Elhelyezkedés a telken
A „kollektív nemesi státusszal” bíró székely társadalomban a telkek beépítése – pár kivételtől eltekintve – a nagyállattartás hű tükre. A faluképben a jól megépített parasztházakhoz képest nagy, kiforrott formavilágú, a közelmúltig változatlan formában épült csűrökkel kell számolnunk. A telekbeépítés lényegében egy összetett, nyitott folyamat, amelynek két fő alkotóeleme a ház, illetve az istállót is tartalmazó csűr. A két összetevőből a ház egy nyitott rendszer, míg a csűr zárt.

A ház szükség szerint bővíthető, nagyjából hasonló nagyságú elemekkel, ezért a telken úgy helyezkedik el, hogy ez a bővítés lehetővé váljon. Legcélszerűbb – és a fésűs telekszerkezet esetében általános – elhelyezése az egyik oldalsó telekhatárra/csepegőre való telepítése, úgy, hogy a tetőről lecsepegő/lefolyó víz a telekhatárra essen. A toldások során legtöbbször hátrafelé bővítették az épületet újabb és újabb szobákkal, kamrákkal. De a rendelkezésre álló hosszú faanyag lehetővé tette a széltében való, kéttraktusos bővítést is, ha a helyzet úgy követelte és hátrafelé már nem volt hely, vagy a bővítés így jobb benapozású lett – és ez a nagy fokú alaprajzi rugalmasság a székely ház egyik jellemzője.

Az istállóval kombinált csűr mindig egy zárt rendszer. A fésűs telekszerkezet esetében a gazdasági udvart lezáró csűr a telken keresztben helyezkedik el, így már nem bővíthető hasonló volumenű tömeggel, csak kisebb, a tető alá bebújó toldásokkal, és csak addig, amíg az ember be nem veri a fejét a toldott tető alsó vonalába.
Hagyományosan mind a csűr, mind a ház esetében megfigyelhető a köztes terek megléte – ezeknek a tereknek megvolt a maguk szerepe, ami szorosan kötődött a sok helyen „életnek” nevezett udvar működéséhez. A ház esetében a kútról/patakról hozott vödör víz, a pincéből felkerülő zöldség, a kosárba hozott felvágott tüzelő mind a tornácra került, mielőtt a gazda sáros lábbelijétől megszabadulva bevitte ezeket a házba, mint ahogy ellenkező irányt követve, a házból kifelé itt gyűlt az állatoknak szánt konyhából kitett krumplihéj, pincéből felhozott rothadásnak induló alma stb. Csűr esetében az istállóból való kilépés, eső esetén a védelmet biztosító köztes tere szintén számos ideiglenes raktározási funkcióval bírt.

Ilyen értelemben a gazdaság az udvar felé nyitott terek rendszere, amelyben az ember – napi tevékenysége során – számos útvonalat bejárt az alkotóelemek között. „Azzal megyünk be az életre, úgy mondják errefele az udvart. Rajt az életszerek: a gabonás, a csűr, a pajta, tova a sütő, benne a gogán vagy kemence, véle egy fedél alatt a favágó, az árnyékalja, ahová a szekeret tolják be, esmét tova a betakarított szénaösztörükben, a törökbúzakas, minden a ház körül, hogy közel essék. Azután meg, ami olyan kellemetes a nagy nyárba, a terebélyes vadkörte- meg a diófa, a tornác előtt. Széles árnyékot fog, hogy kiülhessenek alája gondolkodni. A tisztára meszelt tornácon, az eresz alatt ott lógnak a gyümölcsös kosarak, a laskalapító, a kicsi tekenyő, meg a kalapakasztó.”1

A fentiek értelmében a telek beépítését és a családi gazdaságok szerkezetét egymásra épülő tényezők együttese határozza meg: a telkek (korábban bemutatott) típusa, a domborzat, az égtájak iránya, a völgy felé nyíló perspektíva, a patak szomszédsága, az uralkodó szelek stb., a lehetőségek sokfélesége, ezért úgy gondoljuk, hogy jelen útmutató nem helyettesítheti a terepbejárást és a fennálló helyzet részletes elemzését, a korábbi fejezetben tárgyalt illeszkedés(ek) értelmében.

Háztípusok
Az ereszes házat gyakran a székely ház archaikus típusaként határozzák meg. Az eresz ebben az esetben nem a tető meghosszabbított, falon túl lógó területe – ahogyan általánosan értjük –, hanem egy önálló, tornáchoz hasonlítható, valójában szoba nagyságú tér, melynek legalább egyik oldala nyitott. De míg a tornác gyakran konyhává válik, ez az eresz esetében nem történik meg, vagy nagyon ritkán fordul elő. Röviden azt mondhatjuk, hogy a legrégebbi háztípusunk az egyszobás, ereszes ház, ami az idők folyamán szükség szerint bővült. Még abban a házban is, ahol három szoba van egymás után, az utcára néző (tiszta)szobát gyakran „első háznak” nevezik, a középső szobát „középső háznak”, az utolsó ház pedig a konyha. Érdekes módon ezt nem nevezik háznak, pedig gyakran a lakószoba szerepét is betölti, berendezésében a közelmúltig ott található a fekvőalkalmatosság. Idős emberek szűkülő élettereként a konyha jelenti a lakószobát is.
A székely háznál megtalálható eresz több funkcióval bírt: nyári melegben alkalmas volt az árnyékban való munkavégzésre, üldögélésre, esős időben az átázott posztóruha szárítására (aki érezte már az ázott, száradó posztó szagát, megérti, hogy miért rekesztették ki a házból). Ugyanakkor az eresz oldalfalának lécezése/deszkázása távol tartotta az állatokat (legfőképp a szárnyasokat). Természetesen erre az archaikus háztípusra hatással van az udvar tagozódása – melynek következtében az eresz „állatokat be nem eresztő” funkciója megszűnik –, így nyernek teret az erdélyi Mezőség felől felbukkanó tornácos házak. Ugyanakkor a székely házakat érdemes a moldvai szabadparasztok házai, illetve a szász házak kontextusában is megvizsgálni. Az interakciók eredményeként az alaprajzok végtelen sora jelenik meg, amelyek aztán saját életre kelve tovább fejlődnek, amikor a dombos terephez való alkalmazkodás során a rezidencia a pincén kívül más funkció­kat is kap (műhely, nyári konyha stb.).

Az alaprajzi szervezés sokféleségén túl mégis egy lényeges, a telken való elhelyezéskor már említett alapelv fogalmazható meg, nevezetesen: a székely ház egy nyitott rendszer, mely szükség szerint bővíthető. A mindig a józan igények szülte, de szűkmarkú bővítés során a ház utcai homlokzatát gyakran átalakítják – így ez az utcai rész lépést tart az aktuális divattal. A felújítás során kicserélt nyílászárók hátrafelé vándorolnak, és a későbbi hátsó bővítéseken vagy a melléképületeken lelnek új életre: a nyári konyhán, sütőn, az ajtó az istállón stb. – támpontot nyújtva az „első ház” korábbi állapotának rekonstrukciójához. A ház távolsága a fészertől a bővítés maximális határa, ebben az esetben a házat alaprajz szerint a melléképületek kötik össze a csűr toldásaként jelentkező fészerrel. Közös, telekhatáron lévő kút esetén a kút szabhat határt a bővítésnek. Általában a ház és a csűr közötti gyümölcsfát nem sajnálják kivágni, ha bővítésre kerül sor.
Bármely elrendezést nézzük, a konyha mindig nagy és nagyvonalú, gyakran az egyetlen fűtött lakóhelyiség. A két- és háromosztatú házakban az utca felőli tisztaszoba fűtetlen. Itt tartották a ruhákat – melyek így nem lettek füstszagúak, illetve itt, e hidegebb első házban nyújtották ki és ravatalozták fel a halottakat temetések alkalmával.
A mai házak később kialakult, de festői tornáca szinte minden lehetséges változatban jelen van. A formavilág gazdagságát, szabadonkezelhetőségét az adja, hogy a tornácnak rendszerint nincs szerkezeti funkciója (így az 1930-as évektől épülő gyergyói házak el is hagyják a tornácoszlopokat) – ezért nem a házszerkezet kötött formája, hanem a tornácnak az udvarhoz és a tájhoz való viszonya a fontos. Dr. Kós Károly szerint a székelyeknél történő késői kialakulására utal, hogy a Kászonokban a házépítő kaláka a tornác kialakításánál áll meg, onnantól a gazda dolga befejezni a munkát. Ritkán épültek köztes terek, eresz vagy tornác nélkül. Ezekből a köztes terekből alakultak ki a beüvegezett verandák, majd a verandán kívül ismét megjelenik a fedett, nyílt köztes tér – mert az udvarhasználat megkövetelte. Csak így a házba besütő napfény lett kevesebb… Ahol a köztes terek megmaradtak nyitottnak, manapság ott ezeket a tereket kezdik lezárni, beépíteni, haszontalan porfogóknak ítélve őket.

A telek-csűr-gazdasági melléképületek közötti kapcsolat                             
A csűr elhelyezése egy nagyon fontos szempontot vesz figyelembe: a szénásszekérrel való legkönnyebb megközelítés határozza meg a csűr telkeken belüli elhelyezkedését. Így lesz a csűr az utcával párhuzamos, kivéve az udvarok/udvarterek és a szabad elrendezésű hegyi telkek esetében. Az első esetben csak így lehet őket a telken jól elhelyezni, a második esetben pedig annyi földterület áll rendelkezésre, amennyire szükség van. A legkönnyebb megközelíthetőség teszi a szűk völgyek fordított telkeinél, hogy a csűr az út mellett van, és a házak a dombra húzódnak fel, mivel a szűk völgyben nincs helyük. A fordított telkeken így elkerülhető a „nehéz” hegymászás a szénásszekérrel. Ez a logika tulajdonképpen megmagyarázza a fordított telekhasználatot.

Az általában az istállót magában foglaló csűr tömege egyszerű, beosztása jól meghatározott, és nem követi annyira gyorsan a divatot, mint a házak. De a csűr a gazdaság alapja, amelynek méretét a mezőgazdaság/erdőkitermelés számára elengedhetetlen nagy testű állatok (lovak, szarvasmarhák) átlagos száma határoz meg. Ez a szám lehet akár négy-hat szarvasmarha és egy pár ló, vagy akár több is – ilyenkor, a nagy létszám miatt kezdődnek az érdekes elrendezések a telken, például amikor a telken hátrafelé két rend csűr is előfordul.

A csűröknek olyan letisztult kompozíciós elvei vannak, akár egy görög templomnak. A bányászattal, fazekassággal, vasgyártással foglalkozó, vashámort működtető településeken a telkek zsugorodását figyelhetjük meg az átlagos székelyföldi telekméretekhez képest, de a csűrök és istállók itt is nagyok. A zöldség- és gabonatermesztéséről ismert Nyárádmentén szintén kisebbek a telkek, viszont itt a csűrök is kisebbek, és a telkek szerves részét képezik a kukoricatárolók. A későbbig kinyúló és korábban kezdhető legeltetés, az abrak megtermelhetősége így köszön vissza az épületek nagyságán, illetve funkciójában.  Ily módon válik a csűr az éghajlati viszonyok tükrévé: a dombvidéki területeken, ahol akár novemberig is lehet legeltetni, és jó feltételek vannak a gazdag takarmányterméshez, ott kisebbek, a hideg hegyközi medencékben pedig nagyok, sőt nagyon nagyok, mert itt fél évig kell hely a szénának.

A csűr bővítése alárendelt, a csűrt befödő tető alá bebújó tetejű tömegekkel történik, és mindaddig bővíthető a csűr, míg az ember nem veri be a fejét a bővítmény tetőereszébe. A juhokat ezekben a csűrhöz kapcsolódó épületekben, a sertéseket pedig istállóban vagy jól megépített melléképületekben tartották. A baromfik, nyulak stb. saját ólakkal rendelkeztek a gazdasági udvaron, szintén melléképületként. Meg kell említenünk a fából készült fészereket is, amelyeket sokkal ideiglenesebbre építettek, mint az állatmenhelyeket.
A telken megjelenő melléképületek opcionálisak; ha megjelennek, akkor jól meghatározott funkciójuk van: a kemence, a nyári konyha, a füstölőház a házhoz kapcsolódik, a fáskamrák, az ólak a fészer közelében vagy ahhoz csatolva vannak. Általánosságban nincs érvényes szabály a melléképületek házhoz vagy a bekötőutakhoz viszonyított elhelyezkedésére. Szükség szerint helyezik el őket, biztosítva a szénásszekér mozgását, illetve a tájba való kitekintést.

1 Benkő István: Egy-egy székely házról, faluról / Művészet, negyedik évfolyam, 1905. ötödik szám, 324–330.