A június 23-i bexitet követően az Európai Unió csúcsvezetőinek, lakói túlnyomó többségének (de nem csak) a figyelme ráterelődött a történtekre, előtérbe kerülve annak latolgatása, hogy Nagy-Britannia Unióból való kilépésének mik is lehetnek a következményei, mit jelenthet az az Unió egészére, de annak tagállamaira, illetve azok állampolgáraira nézve, azokra, akik vendégmunkásként vagy más minőségben a szigetországban élnek és tevékenykednek. Hazai viszonylatban is a közvélemény homlokterébe került, s talán nem véletlenül, mert országunk külkereskedelmében is fontos szerepet töltenek be az export-import kapcsolatok, ugyanakkor sok romániai telepedett ki az elmúlt évek során. Szem előtt tartva a vázoltakat heti visszatekintőnkben ez alkalommal eltekintünk másabb belföldi politikai-társadalmi, közéleti történésektől, bár azoknak sem voltunk híján… Lévén, hogy a majdani kilépés és az azzal kapcsolatos eljárás vonatkozásában Verne Gyulát is meghazudtoló fejtegetések, eszmefuttatások és feltételezések jelentek meg (még „szakértők” részéről is), nyomatékolni kell: mindenekelőtt az idevágó jogszabály a mérvadó, nevezetesen a Lisszaboni Szerződés. Annak 50. cikkelyében a következők olvashatók: „1. Bármely tagállam dönthet úgy, hogy kilép az Unióból, összhangban saját alkotmányos követelményeivel. 2. Az a tagállam, amely úgy dönt, hogy kilép, értesíti az Európai Tanácsot ezen szándékáról. Figyelembe véve az iránymutatások által az Európai Tanács, az Unió tárgyalásokat folytat és megállapodást köt ezzel az állammal, amely meghatározza a kilépésének részletes szabályait, figyelembe véve az Unióval való jövőbeni kapcsolata kereteit. Ezt a megállapodást az Európai Unió működéséről szóló szerződés 218-as cikkelye 3-as bekezdése alapján kell letárgyalni. A megállapodást az Európai Unió nevében az Európai Tanács köti meg, de azt követően az Európai Parlament minősített többségi szavazatával kell elfogadni. 3. A kilépésről rendelkező megállapodás hatályba lépésének időpontjától, illetve ennek hiányában a (2)-es bekezdésben említett bejelentéstől számított két év elteltével le kell zárni a tárgyalásokat. A Lisszaboni Szerződés előírásai az érintett államra ettől az időponttól nem alkalmazhatók, kivéve, ha az Európai Tanács az érintett tagállammal egyetértésben ennek a határidőnek a meghosszabbításáról határoz… A minősített többség tekintetében a 238-as cikkely 3-as bekezdése b) pontjának az előírásai alkalmazandók.” (A Lisszaboni Szerződés értelmében akkor érik el a minősített többséget, ha legalább a tagálla­mok 55%-a támogat egy javaslatot, egy határozatot, s azok legalább az EU népességének 65%-át képviselik. Ha a Tanács nem a bizottság javaslata alapján dönt, akkor a minősített többségnek szintén a népesség 65%-át, azonban a tagállamok legalább 72%-át kell képviselnie.) Tehát a dolog egyértelmű, a kilépés bejelentését követő két éven belül születik meg a kilépést szentesítő EU-s döntés, azzal egyidejűleg pedig rendezni kell a kilépő ország és az Unió, illetve annak tagállamai tekintetében a kapcsolatrendszert. Az már biztosra vehető, hogy egyes tagállamok és az EB hiába sürgeti Nagy-Britannia kormányát a kilépési szándék hivatalos bejelentésére, több mint bizonyos, hogy arra nem kerül sor október eleje előtt, lévén, hogy az a mindenkori kormányfőre hárulna, de David Cameron hivatalosan közölte, hogy szeptember vége előtt nem fog távozni, s a bejelentés, illetve az azt követő ténykedés majd jogutódjára hárul. Addig viszont valóban érződik, sőt eluralkodni látszik mindkét oldalon a bizonytalansági állapot. Igen, mert egyik oldalon sem igen akadt olyan vezetőpolitikus, döntéshozatali jogkörrel rendelkező testület vagy tisztségviselő, amely a kilépésre „tette volna fel a garast”. Ilyenképpen pedig sem Nagy-Britannia, sem pedig az Európai Unió (illetve az ET és az EB) részéről fel sem merült egy esetleges kilépéssel kapcsolatos, illetve egy, az azt követő stratégia kidolgozása. A „váratlan esemény” tényleges bekövetkezte pedig Európa-szerte (de nem csak) bizonytalanságot, tanácstalanságot szül. Amúgy a múlt heti kétnapos uniós csúcstalálkozón sem történt semmi érdemleges, nem született és nem is születhetett semminemű konkrét döntés. Tulajdonképpen újólag tudomásul vették azt, amit eddig is tudtak, és mindenki a maga módján próbálta értékelni a történteket, illetve a várható következményeket. (Románia és Magyarország például jobbára az állampolgárai, azaz a Nagy-Britanniában élő és tevékenykedő vendégmunkások érdekvédelmét emelte ki fontosként.) Kinek mit jelent? Sokan felteszik a kérdést, hogy ki lehet a vesztese és ki lehet a nyertese a brexitnek. Ez a kérdésfelvetés eleve helytelen. Igen, mert több mint valószínű, hogy majd az elkövetkező időszakok során mindkét fél elkönyvelhet bizonyos veszteségeket, mint ahogy a későbbiek során az sem kizárt, hogy valakik számára akár előnyöket is eredményezhet Nagy-Britannia távozása. Ez utóbbi összefüggésben utalhatunk arra, hogy állítólag egyes nagy nemzetközi pénzintézetek, valamint vállalkozások (például a Telekom) áttennék székhelyüket más tagállamokba, illetve azok egyike-másika fővárosába (de nem csak). Rebesgetik, hogy Párizs bankpiaci pozíciója meg fog erősödni, de ezt vonatkoztatják egyesek Frankfurtra is. Magyar részről pedig hivatalosan is bejelentették a „fogadókészséget”… Ami viszont tény: az Európai Unió a kilépés nyomán „elveszti” GDP-jének 17%-át, s ilyenképpen már nem rivalizálhat sem az ázsiai blokkal, sem pedig az Amerikai Egyesült Államokkal. Ez utóbbi GDP-jének névleges értéke 18 000 milliárd euró körül van, az Európai Unióé pedig jelenleg 16 200 milliárd euró körül. A kilépés nyomán az 13 400 milliárd euróra zsugorodik. Kínának és Japánnak együttesen a GDP-értéke meghaladja a 15 000 milliárd eurót. A gazdasági kilátások tekintetében máris megjelentek olyan elemzések, melyek szerint az angol font árfolyamának kedvezőtlen alakulása okán megbomlik az szigetország kereskedelmi mérlegének egyensúlya is, s ezzel egyidejűleg megdrágulhatnak egyes importtermékek, de az export is beszűkülhet. Azt máris megjósolták, hogy a kilépés egyik nagy vesztese lesz a szigetország autóipara, amely 2018-ig 2,8 millióval kevesebb járművet adhat el világszerte, legalábbis ez derül ki az IHS Automotive becsléséből. Ez lehet, hogy bekövetkezik, de az is bekövetkezhet, hogy csökken majd a külföldről importált járművek száma is, s azt nemcsak a szigetországi márkakereskedők fogják megszenvedni, hanem egyes európai gépkocsigyártók is. Több mint 5200 cég… A Románia és Nagy-Britannia közti gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok tekintetében is bekövetkezhetnek változások. Esetenként akár kedvezőtlenek is. A két ország közti kereskedelmi mérleg Románia javára dől el: 2015-ben országunk Nagy-Britanniába közel 2,4 milliárd euró értékű árut exportált, annak több mint 25%-át érdekes módon az elektromos készülékek és felszerelések, valamint kép- és hangrögzítő készülékek jelentették (abszolút számban több mint 684 000 eurót). Ezzel szemben a szigetországból érkező import értéke csak 1,56 milliárd eurót tett ki, s abban a legnagyobb szerepet ugyancsak az elektromos készülékek és felszerelések, valamint a hang- és képrögzítők tették ki. 2000-ig a két ország közötti külkereskedelem volumene szerényként értékelhető, 2001-től kezdődően kedvező tendencia következett be főleg az export tekintetében. 2008-tól errefelé az export iramosabban növekedett, s az arányok tekintetében az import lelassult. Ami eddig örvendetesnek bizonyult, az most a visszájára fordult: a minap, pontosabban június 28-án a Romániai Üzletemberek Egyesülete (AOAR) és a Romániai Exportőrök és Importőrök Országos Egyesülete (ANEIR) beadvánnyal fordult a kormányhoz, amelyben többek között azt hangoztatják, hogy igen hátrányos helyzetbe kerültek a szigetországba különböző termékeket exportáló romániai cégek, példaként hozva fel, hogy míg június 24-én 100 angol font ellenében leszállított áru 589 lejt „ért”, június 28-án már csak 543 lejt, ami 9,2%-os értékcsökkenést jelent. Számításaik szerint éves viszonylatban mintegy 150 millió euró értékű bevételkiesés következhet be. A két érdekképviseleti szervezet illetékesei azt szorgalmazzák, hogy hazai és nemzetközi szinten az érintettek részvételével dolgozzanak ki egy közép- és hosszú távi intézkedési tervet, amely révén kompenzálni lehessen (legalább részben) az export okozta veszteségeket. Egyébként Nagy-Britannia a román exportok toplistáján Németország, Olaszország, Franciaország és Magyarország után az ötödik helyet foglalja el. Nézzük meg a brit tőkebefektetések helyzetét. Az Országos Kereskedelmi Törzskönyvi Hivataltól (ONRC) származó adatok szerint több mint 5200 olyan cég van országunkban, amelyek tulajdonosai, illetve részvényesei a szigetországbeliek. A törzstőkét megtestesítő befektetések értéke az elmúlt esztendő végén 997 millió euró volt, azaz a külföldi összbefektetések 2,49%-a. Az üzleti forgalom tekintetében a legjelentősebb nagy-britanniai érdekeltségű cég a gyógyszeriparban „utazó” Europharm Holding, amely 2015-ös esztendei üzleti forgalma megközelítette a 930 millió lejt, alkalmazottainak száma pedig a 450-et. Egyébként a 2015-ös esztendei pénzügyi mérleget benyújtó nagy-britanniai érdekeltségű cégek együttes üzleti forgalma 300 milliárd lejt tett ki, alkalmazottainak száma pedig 67 000-et. Ejtsünk néhány szót a romániai exportőrökről is: meglepő-e vagy sem, de a listavezető a craiovai Ford autógyár, s ugyanakkor az exportőrök toplistájának első öt helyét a gépkocsi-, illetve a gépkocsi-komponensgyártásban érdekelt cégek foglalják el. Köztük az Automobile Dacia Rt., amely a múlt esztendő folyamán több mint 25 000 személygépkocsit exportált a szigetországban. Nos, amennyiben valóban beigazolódik az a feltételezés/számítás, miszerint a gazdaság viszonylatában a brexit egyik nagy vesztese lesz a szigetországi autógyártás, akkor azt mindenképp meg fogják érezni a szóban forgó iparág külföldi beszállítói is, s közvetett módon ez utóbbiak beszállítói is. Egy kis túlzással azt is állíthatjuk, hogy Európa jó néhány országát is érintő láncreakció következhet be. Egyébként a Dacia illetékesei is számolnak a piac esetleges beszűkülésével, de azt feltételezik, hogy a hazai gyártmányú személygépkocsik kedvező árfekvésük miatt továbbra is keresletnek fognak örvendeni. Igen ám, de mi lesz, ha a kedvezőtlen tendenciájú lej/angol font árfolyam nem fordul a visszájára?... Itthonról nézve… Az vitathatatlan, hogy Nagy-Britanniában nagyszámú romániai vendégmunkás él és tevékenykedik, mint ahogy a szigetországban léteznek romániai érdekeltségű/tőkéjű vállalkozások is. A számadatokkal viszont nagy bajban vagyunk, mert különböző forrásokból, különböző statisztikai adatok kerültek, kerülnek nyilvánosságra. Itt van például előttünk a külügyminisztériumtól származó statisztika, amely szerint 2015 februárjában 146 000 román állampolgárt tartottak nyilván. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) által közölt „legfrissebb” adatok a 2014-es esztendőre vonatkoznak, s abban az szerepel, hogy a szóban forgó esztendőben az országunkból kivándorolt 184 603 személy közül 32 500 „kötött ki” a szigetországban. Továbbá a szóban forgó statisztikában az is szerepel, hogy a 2009-2014-es időszakban a Romániából Nagy-Britanniába emigráltak száma 82 265 volt. (Amúgy a csúcsesztendőnek 2014 bizonyult.) Nagy-Britanniából származó hivatalos adatok szerint a szigetországban tartózkodó román állampolgárok száma 150 000 körül van. Az új román nagykövet, Dan Mihalache szombati nyilatkozata szerint 170 000-re tehető a romániai emigránsok száma. Léteznek olyan elemzések, tanulmányok is, amelyek szerint több mint 200 000 romániai tartózkodik Nagy-Britanniában. A számadatok tekintetében megmutatkozó eltéréseknek részben az a magyarázata, hogy vannak „legálisan” ott tartózkodók és vannak olyanok, akik inkább „csellengőknek” nevezhetők, mert például nem tudni, hogy miből élnek, mint ahogy nem kizárt a fekete munkavállalás sem. És van még egy tényező, amelyre utalnak is egyes tanulmányok, nevezetesen az, hogy egyes romániai lakhelyű és román állampolgársággal is rendelkező személyek megszerezve a magyar állampolgárságot ezen „minőségükben” jelenítődnek meg a különböző statisztikákban, nyilvántartásokban. (Egyébként félhivatalos értesülések szerint a magyar állampolgárságú vendégmunkások száma meghaladja a romániaiakét, több mint 300 000 főre tehető.) Vannak olyan becslések, amely szerint 40-50 000-re tehető a szóban forgó kategóriába tartozó vendégmunkások száma. Továbbá vannak olyanok is, akik igen hosszú évek óta Nagy-Britanniában tartózkodnak és tevékenykednek, és időközben megszerezték a szigetországi állampolgárságot. A különböző személyes helyzet, pontosabban jogállás okán a brexit majdani következményei is különbözőképpen fogják éreztetni hatásukat. Egyelőre viszont apróbb sértegetéseken, rasszista megnyilvánulásokon túl semminemű hátrányos megkülönböztetés nem érheti a romániai (úgy általában a kelet-közép-európai) vendégmunkásokat. Hogy mit hoz majd a jövő, az a… jövő zenéje. Talán két év múltán okosabbak leszünk. Egy tanulmány szerint a szigetországba költözött mindenik tíz romániaiból egy vállalkozóvá vált, s ez azt jelenti, hogy több mint 10 000 romániai érdekeltségű vállalkozás tevékenykedhet Nagy-Britanniában. A Brit–Román Kereskedelmi Kamara vezérigazgatója, Charles Klocker szerint a romániai cégek (kereskedelmi társaságok) száma ennél jóval kevesebb, valamivel haladhatja meg a 2000-et. Legtöbbjük érdekes módon a számítástechnikában érdekelt. Ezek már szigetországi jogi entitásnak tekinthetők, s a kilépés majdani következményei éppoly mértékben fogják őket érinteni, mint a „tősgyökeres” angol tőkéjű cégeket… Hecser Zoltán