Tegnap ünnepelte 14. születésnapját a kőrispataki Szalmakalap Múzeum. Szőcs Lajos vállalkozó, akinek családja három nemzedéken keresztül kalapozással foglalkozott, határozta el, hogy létrehozza Románia első szalmakalap-múzeumát. Saját költségén vásárolt meg és újított fel egy hagyományos kőrispataki parasztházat, mely a 2001. július 21-én alapított múzeumnak ad otthont. Az ünnepi alkalomból a múzeumalapító fiával, ifj. Szőcs Lajossal beszélgettünk a szalma üzenetéről. [caption id="attachment_7138" align="aligncenter" width="620"] Nemcsak kalapok, szalmából készített dísztárgyak is láthatók a múzeumban Fotó: Szász Csaba[/caption] [dropcap]K[/dropcap]őrispatakon, egy 100 éves, autentikus parasztházban berendezett múzeumban megtekinthetők az ország különböző tájegységeinek tipikus szalmakalapjai, a kőrispataki és környékbeli szalmakalapok, szalmából készített dísztárgyak, valamint a szalmakalap-készítés során használt eszközök. A látogatók fényképeken és élőben is végignézhetik a szalmakalap-készítés folyamatát, a múzeum udvarán pedig egy, a Küsmöd-patakából származó kőgyűjtemény is megtekinthető. Az intézményt 2001. július 21-én alapították, tegnap ünnepelte 14. születésnapját. – Mint minden hagyományos népi mesterség, úgy a szalmafonás, a szalmakalap-készítés is hanyatlani kezdett az elmúlt években, elsősorban ez volt az első indíték, hogy létrejöjjön ez az intézmény – mondja Szőcs Lajos, megjegyezve, hogy nem volt véletlen a szándék, hogy megőrizzék a szalma üzenetének értékét az utókor számára, maradandóvá tegyék ebben a mai világban, amikor értékek morzsolódnak, mestereink kihalnak. Többször is tapasztalták, hogyha az öreg mester netalán megpihent, akkor sajnos a mesterség is megpihent vele. A mai modern világ úgy tekint a szalmára, mintha jelentéktelen, egyszerű eszköz lenne. Jó vele disznót perzselni, háztetőt fedni, teheneket almozni, és nagyjából ennyi. Márpedig kár hagyni kihalni ezt az ősi mesterséget. Szőcs Lajos elmondta, hogy a szalmakalap nemcsak oltalmi eszközként jelenik meg a székely ember fején, hanem üzenete vannak, sokat elárult viselőjéről. Régen, ha egy székely ember ránézett az Erdély más részéről érkező atyafira, tudta, hogy az illető Mezőségről, Máramarosról, Bánságból vagy épp a Nyikómentéről kelt útra. A kalap díszhordása a nemzetiségről árulkodott, aki balra tette, magyar ajkúnak vallotta magát, aki jobbra, az román ajkúnak. Segített a kalap az üdvözlési forma kiválasztásában is. Az idősebb korosztály, az 50 év felettiek elöl-hátul lehajtott karimájút viseltek, őket illett magázni. Aki kalapjának karimája hátul fel volt türve, az ötven év alatti volt, őt még lehetett tegezni. – Örülünk, hogy ezt hátra tudtuk hagyni, a múzeum születésnapja fesztivállá nőtte ki magát, hogy a falu fonócsaládjai is érezzék: van egy napjuk, amikor a szalmának adózunk tisztelettel, annak a szalmának, amely áldást, megélhetést jelentett a falunak – jegyzi meg Szőcs Lajos, aki egy érdekes történettel is kikerekíti mondanivalóját. Az év elején a Magyar Cserkészszövetség kétszáznál több tagot számláló küldöttsége Japánba készült az ott megrendezésre kerülő cserkész-világtalálkozóra. A cserkészvezetők februárban keresték fel kétségbeesve a Szőcs családot, mert a csapatnak 300 cserkészkalap formájú szalmakalapot szerettek volna készíteni, de Magyarországon már nem találtak erre alkalmas műhelyt vagy mestert. Utólag kiderült, egy magyarországi múzeumlátogató ajánlotta a szövetségnek a kőrispataki lehetőséget. – Hihetetlen, hogy egy alig hétszáz lelket számláló kis székely település segít a magyar nemzet cserkészeinek, hogy a szalmából készült cserkészkalappal képviseljék országukat a távol-keleti találkozón – mosolygott Szőcs Lajos. A kőrispataki Szalmakalap Múzeumot évente több ezren keresik fel, van érdeklődés, mindennap érkezik egy-két turistabusz, a környékbeli turisztikai irodák, panziótulajdonosok is ajánlják vendégeiknek a különleges látnivalót. A látogatásért nem kell fizetni, de bárki megteheti, hogy adománnyal segítse az intézmény fenntartását. A csúcsidőszak 2007–2008 tájékán volt, akkor évi 13-14 ezer látogatót fogadtak. Idén egy új rendszert vezettek be, a látogatók számára sorszámozott emléklapot készítettek, így pontosan tudni, hogy az idei látogatók száma már 3500-hoz közelít. – A szalmafonás, a szalma­kalap-készítés hagyományát nem őrizni kell, mert az nem rab. Ezt a hagyományt nem ápolni kell, mert nem beteg. Éltetni kell. Fáradságos munka, de megvan a jutalma, amikor a nagyvilág eljön meglátogatni minket – zárta mondanivalóját Szőcs Lajos. Szász Csaba