Migráció témakörben indított sorozatunk újabb részeiben olyan személyeket kérdeztünk, akik több éve élnek vagy éltek más országokban. A maguk módján ők is „migránsok”. Találkoztak már a kérdésekkel: Honnan jöttél? Miért jöttél? Saját tapasztalataik vannak arról, hogy mennyire befogadó egy-egy közösség. Arra is választ kerestünk, hogyan látják azok a migráció kérdését, akik elmentek itthonról, külföldön élnek. Kérdéseinkre a csíkszeredai Máthé Péter válaszolt, aki Berlinben egyetemista. [caption id="attachment_12124" align="aligncenter" width="620"] Máthé Péter. Különböző közegek[/caption] – Mikor kerültél külföldre? Miért döntöttél a külföld mellett? – Mindenképp nagyvárosban szerettem volna tanulni, ezért költöztem az érettségi után Bukarestbe. Egy év után úgy döntöttem, egy még nagyobb városba megyek, az viszont nincs az országban, így kerültem Berlinbe, ami a legközelebbi igazán nagyváros. – A helyiek számára te mi vagy: bevándorló, idegen, migráns, európai, ember? – Attól függ kit értünk helyinek. Berlinben rengeteg kultúra és társadalmi réteg keveredik, mindenki másképp tekint a másikra. Azt nem mondanám, hogy valaki is idegennek tekintett, sokkal kevésbé, mint Bukarestben. Európainak igen és bevándorlónak is, meg persze embernek is. – Te miként tekintesz magadra a fenti besorolásból? Egyáltalán téma ez? Esetleg téma lehet? – Leginkább európaiként. Úgy gondolom, hogy minél nagyobb egy város, annál nagyobb a vonzása, vagyis annál nagyobb területnek a kulturális fővárosa. Kolozsvár összehozhat csíkszeredaiakat szatmáriakkal. Berlin pedig magyarokat mondjuk ausztrálokkal, de ami még érdekesebb azaz, hogy románokkal vagy szerbekkel is. Nem szeretném azt mondani, jónak tartom azt, hogy Berlin a régió gazdasági fővárosa is lett, csak azt, hogy én sok szempontból nem vándoroltam ki, inkább az a körzet tágult ki számomra, amiben otthon érzem magam. Ez természetesen téma, de inkább csak számomra, szerencsére ma senkinek nem kell ezzel elszámolni, és remélhetőleg soha nem is fog kelleni. – Számít az, hogy honnan jöttél? – Attól függ, milyen környezetben. Legtöbb helyen nem. Ilyen például az egyetem, ahol azonkívül, hogy sokan érdeklődtek, egyesek semmit nem, mások sokat tudnak Erdélyről. Soha nem éreztem úgy, hogy akár pozitívan, akár negatívan diszkriminálva lennék. Általában az emberek érdekesnek találják a származásom, és soha nem volt az az érzésem, hogy a „Honnan jöttél?” kérdésre rögtön azt kellene magyaráznom, hogy valójában magyar vagyok. Romániának nincs olyan negatív megítélése, mint sok más nyugat-európai országban. Berlinnek a történelme miatt is más viszonya van a Délkelet-Európával, mint mondjuk Londonnak. – Kikkel kerültél kapcsolatba az elmúlt időszakban, a helyiekkel vagy az idegenből érkezettekkel? – Reggeltől estig olyanokkal vagyok körülvéve, akik nem német származásúak: tanáraimmal, a munkatársaimmal, szomszédjaimmal, barátaimmal, a negyedbeli emberekkel. Az más kérdés, hogy ki helyi. Itt mindenki különböző mértékben érzi magát helyinek. Valamennyire én is helyinek érzem magam, de például egy évtizedek óta itt dolgozó török sokkal inkább érzi magát helyinek, mint egy frissen ideköltözött bajor. – Székelyföldre még nem jönnek a migránsok, de a téma foglalkoztatja a közvéleményt. A hétköznapi beszéd szintjén Berlinben foglalkoznak ezzel az üggyel? – Folyamatosan, de itt ez nem egy új téma. Mindig is voltak bevándorlók és menekültek – ez a nagy különbség. Más szinten folyik a témáról való diskurzus, mivel a legtöbb berlini személyesen is ismer olyan embereket, akik valamikor hasonló helyzetben érkeztek Németországba. Azt persze el kell ismerni, hogy könnyebb itt higgadtan kezelni ezt a kérdést, mint Magyarországon. Nem azért mert kevesebb a bevándorló, hanem mert az emberek nem érzik a saját pozíciójukat annyira sérülékenynek. – Hogyan látod te a migráció kérdését? – Úgy gondolom, hogy ezer oka lehet az embernek arra, hogy elvándoroljon. Nemcsak akkor kelhet valaki útra, amikor már polgárháborúban kiirtották a fél családját. Annál sokkal hamarabb is megelégelheti a helyzetét, dönthet úgy, inkább elmegy máshová szerencsét próbálni. Ez nem jó vagy rossz, ez jogos reakció addig, amíg a világ egyik részén az embereknek más lehetőségek járnak, mint egy másik helyen. – A nagy kérdés: befogadni vagy sem? Ha igen, miért? Ha nem, miért? – Én a befogadás mellett vagyok, de azt hiszem, nem lehet elvárni mindenkitől, hogy így gondolkodjon. Nagyon sokan félnek, mert nem érzik magukat biztonságban abban a rendszerben, amiben élnek. Emiatt minden, ami idegen, az potenciálisan veszélyes. Ez érthető reakció. Ez Berlinben és Németországban is így van. Az azért nem igaz, hogy Nyugat-Európában mindenhol ugyanolyan jó vagy rossz lenne a bevándorlók és az őshonos lakosság kapcsolata, és ez főleg a befogadó vagy kitaszító politika következménye. – Lehet megoldás ebben a kérdésben? Mi lenne ez? – Olyan embereket nem beengedni, akik már több ezer kilométert vándoroltak, nem látom helyesnek. Fontos lenne, hogy az EU határozottabban lépjen fel. Ezt egyáltalán nem úgy értem, hogy utasítsa ki a menekülteket, sőt segíteni kell a lehető legtöbb emberen, viszont a saját polgárainak is mutassa meg, hogy döntésképes. El kéne oszlatni az embereknek azt a félelmét, hogy kezelhetetlen a helyzet. Szerintem a jövőben általában dinamikusabb politikára lesz szükség, amihez el kell kezdeni az embereket informálni arról, hogy mi is történik a világban. Itt arra gondolok, hogy el kell fogadni és helyükön kezelni olyan folyamatokat, mint például a globális felmelegedés, ami biztos, hogy befolyásolni fogja a mi életünket is. A politika nem szabadna most arra biztassa az embereket, hogy utáljanak mindent, ami különbözik attól, amit eddig ismertek, hanem arra, hogy nyitottak legyenek bizonyos változásokra. Nem azt mondom, hogy mindig mindenkit be kell majd engedni, hanem azt, hogy képesnek kell lenni mindig a helyzetnek megfelelően dönteni. Nem attól félni, hogy ha most segítünk, akkor később nem tudunk egy más helyzetben más döntést hozni. Ezek a változások, olyan folyamatok következményei, amiért nehezen vonható bárki is felelősségre, talán egyáltalán nem, de egy dolog biztos: egyetlen menekülő vagy akár munkahelyért elvándorló ember sem hibás miattuk. – Hogyan látod azt, ami most történik. Határellenőrzés bevezetése? Határzárak... – Úgy gondolom, ha csak arra számítva, hogy mi erősebbek vagyunk másoknál, megpróbálunk bezárkózni, mint valami középkori városállam, akkor az ellenreakció is csak hasonló lehet. Annak meg nem lesz jó vége. Én sajnos nem látom át teljesen azt, hogy mekkora Európa befogadóképessége, másoknak sem hiszem el azt, hogy tudják, de abban biztos vagyok, még nem szabadna határzárakkal reagálni a helyzetre. – Lehet tíz évre előre gondolkozni migrációügyben? – Valószínűleg igen, de ez megint egy olyan téma, amibe én nem érzem úgy, hogy beleláthatok. Azt hiszem, a politikai elit sem megfelelő mértékben áll rá arra, hogy hosszú távra tervezzen. Fontos lenne, hogy a politika racionális megoldásokkal álljon elő. Az például, hogy egyes román vezetők azzal intézik el az egészet, hogy mi senkit nem akarunk befogadni, szerintem nem racionális. – Kell foglalkozni egyáltalán a migráció kérdésével székelyföldi viszonylatban? – Kell, szerintem nagyon jó, ha a helyi média is többet foglalkozik azzal, hogy mi történik külföldön. Úgy látom, hogy az emberek csak a magyarországi médiából tájékozódnak, ami azért veszélyes, mert mindkét ottani politikai táborból sokkal radikálisabb vagy mondhatnám hisztérikusabb vélemények érkeznek egy olyan helyzetről és olyan emberekről, akiket a székelyföldiek nem értenek meg és nem ismernek. Ez még Magyarországon belül is probléma, ott is vannak helyek, ahol az ember nem találkozik szemtől szembe a problémával, de a média hatására úgy érzi, gyors és radikális választ kell adjon a kérdésre. Márpedig ez a témakör túl bonyolult ahhoz, hogy leegyszerűsített válaszokat adjunk rá. Daczó Dénes