Hulladékátrakó állomás: a korondi ábécé?

HN-információ
Konkrét megoldási javaslat van, de bizonytalan még a Korond községbe tervezett, jelenleg per tárgyát képező hulladékátrakó és -tömörítő állomás ügye. Megvitatták: A, B ,C – melyik terv az igazi? A polgármester pontot tenne az ügy végére. Borboly Csaba megyeelnök Bíró Barna Botond alelnököt bízta meg azzal, hogy saját belátása szerint járjon el az ügyben. [caption id="attachment_42662" align="aligncenter" width="2560"] Korondi telek. Átrakóállomás lesz vagy más rendeltetést kap?Fotó: Lázár Emese[/caption] Sajtótájékoztatót tartott szerdán délután Korondon az Ud­var­hely­széki RMDSZ. Az eseményről, amelynek témájával lapunkban két alkalommal is részletesen foglalkoztunk, nem kaptunk értesítést. A megbeszélést kezdeményező Bíró Barna Botond alelnök tegnap elnézést kért a bakiért, amit azzal magyarázott, hogy a széki szervezetnél folyamatban levő átszervezések miatt maradhatott ki e-mail-címünk a meghívottak listájából. – Mi azért tartottuk a sajtótájékoztatót, mert a kedélyeket nagyon felborzolta az ügy. Úgy gondoltuk, ha már Borboly Csaba megyeelnök a sajtón keresztül megbízott a feladattal, akkor nemcsak tájékoztatunk, hanem konkrét megoldást is javasolunk – közölte Bíró. Mint mondta, a két órán át tartó megbeszélésen Barti Tihamér, a megyei önkormányzat alelnöke, az udvarhelyszéki RMDSZ-es megyei tanácsosok, Katona Mihály, Korond polgármestere, a község alpolgármestere és RMDSZ-es tanácsosai, a Korondi Civilek részéről a Hargita Megye Tanácsával perben álló Séra Zoltán volt jelen. Az alelnöktől azt is megtudtuk: a korondi községvezetéssel, a megyei tanácsosokkal átnézték a teljes dokumentációt, megbeszélték az ügyet, és mindannyian egyetértettek a széki szervezetnek azzal a javaslatával, hogy a pereskedéseknek véget kell vetni, az eredeti helyszínt el kell felejteni, és a korondi önkormányzat által megvásárolt területen kell felépíteni a hulladéklerakó és -tömörítő állomást. Az elnök közbelép Bíró Barna alelnök elújságolta: a tanácskozásra váratlanul és hívatlanul „betoppant” Borboly Csaba megyeelnök, akivel ismertették a korondi községvezetés által is elfogadhatónak talált megoldást. Bíró elmondása szerint a jelenlevők értetlenül álltak a megyeelnök azon felvetése előtt, hogy amennyiben a javasolt B terv nem működik, akkor egy harmadik, úgynevezett C verzióra is kell gondolnia Udvarhelyszéknek. Az, hogy pontosan mi ez a C terv, nem derült ki a megbeszélésen – közölte Bíró, aki szerint ez a nem konkretizált verzió a megyei elnök részéről csak egy elterelő hadművelet lehetett, ahogy az is, amikor a szóban forgó beruházással teljesen párhuzamos témát taglalt, jelesen, hogy Udvarhelyszéken a hulladékgazdálkodás veszteséges. – Séra házának lebontásától el kell állni, erre kértük fel Borboly Csabát, hogy törvényes eszközökkel lépjen vissza a pertől. Úgy gondoljuk, az építkezés úgy történjen, hogy minden érintettnek jó legyen, mert tudni kell, hogy ez a beruházás nemcsak azért fontos, mert a legtöbb európai uniós pénzt hozzuk a megyébe, hanem azért is, mert környezetvédelmi szempontokból fejlődni fog a megye. Ezért szorgalmazzuk, hogy, bármi lesz is a január 27-i per kimenetele, az új helyszínre tudja elfogadni a korondi önkormányzat a hulladékátrakó állmást – foglalta össze az elhangzottakat Bíró. Hozzátette: – Nekünk azért szavaztak bizalmat az emberek, hogy az érdekeiket képviseljük, nem azért, hogy házakat bontsunk le. A korondi ügyben sem a felelősöket, hanem a megoldást keressük, és építkezni, nem rombolni akarunk. Legyen jó a korondiaknak, de mi és hol? A megbeszélést követően Borboly Csaba a Facebook közösségi portálon élőben jelentkezett be a Sórét utcai helyszínről, és kifejtette: reméli, a C verzióra, ami azt jelentené, hogy Korondról el kell vinni a beruházást, nem kerül sor. Mint mondta, ő maga is mindig a megvalósítható B verzióban hitt, nem a pereket generáló A-ban, és javaslatokat vár arra, hogy miként hasznosítsa a megyei tanács a hulladékátrakónak eredetileg kijelölt, üresen álló területet úgy, hogy az Korond község javát szolgálja. Erre vonatkozóan közösségi szavazást indított, több opciót javasolva: agyagfeldolgozó, elektronikai hulladékok bontására szolgáló műhely, rendezvényterem, térségi sürgősségi központ. Borboly Csaba a videóban személyesen nyugtatta meg az őt faggató Séra Zoltánt, hogy per ide vagy oda, „a házlebontási akciókban nem voltunk és vagyunk részesek”. Visszavonná a megyei önkormányzat a keresetet Visszavonná Hargita Megye Tanácsa a Séra Zoltán elleni keresetét, Bíró Barna Botond alelnök járhat el a korondi ügyben – közölte tegnap a megyei tanács sajtószolgálata. „Hargita Megye Tanácsa kész a korondi hulladékátrakó állomás ügyében Séra Zoltán ellen indított per visszavonására. Borboly Csaba megyeelnök január 12-én rendeletben bízta meg Bíró Barna Botond alelnököt ez ügyben, azzal indokolva a megbízást, hogy a Bíró által a korondi sajtótájékoztatón tett javaslat egyszerűbb és gyorsabb, mint az általa korában javasolt. Rendeletemmel lehetőséget biztosítottam számára, hogy önállóan, saját belátása szerint eljárjon a Séra-ügy visszavonása ügyében, ha ezt komolyan gondolta, és ennek köszönhetően minél hamarabb pontot tegyünk a vita végére” – áll a közleményben, amely leszögezi: a tegnap kiadott rendelet már hatályba is lépett. „Csak az új helyszín érdekel” Katona Mihály, Korond község polgármestere egyértelműen fogalmazott lapunknak: a korondi önkormányzatnak az új helyszín a szívügye. A 13A megyei út mentén erre a célra megvásárolt 1,16 hektáros területet telekkönyveztették, megosztották, hogy a hulladékátrakó állomásra szánt 80 árat át tudják majd adni Hargita Megye Tanácsának. A telekkönyvi szám megváltoztatására vonatkozó tanácsi határozatot tegnap fogadták el – tájékoztatott az elöljáró. – Jelenleg a zonális rendezési terv (PUZ) készül, a vízügyi és környezetvédelmi engedélyekre a dokumentációt benyújtottuk, aztán a megyei tanács jóváhagyását fogjuk kérni. Ezután 30 napos közmeghallgatásra tesszük, hogy elkerüljük a korábbi problémákat. Jövő hét folyamán urbanisztikai szakvéleményeztetést is el fogunk készíttetni. Szerdán személyesen kértem Borboly elnököt, hogy a 30 napos közmeghallgatás alatt ők is nevezzenek ki egy bizottságot, amely megnézi a helyszínt, hogy megfelel-e a célnak, hogy ne akkor ébredjünk fel megint, amikor az építkezési engedélyt kell kiadni vagy nekifognak a munkálatnak – sorolta a tervezett lépéseket Katona. Hozzátette: függetlenül a január 27-i per kimenetelétől, a következő tanácsülésen visszavonják azt a határozatot, amellyel 49 évre koncesszióba adták a megyei tanácsnak „azt a területet, ami miatt a cirkusz van”, illetve azt is, amivel az utat átadták adminisztrálásra. Hozzáfűzte, hogy a Sórét utcai területtel kapcsolatosan is megfontolják, milyen, a község számára hasznos dologra tudják használni. Kérdésünkre, hogy a korondi önkormányzat ráfizet-e arra, hogy nem az eredetileg kijelölt helyen épül meg a hulladékátrakó, Katona Mihály úgy válaszolt: reméli, hogy a megyei tanáccsal sikerül törvényes, tisztességes, mindkét félnek kedvező egyezségre jutni. „Tévedtünk, de – és ezt az emberek is meg kell értsék – ha mindig csak a hibást, a bűnbakot keressük, akkor nem fogunk tudni előrelépni és a községnek és a megyei tanácsnak is jó megoldást találni” – fogalmazott a nagy port kavaró ügyben végre békességet remélő korondi polgármester. Lázár Emese


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!