Szárnáth, mint már említettem, nekem különösen Asóka oszlopaiért volt jelentős: megpillantásuk revelációszerű volt, még úgy, a kemény vaskeretre szerelt dróthálón keresztül is, mellyel körülkerítették, valószínűleg az olyan rongálóktól is védve, mint jómagam, hisz ellenállhatatlan késztetést éreztem arra, hogy egyenként megsimogassam őket. Ám ennek megakadályozására állt az említett ketrec, így csak sóvárogva álltam mellettük, sokáig, amikor a többiek már messze jártak. A romparkban a rengeteg apró sztúpa és egyéb épület maradványai között még két jelentős emlékkel találkoztunk. A Dharmarádzsika-sztúpa, melyből csak a formáját el nem áruló romok maradtak fenn, Asóka idején készült, hogy elhelyezzék benne Buddha földi maradványait. Hogy ezekből előkerült-e valami vagy sem, arról nem regél a fáma. Arrább az egész terület legépebben megmaradt konstrukciója, a Dhamekh-sztúpa állt, állítólag azon a helyen, ahol Buddha első prédikációját tartotta az öt tanítványának. Ez egy hatalmas impozáns, puskagolyó formájú épület, amelynek külső része az ötödik században készült, ám a belsejében valószínűleg régebbi részek is találhatók, amelyekre ráépítették a ma látható szentélyt. A sztúpák egyik különlegessége, hogy Indiában ezek voltak az első kőből készült épületek. A ligetben található egy alig százéves buddhista templom, amelynek falait a megvilágosodott életéből vett, színpompásan és lágy vonalakkal festett jelentek díszítik, központi helyén pedig Buddha rengeteg virággal körülvett, aranyozott, szintén virágmotívumos szobra foglal helyet. Buddhának ez a ma klasszikusnak számító ábrázolása az 5. században, a Gupta-korszak idején alakult ki, és meditációba elmerülve, lefelé tekintő, szinte mosolygó, derűs arccal jeleníti meg a finom vonalú, elegáns tartású figurát, amely a tartalom és forma harmóniáját, és letisztult egységét sugározza. A megvilágosodottat ábrázoló szobroknak van még egy jellegzetessége: a különböző kéztartásuk vagy mudrák. Ez a szanszkrit eredetű szó igen sokértelmű, magába foglalja egyszerre a pecsét, jel, szimbólum, gesztus jelentését. Már a védikus korban is használták, majd különösen a jóga élt, illetve él vele mai napig: a különböző kéz- és testtartások az energiák ábrázolását, illetve átadását, gyógyító pozíciókat jelölnek, illetve a finom mozgások és jelek, légzéssel, nyújtásokkal, hajlításokkal lehetővé teszik az eszményi ellazulást, és az elmének, testnek és léleknek erőt adó gyógyírként szolgálnak. A keleti ikonográfiában szintén nagy jelentőségűek a különböző testhelyzetek, az aszanák, melyek jellemvonásokat vagy az istenség szerepét fejezik ki. Buddha ábrázolásakor leginkább a felénk is közismert lótuszülést szokták használni, ami a meditáció pózát jelenti, illetve a vállmagasságba nyitott tenyérrel előre feltartott jobb kezű Abhaya Mudrát, ami védelmet, valami „ne féljetek, megvédlek” jellegű üzenetet közvetít az értőnek. A templom közelében megnéztük az 1931-ben ültetett bódhi fát is, mellette Buddha tanítványokkal körülvett színes szoboregyüttesével és Anagarika Dharmapála szobrával, aki társaságot alapított Szárnáth és Bódh-Gaja (emlékezzünk: a megvilágosodás helye) megőrzésére: ezzel érdemelte ki a megemlékezést. Természetesen a város Régészeti Múzeumába is ellátogattunk. Nagyon szép emlékeket őriz, több Buddha-szoborral, de a legizgalmasabb természetesen Asóka oszlopának oroszlános, sorskerekes oszlopfője volt, mely itt van közszemlére téve. Fotózni sajnos nem engedtek: a múzeum pedig kicsi volt, a személyzet sok, és annyira figyeltek, hogy itt tényleg nem sikerült egyszer sem elkattintanom a gépem. Csak a lelkemben tudtam megőrizni a látottakat, de oda, mint ahogyan itt sok minden más is, ami Buddhához és tanaihoz, illetve a hatásához kötődött, valahogy nagyon mélyen az agyamba bevésődött, hisz tanításának lényege az önfejlesztés, azzal együtt vagy annak ellenére, hogy végső követelménye kevesek számára elérhető, ha egyáltalán elérhető. A buddhizmus, anélkül, hogy valamiféle istenben vagy bármiféle természetfelettiben hinne és transzcendens kinyilatkoztatáson alapulna, teljesíti a vallás kritériumait. Külön érdeme, hogy megteremtőjét utólag sem avatta istenné vagy szentté, vállalva ezt a már-már világias, inkább filozofikus, mint teológiai jellegét, mellyel így is az öt világvallás egyikévé vált, s bár e kontinensnyi országban a maga 120 millió hívével kisszámú közösségnek számít, világviszonylatban a második legnagyobb vallásos közösséget jelenti. India két őshonos vallása – a brahmanizmus és az iszlám –, amelyek a lakosság 82, illetve 11 százalékát teszik ki, természetszerűleg szintén világvallásnak tekintendők. És ha már erről van szó, akkor csak az érdekesség kedvéért teszem hozzá, hogy a másik kettő, a kínai univerzizmus és a kereszténység – mint tudjuk – ugyancsak Ázsiából ered. Érdemes elgondolkozni rajta. Albert Ildikó [gallery link="file" ids="20885,20884,20891"]