Kevesen kapnak rálátást arra, hogyan alkot egy képzőművész. A műterem általában nem publikus hely, s csak a végeredményt látja a közönség, de azt nem, hogyan készült a mű. Épp ezért érdekes tapasztalat az, amikor alkotótáborba látogatunk, mert a festmények, rajzok és szobrok még félkész állapotban láthatók itt-ott, és nem tűnnek olyan távolinak és érinthetetlennek, mint a kiállított művek. Amikor a csíkszentmártoni Mátyás József-alkotótáborba látogattunk, a Viridis-ház udvarán, a filagóriában néhány képzőművész, Forró Ágnes, Vetró András, Sárpátki Zoltán és Tompa-Bors Eszter irigylésre méltó nyugalomban alkottak. Irigylésre méltó, mert ahogyan Vetró András szobrász mondta, amíg csíkszentmártoni táborban vannak, számukra megszűnnek a külvilág apró-cseprő gondjai.

– Ez a legcsaládiasabb, legbensőségesebb hangulatú tábor, ahova járok. Fiatal koromban Nagy Imrénél inaskodtam, és ez a táj, a Hargitával a háttérben mindig azt az időszakot juttatja eszembe

– közölte Vetró András, és azt is elmondta, hogy egy hét kevés idő egy szobrásznak, hogy két alkotást is elkészítsen. Mint mondta, ő egy Petőfiről készített domborművet hozott magával a táborba, és itt egy Mátyás József-portrédomborművet készített el.

Forró Ágnes képzőművész Kolozsvárról érkezett Szentmártonba. Keramikus, grafikus, illetve művészetterapeuta, és ez a második alkalom, hogy részt vesz a táborban. Elmondása szerint a hely szellemisége ragadja meg a figyelmét, az épített örökség, a régi házak és romos épületek keltik fel az érdeklődését.

– Csíkországot eddig nem volt alkalmam megismerni, de nagyon hálás vagyok Gergely Andrásnak, hogy meghívott, és itt lehetek, mert nagyon jól telik itt az idő

– fejezte ki köszönetét Forró Ágnes.

Illusztrációk Az ember tragédiájához

Miközben beszélgettünk, mellettünk Tompa-Bors Eszter és Sólyom Zsuzsanna festők egy-egy festményen dolgoztak, amelyek élénk színeikkel merőben másak voltak, mint Sárpátki Zoltán fekete-fehér műve. A tágas filagóriában azonban nem fértek el mindannyian, eközben a Viridis-házban Csutak Levente és Orth István dolgoztak alkotásaikon. Orth Istvánnal a már elkészült illusztrációiról beszélgettünk, amelyeket Madách Imre drámai költeményéhez, Az ember tragédiájához készített. A nagyszebeni művész érdeklődésünkre elmondta, hogy a huszonegy részből álló sorozat elkészítésének ötlete már 2013-ban megfogalmazódott benne, és 2023-ra, Madách Imre születésének kétszázadik évfordulójára már kész volt mindegyik képpel. Mint mondta, a Tragédia mindig is érdekelte, és méltatlannak tartja, hogy jelenleg mellőzik Madáchot és művét. Ugyanakkor hozzátette, hogy nagy kihívás volt elkészíteni ezeket az illusztrációkat, mert nagy elvárásoknak kellett megfelelnie. Megemlítette Zichy Mihály illusztrációsorozatát, amely etalon volt számára. Kezdetben vegyes technikával készítette el a képeket, majd rézmetszetben is megalkotta a huszonegy képet. Két illusztrációt választott ki, amelyet még egyszer megrajzolt a tábor ideje alatt, és ezeket a műveket ajándékozta végül Csíkszentmárton önkormányzatának. Hozzátette, hogy az illusztrációk a drámai költemény díszkiadásához készültek, amelyet román, magyar és német nyelven szerettek volna megjelentetni. Eddig csak a német nyelvű kiadvány jelent meg a Honterus kiadó gondozásában, mindössze háromszáz példányban.

– Kötelességemnek éreztem, hogy elkészítsem ezeket az illusztrációkat. A Tragédia már százötven évvel ezelőtt is aktuális volt, és most is az. Az illusztrációkat elkészítettem, és most leteszem a társadalom asztalára, hadd kezdjenek vele, amit akarnak

– mondta végül Orth István.

Híd a generációk között

Miközben az illusztrációkat néztük, Vetró András csendben figyelt, ceruzát és papírt vett elő. Leültetett egy székre, és se szó, se beszéd, nekifogott rajzolni. Így lettem újságíróból modell egy kis időre, és az elkészült portréval a szobrász igazolta állítását, miszerint a jó szobrásznak rajzolni is tudnia kell.
Tompa-Bors Eszter véleménye szerint azért fontos ez a tábor, mert híd a képzőművész-generációk között. Köszönetét fejezte ki, hogy a táborban lehetett, és ennyi időt együtt tölthettek az alkotókkal, mert hiába ismerik egymás műveit, a személyes találkozásokat, beszélgetéseket és a közös élményeket nem lehet másképp pótolni.

A tábor meghívottjai között volt Vorzsák Gyula és Xantus Géza festőművész, illetve Ábrahám Jakab grafikus is. Annak ellenére, hogy ők nem tudtak hosszabb ideig Szentmártonban maradni, ellátogattak a táborba, és az önkormányzatnak ajándékoztak néhány alkotást. A lázárfalvi születésű, de Brassóban élő Ábrahám Jakab szerint Lázárfalva a világ közepe, feleségével mindig nagyon szívesen jönnek haza, de Csíkszentmártonba is szeretnek ellátogatni. A grafikus korábban elmondta lapunknak, hogy Mátyás Józsefet, a szentmártoni származású festőt személyesen is ismerte, hortobágyi alkotótáborokban ismerte meg. 

– Kicsit hasonlított apámra, jólelkű, barátságos ember volt. Szerettem, habár másak voltunk, ő műteremben dolgozott, én meg kijártam a tanyákra, az udvarházakra

– mondta Ábrahám Jakab.

Örökség, amelyre jól vigyáznak

Jelenleg Gergely András, a község volt polgármestere az, aki évről évre megszervezi a tábort, de mint mondta, kezdetben a Szent Márton Alapítvány kezdeményezésére rendezték meg a tábort, és elsősorban azokat a művészeket hívták meg, akik személyesen is ismerték őt. Az alapítványnak azonban nem volt lehetősége minden évben megrendezni a tábort, ezért a helyi önkormányzat és a Viridis Egyesület biztosított anyagi forrást. Hozzátette, hogy nincsenek szigorú szabályok, de minden évben ajánlanak témát az alkotóknak. Idén igazodtak a Petőfi- és Madách-emlékévhez, ezért több képzőművész is ebben a témában alkotott. Végül is, a szervező szerint nem a téma a legfontosabb, hanem az, hogy Mátyás Józsefre emlékezve egy hétig kellemes környezetben alkotnak a művészek. Mátyás József 2002-ben hunyt el, az ő nevéhez fűződik a Zsil-völgyi művésztelep létrehozása, valamint művészeti vezetője volt a hortobágyi alkotótábornak is. A festő mintegy negyvendarabos gyűjteményt adományozott szülőfalujának, és emlékét az alkotótábor élteti tovább. Az itt elkészült alkotások az önkormányzat tulajdonában maradnak, és nagy részük látható a községháza épületében és a közbirtokosságokban is.