Mérgesbók, kisagynyalóm, igézőjel, vétkezési szokások, bútvesztő, tényelhajlás, hevesírás, összelázasodtak, vaticoin (virtuális vatikáni valuta), boszorklány, írói béna, félektan, matatóujj, gyönyöradomány és hűségriadó. Nem, nem véletlenül írtam el az értelmes magyar szavakat. Legalábbis nem most és nem mind én vétettem. Egykori egyetemi csoporttársammal és tanáraimmal jegyezzük fel alkalomadtán elírásainkat, félreolvasásainkat egy közös felületre. No, de nem arról szólnék, hogy a pihent agyunk mikor mire késztet, és nem is arról, hogy a felsorolt szavak mennyire kifejezik anyanyelvünk szépségét, hanem annál is inkább arról, hogy leragadtam a hűségriadó szónál. Nem, nem a hőségriadónál, habár ezekben a napokban akad bőven abból is, de egyik kedves kollégánk korábbi lapszámunkban már kifejtette véleményét arról, hogy a hőség mennyi kellemetlenséget okozhat e nyárványos (járvány szőtte nyáron) időkben. Valóban több hőségriadót is kiadott az elmúlt napokban a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség. Ilyenkor többek között arra figyelmeztetnek, hogy lehetőleg ne tartózkodjunk a tűző napon, fogyasszunk sok folyadékot, viseljünk kalapot, és a bőrünket óvjuk a leégéstől. Mennyi-mennyi teljesíthető és kevésbé megvalósítható ötlet! Mindezek után jól jönne, ha valaki néha hűségriadót is hirdetne. Biztos az sem ártana, mert jó lenne, ha politikusaink hűségesek lennének szavazóikhoz, a választópolgárok a törvényekhez, a diákok iskoláikhoz, a fiatalok szülőföldjükhöz, férjek feleségükhöz, feleségek férjükhöz, a papok egyházukhoz, az idősek jókedvükhöz, és a sor a végtelenségig is folytatható. Elgondolkodtam azon is, ha valaki hűségriadót fújna, milyen tanácsokkal látna el bennünket. Talán a Gondviselésbe és egymásba vetett bizalomra, kitartásra, szorgos fizikai és szellemi munkára, önismeretre, türelemre, a világ hisztijének a hétköznapokból való kizárására, kevesebb panaszkodásra, önmagunkért és társainkért való kiállásra, mókázásra, játékra (nem játszmákra) és az interneten való kevesebb szörfözésre tanítana. Mivelhogy nem létezik hűségriasztásért felelős szerv, így nekünk kell résen lennünk, még akkor is – folytatva az elírások, félrehallások sorozatát –, ha szívünkben gomba van, mármint megundorodtunk a világ szennyétől, és figyelmen kívül kell hagynunk azokat, akik majdnem így biztatnak egy-egy kampány során: szavazz úgy is, ha rossz vagyok. De nem kell különösebb figyelmet fordítanunk azokra sem, akik – Hofit idézve – lázítanak, közösséget próbálnak rombolni, és a kákán nem a csomót keresik, hanem azt, hogy melyik csomó a legnagyobb. Mindezek helyett keressük mindazt, amitől „kacag” a szív, értékeljük párunkat, barátainkat és kollégáinkat, még akkor is, ha olykor zsörtölődünk velük. Elképzelhető, hogy valamennyi konfrontáció és panaszkodás mögött – akárcsak a mesében – csupán borsószem vagy éppen kukorica van, amit mifelénk az ócskavas- kereskedők majdnem zedregbúzaként emlegetnek. A végére jöjjön még egy olcsó vigasz! Ha valaha valakinek a mackósajtban a brummogást jelentettük – jusson eszünkbe mindaddig, amíg a Ro-Alert figyelmeztet –, egyre több a mackó, így a brummogás is. Szóval, ha viseljük, ha nem a szeretet és hűség jeléül adományozott csőnek egy darabját, legyünk hűségesek!

Biró István