolkodom, hogy most karácsonykor hazamegyek-e. Rossz otthon. Bátyja, az ötödikes Dani sem lelkesedik a hazamenés gondolatától. – Nekem semmit sem hoz otthon az angyal. Már sokszor nem hozott – igazolja az állítást. Másfél éve laknak ezek a gyermekek Csomortánban, inkább az itteni karácsonyra terelem a szót. Az arcok felragyognak. Mesélik, hol állt a tavaly a karácsonyfa, és hogy mi volt alatta, és az éneklést. Az ünnepet. Brigi, Dani és a négyéves kisöccsük, Misi, nem kivételek. A házban élő minden gyermek mögött van egy-egy megrendítő történet. Kopogtató bajbajutottak – Hatgyermekes család jött a tegnap, hogy kilakoltatják őket az ifjúsági lakásból, ahol eddig voltak, és nincs hová menjenek. Előttük egy már felnőtt, régi Csibészünk jött, neki is adtunk ezt-azt, amire szüksége volt. Szegényt a nyáron csúnyán összerágták gombászás közben a pásztorkutyák, több mint száz marás volt a testén, most gyógyulgat – kezdi a beszélgetést Gergely István, akit Tiszti néven ismernek a csíkiak, amikor arról faggatom, kiknek a támogatását, segítését vállalja fel ma a Csibész Alapítvány. Mert az olvasók jól emlékezhetnek a kezdetekre is: a csíksomlyói árvaházban élő fiatalokat vette pártfogásába annak idején, még a 80-as évek végén az akkor csobotfalvi plébánosként szolgáló Gergely István, ezekből a gyermekekből lettek a Csibészek, majd az ő megsegítésükre jött létre a Csibész Alapítvány. Ma viszont már ennél sokkal több. – Naponta jönnek hozzánk segítségkérők. Télen a szeretetkonyhánkról is több mint húsz rászoruló visz naponta meleg ételt. De jönnek családok, egyedülálló bajbajutottak, gyermekek. Nem én keresem őket. Nem én akartam ezzel foglalkozni, hanem egyszer csak ott volt előttem a feladat, amit meg kellett oldani. A lányanya-programunk is úgy indult: megkeresett egy asszony a gyermekével, hogy nincs hová mennie. Helyet kerestünk nekik, ennek híre futott, és jött a következő nő. Igazából minden esetben sikerült segíteni azon, aki hozzánk fordult, persze, ha nem volt csalafinta az illető – mondja mosolyogva Tiszti. Gondoskolás: otthon A kezdetek kezdetén a csobot­falvi parókia zugaiba fogadta be Tiszti a csibészeket, majd megvásárolták az első házat, utána sorban a többit. A Csibész Alapítványnak jelenleg több mint 40 ingatlanja van, ezek jó részében gyermekeket nevelnek. Ilyen ház például az a csomortáni otthon, ahol jártunk. Négyéves a legkisebb, 19 a legnagyobb itt lakó gyermek, a kettő között pedig mint az orgona sípjai: van minden korosztályú. Most összesen húszan vannak ebben a házban, nevelésükről hat nevelő gondoskodik. A gyermekek innen járnak iskolába, itt esznek, játszanak, tanulnak, alszanak: ez az otthonuk. A régi otthon is létezik sokuknál, tudnak róla, tartják a kapcsolatot a szüleikkel, a nyári vakációban rövid időre haza is mennek, de a téli vakációban ez már nem kötelező, ezért sokan nem is élnek a lehetőséggel. Otthon nincs mit enni – ez az egyik leggyakrabban felhozott érv a maradás mellett. – Árvák, elvált vagy külföldön dolgozó szülők gyermekei ők, vagy olyanok, akik igen hátrányos szociális helyzetben vannak – mondja Tiszti. Az sem titok, hogy a kicsik Moldvából, a moldvai csángó falvakból származnak. – Moldvában megvannak a régi kapcsolatok, felkeresnek, szólnak, ha bajba jutott gyermekről szereznek tudomást, így kerülnek ők hozzám. Ha én magam kimennék Moldvába, és toboroznám őket, még többen jelentkeznének, hogy ideadnák a gyermeküket, mert nincs, miből neveljék. Nem megyek. Közben a gyermekek már túl vannak a házi feladatokon. Sebtében kapják magukra a vastag ruhát, lábbelit, és futás ki az udvarra. A nevelőjük hóemberépítést javasol, de nincs vevő az ötletre: egy perc alatt már a ház mögött lévő dombocska tetejéről csúsznak, ki műanyag csúszkán, ki a fenekén, viháncolva hemperegnek a friss, vizes hóban. Néhány fiú hógolyót gyúr. A nevelő kiáll ellenük hócsatára. Támogatók révén A Csibész Alapítványéhoz hasonló, szerteágazó szociális tevékenységet támogatók nélkül nem lehet folytatni. – Az első házunkat itt, Csík­som­lyón egy svájci támogató jóvoltából vettük. Mikor látta, hogy hogy tele van a parókia, mennyien lakunk ott mi, Csibészek, letett egy összeget, és azt mondta, vegyünk egy házat, ahol a fiatalok lakhatnak – emlékszik vissza Tiszti. De megkeresték annak idején két németországi újságtól, és akkora gyűjtést szerveztek a megsegítésükre, hogy asztalosműhelyt tudtak építeni, ingatlanokat vásárolni a bevételből. Sok támogatást kaptak Amerikából is, és nem utolsósorban Magyarországról. – A támogatókkal is úgy voltunk, mint a támogatottjainkkal: nem mi kerestük őket, hanem ők jöttek hozzánk, hogy segítenének. Segítő szándékúak ma is vannak, és nemcsak külföldön, itthon is. Van, aki pénzzel segített, mikor szükség volt, más önkéntes munkával. – Emlékszem egy esetre, amikor építőanyag-fuvarozásra volt szükségünk. Egy ismerősöm ajánlott valakit, én megkerestem, el is vállalta, de mikor rákérdeztem, hogy mennyiért fuvaroz nekünk, rávágta, hogy ingyen. Emlékezett, hogy amikor gyermekkorában leégett a házuk, és újra kellett építeni, az édesapjának pénzt adtam, hogy segítsek rajtuk. Ezt ő nekem így akarta meghálálni – emlékszik vissza egy régi történetre Tiszti. Daloló Árvácskák Ezelőtt 18 évvel indult az Árvácska együttes, akkor negyven, a csíksomlyói gyermekotthonban nevelkedő, állami gondozásban lévő gyermeket fogott össze az együttes vezetője, Hafliger Zsuzsanna. Az együttes azóta is működik, az évek során a zene által több gyermeknek adta meg a lehetőséget a boldogulásra – vannak innen kinőtt „árvácskák”, akik azóta már felsőoktatási szinten tanultak-tanulnak zenét, és vannak, akik az együttes felnőtt munkatársaként tevékenykednek. Az Árvácska ma is a Csibész Alapítvány égisze alatt működik. Ide járnak zenélni, énekelni a csomortáni házban nevelkedő gyermekek is. Különböző hangszereken tanulnak játszani, hegedülnek, gitároznak, játszanak billentyűs hangszereken, furulyáznak, fuvoláznak, dobolnak, perkuciós hangszereken játszanak, és persze énekelnek. Mesejátékokat visznek színre, minden évben karácsonyi előadással készülnek az ünnepre, támogatóik jóvoltából évente kétszer Magyarországra mennek vendégszerepelni. Így a zene, a zenélés által olyan színfolt került az életükbe, amilyenre az otthonaikban, tekintettel a családi körülményeikre, aligha lett volna lehetőségük. Érzékeny közösség – Érkezett egy kamion egyik külföldi támogatónktól, a rakományban kórházi kellékek, komoly eszközök, gépek, felszerelések is voltak. Ezt átadtuk a csíkszeredai kórháznak – mondja Tiszti, mikor arról beszélünk, hogy kik mivel szokták segíteni az alapítvány munkáját. Mert a maguk módján ők is segítenek, ha tehetik. – Mondtam már, hogy igazából nem volt olyan eset, amikor valaki bajbajutott hozzánk fordult, ne tudtunk volna segíteni. Nagyon sok rászorulón úgy tudok segíteni, hogy miközben hallgatom a panaszát, bevillan, kit is kérhetnék meg, hogy segítsen nekünk ebben. Mindig van valami, valaki, egy lehetőség éppen, és máris meg tudjuk oldani a bajban lévő problémáját. A lehetőségeink korlátozottak ugyan, de ha bevonunk másokat is, ha össze tudunk fogni, ha van egy érzékeny közösség, amelyik érzi, hogy feladata van, minden segélykérő számára van kiút – állítja Gergely István. Ezt hozza az angyal A Csibész Alapítvány védőszárnyai alatt nevelkedő gyermekek életében minőségi ugrást jelentett a családtól való elszakadás, még akkor is, ha ez nem mindig fájdalommentes: a gyermekek itt nem éheznek, nem fáznak, tiszta, rendezett a ruhájuk, iskolába járnak, szeretetteljes, nyugodt környezetben nevelkednek. Olyan alapfeltételek ezek, amelyek minden gyermeknek alanyi jogon kellene kijussanak. De a gyermekkor ennél többről szól: szól az álmokról, a varázslatról, a csodákról. Ilyenkor, karácsony táján fokozottan. A kis Csibészek is álmodnak. Például szánkózásról, sízésről. Egy bicikliről. Egy focilabdáról. Minden olyasmiről, amiről minden hasonló korú gyermek álmodik. – Én egy pókemberruhát kérek az angyaltól – csillan fel Gyuszi huncut szeme, mikor kívánságaikról érdeklődöm. – Én egy olyan babát szeretnék, amelyiknek mozog a lába és cumija is van – vág a szavába Brigi. És folynak a kívánságok. A Hargita Népe, többéves hagyományához híven, idén is karácsonyi jótékonysági akciót hirdet. Arra biztatjuk olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá a csodához. A kis Csibészeknek sportszerekre volna szükségük, sílécekre, síbakancsokra, korcsolyákra, görkorcsolyákra, szánkókra, vagy éppen focilabdára, focicipőre, hiszen vannak közöttük tehetséges kis focisták is. De örömmel fogadnak mindent, amit az Árvácska együttesben fel tudnak használni, letett hangszereket – furulyát, csengő-bongó ritmushangszereket akár –, kézműves-foglalkozásokhoz felhasználható gyöngyöket, anyagokat, és persze, játékokat, mást, mint a plüssjáték. És krumplit, arra mindig nagy szükség van a konyhán. Akinek vannak ilyen letett tárgyai, eszközei, és szívesen szerezne örömet velük a Csibész Alapítvány gyermekeinek, kérjük, hozza el adományát a szerkesztőségünkbe, és mi vállaljuk, hogy célba juttatjuk. Az önök ajándékaival együtt – a karácsonyi csodát! [embed]https://www.youtube.com/watch?v=-PAhV1bDEgc&feature=youtu.be[/embed] Forró-Erős Gyöngyi