Jelentős mérföldkőhöz érkezett Fodor Csanád, a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatának támadó játékosa. A népszerű hokista lépett jégre a legtöbb mérkőzésen az Erste (korábban MOL) Ligában, beszélgetésünk pillanatában 579 meccsen volt túl. A legújabb kihívások előtt karrierről, motivációról, aktív pihenésről és célokról is szót ejtettünk. – Olyan sok mérkőzést játszottál az Erste Ligában, illetve az elődjében, a MOL Ligában, amennyit még soha senki. Számon tartottad a mérkőzéseid számát? Számítottál a rekordra? – Nem. Igazából engem is meglepett, hogy így telnek, vagy inkább szaladnak az évek. Egyszer csak kaptam egy üzenetet, amiben a szurkolók gratuláltak nekem a legtöbb mérkőzéshez. Nagyon meglepődtem, és akkor néztem utána, hogy mindjárt 600 meccsnél tartok a ligában. Szinte a gyermekkorom óta, 17 éves koromtól ebben a bajnokságban kezdtem el játszani, ez is az oka, hogy ilyen sok mérkőzés gyűlt össze. – Mit szóltak a csapattársaid ehhez a nem mindennapi teljesítményhez? – Mindenki mosolygott. Többen vannak, akik több mérkőzésen vannak túl, de más bajnokságokban is jégre léptek. Mondhatom, hogy ez a szám a hűségemet jelzi a ligához. – Csíkszeredában nevelkedtél, majd Magyarországon kezdted felnőtt pályafutásodat. Hogyan alakult a karriered? – Még gyermekkoromban kerültem Magyarországra, 14 éves koromban mentem ki Budapestre. Tartottak akkor egy válogatót, és azon többen is részt vettünk, Bíró Tamás is például, csak ő korábban hazajött. Egy összevont budapesti és dunaújvárosi ifjúsági csapatban játszottam. Utána indult el a projekt, hogy legyen felnőttcsapat Káposztásmegyeren, és létrejött a Budapest Stars. Később vette át a csapat a Vasas nevet, hogy tartozzon egy klubhoz, tudjon több szurkolót bevonzani. Elég jól sikerült két szezont játszottunk a bajnokságban, a csapat MOL Ligát is nyert (a 2009/2010-es idényben – szerk. megj.). A bajnoki cím után még egy évet játszottunk együtt, majd megszűnt a felnőttcsapat, akkor szabadon igazolhatóvá váltam. – Nem akartál Magyarországon maradni? Nem vonzott a válogatottság? – Lett volna lehetőségem a válogatottságra, ám akkoriban még nem volt lehetőség a kettős állampolgárság egyszerűsített megszerzésére, és nehéz lett volna az ügyintézés. Volt felkérés magyar részről, végül elmaradt, és közben a román válogatottba is meghívtak. Én pedig oda mentem, ahol szerepelhettem, mert úgy vagyok vele, hogy minél többet szeretnék jégre lépni. – Hogyan vezetett az utad Brassóba? – A Vasas Budapest Stars megszűnése után kerestem itthon is a lehetőséget. Közben Dunaújvárosban készültem azon a nyáron, arra készültem, hogy a Dunaferrnél fogok tovább játszani. A Brassó azonban folyamatosan mindent megtett azért, hogy hozzájuk igazoljak. – Nem mondhatjuk, hogy gyakran váltogattad a csapataidat, Brassóban is lehúztál jó pár évet, mielőtt Csíkszeredába szerződtél. Hűséges típus vagy? – Mindig célokkal érkeztem egy csapathoz. Ha ezeket a célokat sikerül elérnem, akkor gondolkozom el, hogy menjek másik klubhoz játszani. Brassóban sikerült célokat elérnem, bajnokságot, Románia-kupát nyertem. Az Erste Liga-győzelem nem jött össze, csak döntőig jutottunk, az Érsekújvárral játszottunk. Ahogy egy sportoló életében előfordul, jöttek hullámvölgyek is. Az utolsó brassói szezonomban nagyon kevés játéklehetőséget kaptam, bár a csapat megnyerte a román bajnokságot. Ekkor éreztem úgy, hogy jó lenne egyet változtatni. Mindig is vágytam arra, hogy itthon játsszak, hogy bizonyíthassak ott, ahol elkezdtem a hokit. – Az elképzeléseid találkoztak ezek szerint a Sportklub vezetésének szándékaival? – Nehézségekkel küszködtem azon a nyáron, átestem egy műtéten, nem igazán tudtam készülni. Ennek ellenére sikerült a hátrányokat leküzdeni, és bepótolni a lemaradást, és ettől kezdve próbáltam fontos tagja lenni a csapatnak. – Hogyan élted, éled meg a Brassó és Csíkszereda közötti rivalizálást? – Szerintem fontos, hogy minden csapatnak meglegyen a saját fő riválisa. Amikor Brassóban voltam, és a Csíkszereda ellen kellett játszani, sportolóként motivált, hogy jól játsszak, azért is, hogy tudjak majd hazakerülni, hiszen aki jól teljesít, arra felfigyelnek más kluboknál is. – Visszatérve a válogatottra. Két alkalommal is elhalasztották a szlovéniai világbajnokságot, ahol majd a magyar válogatottal is szembe fogtok nézni romániai színekben. Hogyan álltok a válogatottnál ehhez az érdekesnek ígérkező meccshez? – Szerintem mindenki nagyon várja ezt a meccset, és hatalmas motiváció van bennünk, hiszen a román válogatottnak nagy része is innen kerül ki. Nagy dolognak tartom, hogy el tudtunk jutni idáig, és a magyarokkal egy szinten tudunk szerepelni. Bizonyítási vágy biztos, hogy minden játékosban van, mert rég nem volt Románia ebben a csoportban. Azt hiszem, ez is bizonyítja, hogy a liga fejlődik és jó irányba tart. Mindez jövőt is mutathat a fiatalok számára, hogy érdemes dolgozni, beletenni a munkát, mert van jövő itthon is. – Bár komoly játékosmúlttal rendelkezel, még mindig csak 30 éves vagy. Mi motivál nap mint nap, hogy felhúzd a korcsolyát és kimenj a jégre? – Néha előjön a fáradtság, vannak nehezebb napok, hetek. A jégkorongba szerintem nehéz belefáradni. Feláldozod a gyerekkort, valamilyen szinten a családodat, elmész otthonról azért, mert valamit szeretsz csinálni. Ezért is olyan nehéz abbahagyni. Persze én még nem szeretnék visszavonulni, remélem, sérülésmentesen tudok tovább játszani. – Ahhoz, hogy ennyi időn át magas szinten tudj teljesíteni, gondoskodnod kell a feltöltődésről, kikapcsolódásról, pihenésről. Te hogyan gyűjtesz új erőt? – Mindenkinek szüksége van valamilyen aktív pihenésre. Ez számomra azt jelenti, hogy tudjak kilépni a megszokottból, csináljak valami olyat, amit nem szoktam, vagy általában nem jut rá időm. Ezek lehetnek egészen egyszerű dolgok is. El lehet menni templomba, kimozdulni a hegyekbe, kimenni a természetbe, biciklire ülni és tekerni egyet, bármi olyat tenni, ami valami pluszt jelent. Egyszerűen ki kell mozdulni a megszokott kerékvágásból. Erről könnyű beszélni, de nehéz megvalósítani, hiszen a mindennapok nagyon húznak, és az ember önmagát sodorja gödörbe. Mindennap annyit kellene vállalni, amennyit teljesíteni lehet, és mindenkinek hagynia kell önmagára időt. – Felemásan kezdte a Sportklub az idei szezont. Voltak szép győzelmek, becsúszott néhány vereség is, közben jött az edzőváltás. Milyen a hangulat most a csapat háza táján? – Volt pár fontos győzelmünk és jött egy kis mélypont is, ami egy bajnokságban jobb, ha az elején történik. Nagyon jó csapatunk van, erős a keretünk, nagyon jó a hangulat az öltözőben. Azt gondolom, csak előre tekintünk, és felfelé fog vezetni a csapat útja. – Mik a célok erre a szezonra a csapatnál? – Tavaly, ugye, nem sikerült mindent megnyernünk. El kell mondanom, hogy azért nem olyan egyszerű megnyerni egy bajnokságot. Mindig apró részleteken dől el a győzelem és kiélezett a végjáték. Talán túlzás azt mondani, hogy minden sorozatban győzni akarunk. Én azt mondom, lépésről lépésre kell haladnunk, vegyük szerre, és ha sikerül elsőként behúzni a román kupát, jöhet utána az Erste Liga, és esetleg végül a román bajnokság is. Nem lehetetlen. – Szíved szerint hány mérkőzésnél állnál meg a ligában? – Szám szerint nem tudnám megmondani, hány meccsnél szeretnék megállni. Amíg úgy érzem, hogy az egészségem kitart, hajt a motivációm és úgy érzem, hozzá tudok tenni a csapat teljesítményéhez, addig játszom. Ha egyszer is azt fogom érezni, hogy nem megy a játék, és terhére vagyok a csapatnak, akkor majd szépen vissza kell vonulnom. Nem szeretnék addig játszani, amíg letolnak a jégről. Hogy mennyi lesz a végső meccsszám, az majd kiderül.

Farkas Endre