erős felhőzet
szórványos felhőzet
Hivatás, de nem bármi áron
Már kiskorunkban arról faggatnak, hogy mik szeretnénk lenni, ha nagyok leszünk. Néhány esetben beteljesül a gyerekkori álmunk, néhány esetben pedig talán még jobb útra terelődik az életünk. Természetesen bármilyen szakmáról is legyen szó, mindennek van előnye és hátránya, ennek tudatában vagyunk mindig.
Egy fodrász könnyen elvághatja a kezét, egy építészmérnök fejébe nagy eséllyel eshet egy tégla, vagy egy tűzoltó könnyen a tűz áldozatává válhat. Mindenki tudatában van annak, hogy mit vállal, amikor egy bizonyos szakma mellett dönt. De ezzel minden meggondolatlan és felelőtlen tettünk magyarázható lenne? Jó nagy tüzeket gyújtok, úgyis az a dolga a tűzoltónak, hogy eloltsa. Több súlyos balesetet okozok, mert a mentősöknek úgyis az a dolguk, hogy mindezt helyrehozzák.
Az elmúlt időszakban nagyon sokszor kellett a környékbeli hegyimentők akcióba lépjenek, köztük hivatásosak és önkéntesek is. Nagyon sok esetnél az alkoholfogyasztás egy személy életébe került. Ahogyan az ehhez hasonló hír napvilágot látott, számos negatív hozzászólás érkezett, miszerint a hegyimentők csak másokat szeretnének okolni, és végtére feladatuk a szakadékok mászása éjjel – ezt a hivatást választották. Ez így is van, ők sem tagadják. De miért nem tudunk kicsit felelősségteljesebben viselkedni? Ha nem is más életéért, a sajátunkért. Hegymászás során a csúcsokon, szakadékok közelében miért döntünk úgy, hogy jó lenne meginni pár üveg sört? Természetesen történnek balesetek, de miért kell ezeknek a baleseteknek a valószínűségét növeljük? A hivatásos vagy önkéntes hegyimentő egy riasztás után (ha éjjel, ha nappal) el kell köszönjön a családjától abban reménykedve, hogy épségben hazatér. Azon a helyen, aki egyszer halálát lelte, másnak is megvan az esélye. Szerencsére nem tapasztaltam, de hegyimentők történeteiből ítélve minden mentés nem úgy zajlik, mint a filmekben. Nem süt a nap, hanem nagyon sok esetben olyan havas szél fúj, hogy még az orrukig is nehéz ellátniuk.
Ez a hivatásuk, szeretik, amit csinálnak, de azért dühítő, hogy nagyon sok alkalommal életveszélyes helyeken kell dolgozniuk órákon át csak azért, mert mi felelőtlenül és meggondolatlanul viselkedtünk. És nem, itt nem arra gondolok, hogy véletlenül valaki megbotlik egy kőben. A legelszomorítóbb az, hogy a társadalmunkban az ittas vezetés, alkoholmámoros hegymászás valahol még menő is – sokan ilyen formában igyekeznek kecsegtetni erejüket. Amíg pedig a saját bőrünkön, vagy egy számunka nagyon közeli ember balsorsán nem tapasztaljuk ennek a következményét, nem hoz változást semmi más.
Szilágyi Dalma-Orsolya
.jpg)
