borús égbolt
enyhe eső
Az igazság kényszerítő erejéről
Egyik kedvenc kollégámnak (mind kedvencek persze, a megkülönböztetésre retorikai okok miatt van most szükségem) szokása, hogy a jegyzeteit dalszövegrészlettel kezdi. Megirigyeltem tőle, ezért most én is így járok el. Előrebocsátom, hogy a helyes megfejtők között nem sorsolok ki az égadta világon semmit. A dal népszerű, a Bikini játszotta, Nagy Feró írta. Az idézet mindössze egyetlen sor a dalszövegből: „Éjjel-nappal hazudunk egymásnak”.
Helyben vagyunk. Nehéz lenne Nagy Feróval vitatkozni. Az öreg rocker határozottan tud valamit. Nem, nem a közéletről meg a nagypolitikáról lesz szó. Hanem a hétköznapokról. Éjjel-nappal hazudunk egymásnak, nap mint nap. Talán Feró sem sejtette, mennyire telibe talált. Persze azért nem egyfolytában hazudozunk összevissza, de a kisebb füllentések, kegyes hazugságok bizony rutinszerűen előfordulnak mindennapi beszélgetéseinkben. Nem nehéz belátni, ha időnként legalább önmagunkhoz őszinték vagyunk. Ha nem is állítunk valótlant, azért nem mindig fejtjük ki az igazság minden részletét.
Ráadásul, ha megvert bennünket a sors lelkiismerettel is, akkor az igazság előbb-utóbb kikívánkozik belőlünk. Az is előfordul olykor, hogy szinte szétfeszít belülről, annyira szeretnénk megszabadulni tőle, ahogy ez egyik ismerősöm alább következő történetéből egyértelműen kiderül.
Ne tessék kötekedni! Persze hogy az egyik ismerősöm története, velem természetesen nem eshet meg ilyesmi. Szóval mesélte az ismerősöm, hogy a minap hosszú idő után leült kávézni egy hölgyismerősével, akihez valaha gyengéd szálak fűzték. Korábban előfordult, hogy közönséges féltékenységből kifolyólag hosszú ideig nem volt hajlandó szóba állni vele. A nő persze erre azonnal rájött, de ismerősöm akkor ezt szemrebbenés nélkül letagadta. Bolond lett volna beismerni.
A férfiúi büszkeség nem tűr el ilyesmit. Az a jó az ilyen betegségekben, mint a féltékenység – folytatta az okoskodást ismerősöm –, hogy idővel vagy elmúlnak, vagy okafogyottá válnak, vagy mindkettő egyszerre. Közben az idő vasfoga elrepült felettük (tudom, tudom, ez borzasztó és agyoncsépelt képzavar, de akkor se bírom ki, hogy ne használjam), ami azzal járt, hogy „a dolgok a helyükre kerültek”. Így már nem volt akadálya, hogy egy kávé mellett eszmét cseréljenek mindarról, amiről korábban hallgattak, de egy ideje már szívesen megbeszélték volna. Ismerősöm ezúttal köntörfalazás nélkül elismerte a féltékenységet, meg azt is, hogy hülye volt. – Hazudtam neked! – vallotta be egyszerűen a szomorú, nyers igazságot. Elmondása szerint ettől azonnal megkönnyebbült.
Előfordul bizony, hogy néha egy egyszerű, ártalmatlan, kegyesnek szánt hazugságot is iszonyat teherként cipel magával az ember. Milyen érzés megszabadulni tőle? Ismerősöm szerint végtelenül felszabadító. Ahogy az is jól tud esni az ember fiának, ha „történelmi békét” tud kötni egy másik embertársával, pláne, ha az valamilyen oknál fogva még mindig kedves neki.
Hogy ismerősöm történetének mi a tanulsága? Nem tudom. De azért remélem, van neki.
Kiss Előd-Gergely
.jpg)