Megsárgult fényképeket, a családra vonatkozó dokumentumokat nézegetünk, tele az asztal régi papírokkal, igazolványokkal. Mindeniknek megvan a maga kis története. Ez csak töredék abból a sokból, amit sikerült megőrizni az utókornak. Féltve őrzi az unoka, mint valami kincset. Az egyiken azt írja: „Építési beszámoló Tekt. Fernengel Frigyes úr megbízásából a mellékelt terv szerint egy újonnan építendő emeletes lakóházról. Föld, kőműves, elhelyező, ács, asztalos, lakatos, mázoló munkákról.” Ritkán látni ilyet.
Vladár Ferenc építőmester beszámolójából idéztem, mely sorokat 1906-ban vetette papírra szép kalligrafikus betűkkel. A végén a mester saját pecsétje zárja az írott sorokat. Mindent pontosan tudunk az épület szerkezetével kapcsolatosan. Szombatfalva legimpozánsabb klasszicista stílusú emeletes épületét az Orbán Balázs utcában, a Telekpataka nevű részen építették fel. A Fernengel-házat minden székelyudvarhelyi nagyon jól ismeri, hisz itt fordulnak jobbra Marosvásárhely irányába az autók, autóbuszok. Amikor megkezdődtek a munkálatok, a csendes, békés utcák közé tartozott. Ma viszont komoly terhelésnek van kitéve az épület, ugyanis itt zajlik a teherforgalom, a zajtól sem mentes a környék. Mielőtt újra beletekintenénk a mester naplójába, hogy milyen anyagot és mekkora mennyiségben használt fel a ház elkészítéséhez, ismerkedjünk meg a házigazdával. 

Fernengel Frigyes 

Felmenői a Szeben megyei Szentágota (Agnetheln) településen vannak említve legkorábban. A szászföldi Nagysinken született 1872. november 10-én, apja halála után édesanyjával Székelyudvarhelyre költözik, ahol letelepedve sikeres kereskedő lesz belőle. A város akkori lapja, az Udvarhelyi Híradó 1898. július 31-i számában teszi közhírré, hogy Fernengel Frigyes, a Koronkai-kert fiatal bérlője (a volt Fényes vendéglő) augusztus 4-én vezeti oltárhoz özv. Kovács Kálmánné kedves leányát, Gizellát. Ekkor huszonhat éves volt, de nem tartott sokat az együttlét. Hat év múlva már harminckettő, ekkor a fiatal kereskedő Höhr Matildot jegyzi el, az esküvőre Medgyesen került sor. E házasságból négy gyermek született: Károly (1905), Hilda (1908), Vilmos (1909) és Ottó (1910). A Székelyudvarhelyre került Frigyes nemcsak a Koronkai-kert bérlője, hanem kávézót is nyit reggelizővel, ami akkoriban újdonságnak számított. Ezzel szemben, a Kossuth utca másik oldalán unokatestvére, Fernengel Gyula bornagykereskedése működött. Tisztességes és becsületes, mondták róla kereskedőtársai. Jó példa erre a Székely Közéletben megjelent apróhirdetés, miszerint: „A múlt számunkban említett talált pénz tulajdonosa: Jakab Lajos ravai lakos személyében a hét elején a rendőrségen már jelentkezett is. Itt említjük meg, hogy a megkerült 1500 leu becsületes megtalálója Fernengel Frigyes kereskedő volt.” Nem véletlen, hogy az emberek előre emeltek kalapot, mert jó kapcsolatainak köszönhetően Székelyföldről, Udvarhely környékéről a székely gazdák el tudták adni fölösleges terményeiket külföldön, és pénzhez jutottak. Egy időben, hogy a fölösleges tejterméket értékesíteni tudják, kisebb tejfeldolgozó üzemet hozott létre, ahol a jól ismert Székely csemege juhtúrót gyártotta és a magyar fővárosba szállította. Már a ház építésekor be volt tervezve egy túrósajtoló szoba, az erre vonatkozó adatok szerepelnek a mesteri beszámolóban. Maga hozta személyesen szekereivel Szászföldről a jó minőségű borokat. 1927-ben, amikor elhunyt, akkor is úton volt borért. Útközben lett rosszul, szívtrombózis végzett vele 55 éves korában. Tisztelői akkor utcát neveztek el róla, ma Nicolae Bălcescu.

 
A házról, családról

A műemlékzónában fekvő saroképület a városrész egyik ikonikus darabja, a földszinten lakófelületet és kereskedelmi egységet találunk. Négy hatalmas nagy ablak, három bejárati ajtó, az egyiken az üzletbe, a másikon a földszinti lakrészbe, a harmadikon az emeletre juthatunk. Elkészülte óta az üzlet semmit sem változott, csak a bútorzat, az eladók és az áru.
A második világháborút követően berendezkedő kommunista hatalom a házat nem államosította, bár szándékában állt, találtam is egy erre vonatkozó korabeli dokumentumot, de szerencsére az épület megúszta. Az üzletrészt viszont az állam kisajátította és úgy használta, mintha az övé lett volna. Csak 1990-ben került vissza újra a Fernengel család birtokába. Az épület alatt pince, nézzük, mit írt Vladár mester a beszámolójába: „földkiemelés, öt darab pinceajtó tok cserefából, a látható részek gyalulva, föld feltöltés az üzlethelyiségnél”. Természetesen minden tételnél a négyzetméter, köbméter, darabszám és az elvégzett munka pontos értéke. A boltíves pince mesteri munka. A föld­szintről hosszú folyosó és soklépcsős feljáró visz az emeletre. Hadd jegyezzem meg, hogy eredeti cserefa lépcsők. Minden a legnagyobb rendben. Ha balra térünk, akkor a kovácsoltvas tornácon találjuk magunkat. Messze lehet látni innen Székelybethlenfalva irányába, és a Madarasi-Hargita meg a Szarkakő is belefér a panorámába. Mindjárt mellette egy sokablakos zárt folyosóra lépünk, mely nappal fényárban úszik, akárcsak a másik három szoba, ahol az eredeti ablakokat nem tudták megtartani, de szeretnék úgy visszaállítani, ahogy egykor volt. A korabeli beszámoló szerint „10 darab emeleti ablak pallótokkal, egyenes felülettel befelé nyíló szárnyakkal, redőny kasznival a lehető csomó nélküli fenyő pallóból…”. Tágas szobák, a mennyezet eléréséhez öt métert kéne felfelé nyújtózkodni. A falon Frigyes nagyapa képe tekint le az ott lakókra, az utódokra. Szilvia, a dédunoka mutatja be a lakást, aki itt él családjával. A nagy fehér átjáróajtók ma is a lakás díszeként tetszelegnek, a korabeli bútorzatból viszont kevés maradt meg. Eredetileg udvarhelyi cseréppel volt födve, erre is van utalás a munkafüzetben, de annyira eljárt az idő fölötte, hogy újra kellett födni, az emeleti lakóknak mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk.

– A második világháború végén menekülni kellett, az itthon maradt családtagok csak a személyes holmijukat vitték magukkal. A bútorzat maradt, és amikor édesapám, Vilmos hazajött az orosz fogságból, elmondása szerint a szobák mind üresek voltak, minden mozdíthatót elvittek. Volt itt gazdasági udvar nem messze a Lejtő utcában, lovakkal, amelyekkel korábban szállították az árut. Minden elveszett, a hintó is a lovakkal együtt, amivel a nagyszüleim utaztak, mindjárt itt a ház mellett volt, de mind odalett

– teszi hozzá Szilvia édesanyja, Frigyes unokája, Fernengel Melinda Hildegard.