Marthy Barna már a gimiben is zenélt, iskolatársaival alapították meg a Villon nevű zenekart. 1994-ben búcsúzott az alma matertől, majd angoltanári diplomát szerzett Debrecenben. Zenészként nem akármilyen pályát futott be, évekig ő volt a Fonogram-díjas Firkin zenekar frontembere. Közben élete fontos részévé vált a zen buddhizmus, és 2014-ben életre hívta saját zenekarát, a Marthy Dharmát. Budapesten él, gyakran jár haza, és szívesen válaszolt kérdéseinkre. – Felkérés volt, vagy régi diákként, önként született meg benned a dal? – A mezítelen igazság az, hogy felkérés volt. Szűcs-Olcsváry Melinda (a Tamási Áron Gimnázium tanára – szerk. megj.) keresett meg a feladattal, amit örömmel vállaltam is. – Milyen élményeket, érzéseket hívott elő belőled a feladat? – Mindig izgalmas, ha megadott keretek közt kell alkotni. Kicsit olyan ez, mint a műfordítás. Meg is felelni, ugyanakkor nem is kötni rossz kompromisszumokat önmagammal. Ezért izgalmas volt, de azért eltartott egy ideig, amíg a dalszöveggel és dallammal végleg kibékültem, a „véglegesítés” egyébként Ivóban történt. – Mit jelentenek számodra a gimis évek? Te mennyire vagy benne a dalban? – Nekem a mai napig nagyon fontosak a gimis évek, mert szerencsére rengeteg teret adott arra, hogy ne feltétlenül kelljen foglalkoznom azzal, amivel nem szeretek. Ami nem érdekelt, abból elég volt nekem átmenni, ami szívügyem volt – angol, zenélés, filozófia, bulizás –, abból ki tudtam hozni, amit lehetett. Ezért jól megélt, keretek közti lázadó szabadságként emlékszem vissza a gimis évekre, és ebből az életérzésből a mai napig táplálkozom. Ez azt hiszem, a dalban is érződik. Benne vagyok teljesen a dalban, hogyne lennék, másképp nem tudtam volna hiteles lenni, azt hiszem. Már amennyire egyáltalán tisztában vagyok önnön kilétemmel. Ez azért még nem egy befejezett dal. – Az alkotás folyamatában melyek voltak a legfontosabb szempontok számodra? – A megrendelt dolgoknál mindig érzékeny az egyensúlyozás a megrendelő elvárása és az alkotói szabadság között. Olyan dalt szerettem volna, ami nem ömlengősen szentimentális, de azért mégis tartalmazza az érzelmi töltetet; nem didaktikus, de azért van mélysége; nem semmitmondó, viszont szórakoztató; specifikus is legyen a Tamási Áron Gimnázium holdudvarának, de azért legyen benne univerzálisabb üzenet is. Valami, ami ugyanúgy szól az idősebb, mint a fiatalabb korosztályhoz – ez utóbbit teszteltem is a szülei­men. Röviden: hogy egyensúly legyen benne és igaz legyen, amit vállalni tudok minden további arcpír nélkül. – Ha három szóban jellemezhetnéd a dal stílusát, melyek lennének azok? – Semmiképpen nem nevezném himnusznak, maximum indulónak. De igazából a Marthy Dharma általunk meghatározott stílusa a közszolgálati zen punk, vagy zen’n’roll. Ennek minden belső paradoxonjával és izgalmával. Asztalos Ágnes