Udvarhelyi győzelem
A Székelyudvarhely FC csapata nyerte meg a Tusványosi Finálé (TuFi) futsaldöntőt.
A tornán hat csapat vett részt: négyen Erdélyből, míg ketten Magyarországról.
[dropcap]M[/dropcap]ásodik alkalommal rendezték meg a Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor alatt a Tusványosi Finálé (TuFi) futsaldöntőt, amelyen négy erdélyi, illetve két magyarországi csapat vehetett részt sorsolás alapján.
A csapatokat két hármas csoportba sorsolták. A F.R.Ady (Marosvásárhely), a Sixtynine (Székelyudvarhely) és a Kolozsvári Góbék (Kolozsvár) kerültek az A jelű csoportba, míg az ELTE-BEAC (Budapest), a Sepsi ’08 (Sepsiszentgyörgy) és az SZFC ’96 (Székelyudvarhely) a B csoportba.
A szervezők tájékoztatása szerint a székelyudvarhelyiek kiélezett végjátékban, 3–2-re verték az első helyért rendezett mérkőzésen a marosvásárhelyi orvosi egyetem F.R.Ady névre hallgató csapatát.
A harmadik helyen az ELTE-BEAC együttese zárt, megelőzve a székelyudvarhelyi Góbékat.
Tusványosi Finálé néven a tavalyi debütálás után másodszor rendeztek futsaldöntőt. A 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében a legjobb Kárpát-medencei egyetemi csapatok mérték össze tudásukat szombaton. A tornán hat budapesti, illetve erdélyi együttes lépett pályára.
A tornának jótékonysági célja is volt, minden részt vevő csapat sportfelszerelésekkel támogat egy-egy székelyföldi iskolát. A TuFi keretében került átadásra a budapesti Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján összegyűjtött, több mint 500 ezer forint értékű sportfelszerelés, melyet idén a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ gyermekei számára ajánlottak fel a torna szervezői, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club.
A torna fővédnökei Szöllősi György, a Puskás Intézet igazgatója és Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere voltak.
Buzánszky Jenő szavaival egyetértésben a szervezők célja, hogy a Kárpát-medencei egyetemek számára szervezett torna ne csupán egy sportesemény legyen, hanem a Kárpát-medencei ifjúság összefogásának jelképe is: „A fiataloknak bele kell gondolniuk abba, hogy a sport nemcsak a pénzről szól, hanem az emberek számára hozható örömről is. Aki a címeres mezt magára húzza, annak egy országot kell képviselnie és egy országnak kell örömet szerezni, a magyar embereknek – nemcsak az országon belül, hanem a határon túli, a világ magyarjainak is – , hogy legyenek büszkék, bárhol is élnek, arra, hogy magyarok.”