Galusnyák Levente gyerekkorában kezdett el jégkorongozni, majd aktív pályafutását követően játékvezető lett. Jelenleg a Hargita Megyei Jégkorong Egyesület elnöke, amely öt éve szervezi a Jégkorong Erdély Liga utánpótlás pontvadászatot, ugyanakkor a Román Jégkorong Szövetség játékvezetői testületének alelnöke. – Korábban játékvezetőként tevékenykedett. Emlékszik az utolsó mérkőzésére, amin fújt? – Természetesen. Egy Sportklub – Steaua találkozó, 2010-ben a román bajnoki döntő egyik mérkőzése volt. Sajnos, a Sportklub veszített, és így egy találkozóval többet kellett játszanak a bajnoki címért, amelyet végül meg is nyertek. A mérkőzésen egyébként megsérült a jobb térdem, később derült ki, hogy ínszalagszakadásom volt, és úgy fújtam le a meccset. – Miért hagyta abba a bíráskodást? – Egészségügyi okok miatt. – Gondolom, nem könnyű egy bíró élete, főleg itt, ahol a hoki több mint sport. Csíkban, ahol állítólag hozzáértő a közönség, valóban nagyobb a nyomás a bírókon? – A csíkszeredai és a gyergyó­szent­mik­lósi közönség valóban többet és jobban ért a sportághoz, mint más hazai városokban. Éppen ezért nagyobb a nyomás a játékvezetőkön, legyen az hazai vagy külföldi. – Teljesen nem szakadt el a jégkorongtól: játékvezetéssel foglalkozik, de már nem a jégről, hanem a palánk mögül. Mi a feladata? – Nagyon szerettem volna folytatni játékvezetői pályafutásomat, mi több, a korom is megengedné, de sajnos az egészségem ezt nem teszi lehetővé. Így háttérbe vonultam, és elvállaltam a hazai játékvezetők koordinálását. Többek között bírói képzéseket, felkészítőket tartok, minden korosztályban a játékvezetői delegálást próbálom megoldani, tartom a kapcsolatot a bírók, valamint a szövetség és a csapatok között. Erre azért van szükség, hogy ne a bírók tárgyaljanak közvetlenül a csapatokkal, illetve a szövetséggel. – Keveset tudni a romániai hokibírókról. Melyik az a testület, amelyik felügyeli tevékenységüket, to­vább­képzéseket, felkészülésüket megszervezi? – A hazai hokibírók a Román Jégkorong Szövetség játékvezetői testülete alá tartoznak. Ennek az elnöke Eduard Popescu egykori bukaresti játékvezető, az alelnöki tisztséget pedig én töltöm be. A bírók mérkőzésre való delegálásáról a testület vezetősége dönt. Bírói képzést az elnök tart Bukarestben, Galacon és Brassóban, Hargita és Kovászna megyében pedig én a szakszövetség keretén belül. – Hogyan látja a bírók jelenlegi megítélését? – Nem ismerek egyetlen olyan sportágat sem, ahol a bírókat szeretik a szurkolók. A bírók egymás között azt szokták mondani, hogy a játékvezetők a szükséges rosszak. De ugyanakkor van egy bizonyos játékvezetői tisztelet a klubvezetők és a játékosok részéről is, ami sajnos egyre ritkább. Emlékszem, amikor én még aktív bíró voltam, sokkal jobban tisztelték a klubvezetők és játékosok is a játékvezetőket, mint most. – Mekkora a romániai bírói keret? – A bírókat kétfelé kell osztani. Egyrészt vannak zsűritagok (jegyzőkönyv-vezetők, időmérők, bemondók, büntetőpad-felelősök stb.) és vannak a jégen lévő bírók. Utóbbiakból nagy hiányban szenvedünk. Sok esetben örülünk, ha minden mérkőzésre tudunk játékvezetőt küldeni, hiszen „darabszámra” nagyon kevesen vannak a jégbírók. Amiatt, hogy kevés a jégbíró, nem nagyon tudunk minden esetben minőségről beszélni, sajnos. – Miben különbözik a játékvezető és a vonalbíró tevékenysége? – A jégen lévő három vagy négy játékvezető tulajdonképpen egy csapat. Ezen belül megvannak a feladatkörök és a döntési hatásjogok. A végleges döntés mindig a főbíró(k)é. Viszont csapatként dolgoznak, egymással kommunikálnak, jeleznek egymásnak több olyan dolgot, amit a néző nem minden esetben vesz észre. És ha egyikük hibázik, nem a személy, hanem a csapat, a bírók hibáztak, így őket szidják, főleg, ha a kedvenc csapat ellen történt a rossz ítélet. – A bírók köztudottan amatőrök, tehát nem főállású játékvezetők. – Mondjuk azt, hogy fél­ama­tőrök, ugyanis van játékvezetői díj. Viszont ebből meggazdagodni nem lehet, csupán fizetéskiegészítésnek felelhet meg. Minden játékvezetőnek van tehát civil foglalkozása. Van közöttünk egyetemista, újságíró, kőműves, üzletvezető, kertész, sofőr, raktáros, ügyintéző, mérnök, vállalkozó és háztartásbeli is. Pont a félamatőr státusz okoz sokszor gondot, hiszen vannak esetek, amikor munkából esik be egy bíró a meccsre, ez pedig olykor kihathat a mérkőzésen nyújtott tevékenységére. Csak egy példa: munkahelyén ledolgozza a nyolc órát, utána autóba ül, utazik két órát a meccsre, ami alatt sikerül nehezen megennie az otthonról hozott szendvicsét, lefújja a mérkőzést, majd újabb kétórás vezetést követően valahogy éjfélre hazaér. Ez mintegy 16 órás napi tevékenység, és mivel kevés a játékvezető, előfordulhat, hogy egy héten akár háromszor is összejöhet egy bírónak. Emiatt megnövekedhetett a fáradtságból, az összpontosításhiányból bekövetkező bírói tévedések száma. Ha ezeket mind figyelembe vesszük, akkor egyáltalán nem könnyű a játékvezetők élete. Mi több, a nézők ezt a munkahelyi+játékvezetői tevékenységből adódó fáradtságot nem értik meg, és sok esetben úgy honorálják meg, hogy a meccs alatt folyamatosan szidalmazzák a bírókat; volt rá eset, hogy fizikailag is bántalmaztak Csíkszeredában játékvezetőket. – A játékvezetői díjak pub­likusak? – Különbséget kell tenni az utánpótlás- és a felnőttmeccsek között. Például a női mérkőzéseken ingyenes a játékvezetés, ami azt jelenti, hogy úgy töltesz el három órát a pályán, hogy legtöbbször ezt meg sem köszönik. A gyerekbajnokságban nevetségesen alacsony a bírói díj. Évente próbálunk bírókat toborozni, se sajnos az alacsony bírói díjak miatt sokan abbahagyják a képzést, és el sem jutnak odáig, hogy felnőtt bíróvá váljanak. Egyszóval nincs, amivel motiváljuk őket. Viszont azt is tudni kell, hogy a magyar bajnoksághoz képest egy román felnőtt bajnoki meccsen a bírók 50%-kal kapnak kevesebbet, mint a magyarok, az Erste Ligában pedig 70%-át kapják a magyar kollégákéhoz képest a romániai bírók, pedig ugyanazt a munkát végzik. – Mit gondol, miért annyira bíróellenes a hangulat egy-egy meccsen? Létezik manapság is részrehajló bíráskodás? – A hazai közönség mindig elfogult a kedvenc csapatát illetően. Ez végül is normális dolog nemcsak itthon, hanem bárhol a világon: a kedvenceink a legjobbak. Akkor van baj, ha a hazai közönség túl meg van elégedve a bíráskodással, mert akkor az azt is jelentheti, hogy a hazai csapatot előnyben részesíti. A közönség reakciója sokszor visszajelzés értékű lehet a játékvezető számára. Ha egy meccsen mindkét szurkolótábor szidott engem, aki a jégen fújtam, tudtam, hogy döntéseimmel nem befolyásoltam a találkozót, tévedéseim pedig nem voltak egyoldalúak. Én is hallottam, hogy 1989 előtt létezhetett részrehajló bíráskodás, de én nem találkoztam még ilyen esettel. Kizártnak tartom, hogy részrehajló lenne ma Romániában a bíráskodás, inkább vallom, hogy több a játékvezetői tévedés. Minden csapat és szurkolótábor azt vallja, hogy ellenük, kedvenceik ellen fújnak a bírók, holott a játékvezetők a legjobb tudásuk szerint végzik a dolgukat, ami sok esetben nem tetszik senkinek sem. – Milyen visszajelzések érkeznek a jétékvezetők tevékenységéről? – Attól függ, kitől. A szurkolók, edzők, klubvezetők és játékosok természetesen mindig elégedetlenek a bíráskodással. Szakmai szempontból viszont megfelelő a tevékenységük. – Majdnem napirenden találkozik bírókkal, beszél velük. Mi a legnagyobb gondjuk? – A legnagyobb gond az alacsony bírói létszám. Ugyanis túl vannak terhelve, szezon közben nincs szabad hétvégéjük. Volt rá példa, hogy egy-két gyerekmeccs után felnőtt mérkőzést is kellett vezessen egy bíró. Ez napi hat-hét óra jégen töltött időt jelent, ami kissé nyugatabbra elképzelhetetlen egy játékvezető számára. Amit viszont hiányolnak, az a minimális tisztelet a munkájuk iránt a jégkorongban tevékenykedő személyek részéről. – Mennyire van beleszólása egy klubnak abba, hogy kit küldjenek, esetleg ne küldjenek az ő meccseire? – Egyáltalán nincs beleszólásuk a kluboknak a játékvezetői delegálásba. Arról viszont van tudomásom, hogy egy csapat egy játékvezetőt visszautasított, és arra kérte a testületet, hogy meccseire őt ne delegálják. Ezt viszont nem lehet mindig megoldani a bírók létszáma miatt. – Kit tart a legjobb hazai bírónak? – Nem szeretnék senkit sem kiemelni. Vannak tapasztalt és kevésbé tapasztalt játékvezetők. – Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó bíró legyen? – Elsősorban kell legyen egy szakmai elhivatottság, odaadás. Fontos, hogy jól tudjon korcsolyázni, tökéletesen ismerje a szabályokat, fizikailag legyen fitt, előnyt jelenthet a jégkorongos múlt. Ajánlott, hogy beszélje jól az ország nyelvét és lehetőleg tudjon kommunikálni angolul is. Ehhez kellene társuljanak az éves felkészítők, ami már nem volt pár éve, hiszen ehhez a szövetség részéről nincs támogatás. Helyi szinten a Har­gita Megyei Jégkorong Egyesület támogatásával próbáljuk megoldani mind az új bíróknak a kiképzését, mind a jelenlegi játékvezetők felkészülését. Megjegyezném, hogy az Erste Ligában tevékenykedő játékvezetőknek a magyarországi kollégák szerveznek éves edzőtábort, amelyen jelen vannak a romániai bírók is. – Milyennek kell lennie egy jó bírónak? – Viccesen szólva – amit már hallottam én is – a halott bíró a legjobb bíró. Komolyra fordítva a szót, a szabályokat betartó a legjobb játékvezető, aki a meccs alatt jól olvassa a játékot, gyorsan tud reagálni a kialakult helyzetekre, egy szóval jól menedzseli a mérkőzést, de ne feledjük, hogy ő is ember, így ő is tévedhet. Az a bíró, aki rendelkezik játékos múlttal, és már tapasztalta a bőrén, a csontjain az ütközéseket egy-egy meccsen, annak könnyebb eldönteni a szabálytalanságok súlyosságát. – Lát-e esélyt a kialakult negatív imázs megváltoztatására? – Szeretném azt hinni, hogy igen, de nem nagyon van esély erre. A lelátókon van egy civilizált szurkolói réteg, és egy olyan, amelynek otthon kuss van. Na, ez utóbbi réteg az, amelyik vehemensen, agresszívan szidja a bírókat minden egyes meccsen, és főleg miattuk nem tud a játékvezetők jelenlegi megítélése megváltozni. Szeretném, ha érvényesülne a Fair play és a Respect! szlogen minden egyes hazai jégpályán. Ficz Csaba