Hazai viszonylatban az elmúlt hét csonka hét volt, ugyanis a politikai intézményrendszer, akárcsak a közszféra jelentős hányada esetében mind a hétfő, mind pedig a péntek munkaszüneti nap volt. (Egyébként a parlamentben érdekes és sajátos módon munkaszüneti nappá nyilvánították, mind a katolikus és protestáns ünnepet, mind pedig az ortodoxot, azaz május 21-ét, illetve 28-át.) Ennek ellenére eseményekben nem volt hiány, s ezek közül talán kettő bizonyult legalábbis a közvélemény, illetve a közhangulat szempontjából a legkiemelkedőbbnek, nevezetesen az Alkotmánybíróságnak ama döntése, amely nyomán akarva, nem akarva csorbult az államfői tekintély, azaz alulmaradt a kormánnyal szemben Klaus Johannis, a másik pedig a II-es nyugdíjpillér körüli hovatovább tobzódó nyilatkozatháború, valamint bizonytalanság. Született egy tragikus kimenetelű európai rekord is: vasárnap, május 27-én egy galaci illetékességű 63 éves életkorú férfit alkoholmérgezéssel kómás állapotban szállítottak kórházba. A kivizsgálás nyomán megállapítást nyert, hogy véralkoholszintje 6,3 ezrelék volt. A kómás állapotból a kórházi ellátás során nem sikerült kihozni, s a férfi hétfőn délelőtt elhalálozott. Kétségtelen, hogy a legnagyobb érdeklődést, illetve visszhangot az Alkotmánybíróságnak ama álláspontja, pontosabban döntése váltotta ki, miszerint Klaus Johannis államelnök alkotmányos természetű jogi konfliktust okozott azzal, hogy megtagadta a Korrupcióellenes Országos Igazgatóság (DNA) főügyészének leváltását, amelyet még februárban kezdeményezett Tudorel Toader igazságügyi miniszter. (Múlt csütörtöki lapszámunkban már beszámoltunk a történtekről, s a döntés visszhangjáról.) Ahogy az várható volt, azt a kormánykoalíció egyes vezetői megelégedéssel nyugtázták és már-már természetesnek is tartották. Kevésbé az ellenzéki parlamenti pártok, s mindenekelőtt a Nemzeti Liberális Párt egyes vezető személyei, akik túl azon, hogy az Alkotmánybíróságot keményen elmarasztalták, ilyen-olyan elképzelésekkel is kirukkoltak a főügyész visszahívásának elkerülésére vonatkozóan. Ugyanakkor az alkotmányjogászok és politológusok soraiban is élénk és ellentmondásos eszmecserét váltott ki a taláros testület döntése. Vannak elítélő, vannak támogató és vannak igen árnyaltan és úgymond képlékenyen fogalmazó vélemények, álláspontok is. Az Alkotmánybíróság döntését ugyan lehet értékelni, annak kapcsán ilyen vagy olyan véleményt megfogalmazni, de megtámadni és megváltoztatni nemigen. Ez viszont nem jelenti azt, amint már arra utaltunk, hogy nem lehet megfogalmazni bizonyos fenntartásokat, bizonyos kételyeket. Egyesek, méghozzá alkotmányjo­gászok azt hangoztatják, hogy tágabb értelemben az alkotmánybíróság döntése nyomán az államelnök fölé kerülhetett a kormány, illetve az igazságügyi miniszter, azaz a politikum, hisz egy kormányt politikai alapon állítanak fel, nevezetesen egy kormánypárt vagy egy kormánykoalíció, és igenis vitatható annak függetlensége, míg az államelnököt közvetlen módon választják meg és semminemű politikai szerepvállalása nem lehet. Úgyszintén az alkotmánybírák nevesítésében, illetve megválasztásában is a döntő szót a parlamenti pártok mondják ki, s vitathatatlan, hogy érvényesülnek politikai szempontok, érdekek is (és esetleg háttérbe szorulhatnak a szakmai ismérvek.) Lehet mélázni a dolgok ilyenszerű alakulásán, mint ahogy azon is, hogy az Alkotmánybíróság által szerdán nyilvánosságra hozott sajtóközleményben „formabontó” szövegrészre is bukkantunk: abban többek között az szerepel, hogy Románia elnökére hárul ama dekrétumnak a meghozatala, amely révén visszahívja a DNA főügyészi funkciójából Kövesi Laura Codruța asszonyságot. Ezt az utasításszámba menő szövegrészt egyes szakjogászok furcsállják, mert a taláros testületnek a tulajdonképpeni hatásköre csupán az, hogy megállapítsa: sérült-e az alkotmány vagy sem egy adott törvény vagy jogszabály esetében. Ilyen összefüggésben utalhatunk arra is, amit a sajtóközlemény megjelenése után állított az Alkotmánybíróság egykori elnöke, Augustin Zegrean: „Ilyesmit én nem láttam. (azt, hogy az Alkotmánybíróság bírái utasítást adjanak – sz m.) Én részt vettem egyes alkotmányos természetű jogi konfliktusok megoldásában, de minden esetben az Alkotmánybíróság csak arra korlátozta magát, hogy megállapítsa a konfliktus meglé­tét. Nem az Alkotmánybíróság az, amelynek meg kell mondania, hogy miként oldódik meg a konfliktus, mert a dolgok egyszerűek: mert ha csupán az mondódik ki, hogy van konfliktus, annak a félnek, amely belépett a konfliktusba, valamiképpen abból ki kell kerülnie, és nem az Alkotmánybíróságnak kell megtalálnia a megoldást is. Egy új gyakorlat ez, s valószínű, hogy ettől arrafelé ilyen irányba lesz elmozdulás. Mindenképpen Románia elnökéről beszélünk. A legnagyobb legitimitással rendelkező megválasztott személy, és nem adhatsz utasításokat az elnöknek. Az államelnökre vonatkozó rendeleteket az Alkotmányban írták meg, neki a munkaköri leírása csakis az Alkotmány… Az elnök az Alkotmánybíróság döntését betarthatja, vagy nem tartja tiszteletben. A második variánst is felvállalhatja.” Zegrean hozzáfűzte azt is, hogy a taláros testület mostani döntésével nem sértette meg a hatalmi ágak szétválasztására vonatkozó elvet. Amikor meghozta a döntését, eleget tett hatáskörének, de az egy más vetület, hogy miként döntött. Amúgy a szerdai napon még az Alkotmánybíróság döntésének meghozatala előtt újságírói kérdésre válaszolva Klaus Johannis államelnök csupán annyit mondott, hogy „függetlenül az Alkotmánybíróság döntésétől, meg fogom várni a megindokolást, azt át fogom olvasni, és annak megfelelően fogok eljárni”. Csütörtökön délután elutazottt Németországba az államelnök, s Münchenben szombaton a Hanns Seidel Alapítvány ünnepélyes keretek között kitüntette a Franz Josef Straub-díjjal a demokrácia konszolidálásában és a korrupcióellenes harcban szerzett érdemeiért. Németországi látogatása során nem nyilatkozott az Alkotmánybíróság döntéséről. Ilyenképpen egyelőre még azt is nehéz lenne feltételezni, hogy mit is szándékszik tenni. Az említett ünnepségen elhangzott expozéjában volt egy mondat, amely sokak fülét megütötte: „mindig is voltak olyan emberek, a történelemnek olyan szereplői, akik vállalták a kockázatokat mindennemű ellenségeskedés közepette is, továbbra is eleget téve kötelezettségeiknek”. Sokan kérdezik: mit is akart mondani Johannis államelnök „a kockázat vállalása” kijelentéssel? Hallatta szavát az egyik „legérdekeltebb” személy is, Tudorel Toader igazságügyi miniszter, aki többek között azt mondta, hogy elvárja Klaus Johannis államelnöktől az Alkotmánybíróság döntésének tiszteletben tartását, s a DNA főügyészének visszahívására vonatkozó dekrétumot. Ami pedig az egykori alkotmánybíró által is meglebegtetett második variánst illeti, Toader szerint az az Alkotmány megsértését is jelentené. Elismerte azt is, hogy a taláros testület szerdai sajtóközleményének nincsenek egyelőre jogi következményei, meg kell várni, hogy a döntés és a megindokolás megjelenjen a Hivatalos Közlönyben. Ám amikor az meg fog jelenni a Hivatalos Közlönyben, akkor az államelnöknek igenis ki kell bocsátania a visszahívásra vonatkozó dekrétumot. Bizonyára a kedélyek egyik napról a másikra nem fognak lecsillapodni, s ilyen összefüggésben utalhatunk arra, hogy az elmúlt hét végén a fővárosban és az ország egyes nagyvárosaiban is tiltakozó akciókra került sor, a tüntetők elmarasztalva az Alkotmánybíróságot az általuk megalapozatlanak tartott döntése okán, egyszersmind támogatásukról biztosítva a DNA főügyészét is. A szakmai berkekben s tovább folyik a vita arról, hogy az ilyen és az ehhez hasonló esetekben kinek milyen hatásköre van, illetve kinek hol kezdődik a hatásköre és hol ér az véget, s mikor következhet be és miként a hatáskörök átlépése. Ebben a kontextusban felmerült az is, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) szerepköre beszűkült, hisz az ő véleményezését, álláspontját úgymond semmibe veheti a politikus, azaz az igazságügyi miniszter, s ugyanakkor arra nem támaszkodhat, legalábbis érdemben nem, az államelnök, sem amikor egyetért vagy sem egy főügyész visszahívására/leváltására vonatkozó tárcavezetői javaslattal. A vég kezdete? Beigazolódni látszik az a feltételezésünk, miszerint a II-es nyugdíjpillér nem fog módosulni, „csak” meg fog változni: az egyik legilletékesebb, nevezetesen Olguța Vasilescu munkaügyi miniszter az egyik kereskedelmi hírtelevíziónak a múlt kedden azt nyilatkozta, hogy eldöntötték, mit is fognak csinálni, és azt valóban át fogják gyúrni, legalábbis a jogszabályozás tekintetében. „Arról van szó, amit már a múlt esztendőben is közöltem, nevezetesen ez a II-es pillér opcionálissá válik. Ez a változat minden vitán felüli… A nyár folyamán a II-es nyugdíjpillérre vonatkozóan nagyon világos ismertetésre kerül sor, ami azt jelenti, hogy bemutatjuk, melyek annak az előnyei, de azt is, hogy melyek a hátrányai, mert ilyenek is vannak. Nem államosítjuk, de nagyon világosan megmagyarázzuk mindazon személyeknek, akik hozzájárulnak a II-es pillérhez, hogy mennyi lesz az ő nyugdíjuk, mert az embereknek megvannak a maguk várakozásai. Szóba állva számos érdekelt személlyel megállapítottuk a következő dolgot: azt hiszik, hogy ugyanolyan lesz az állami nyugdíjuk, mint azon személyeké, amelyek nem részesei a II-es nyugdíjpillérnek, amihez még hozzáadódik az ez utóbbiból származó nyugdíj. Nem. Az I-es nyugdíjpillérhez való hozzájárulásból vevődik el egy rész azért, hogy biztosított legyen a II-es pillérből származó szóban forgó nyugdíj” – így a tárcavezető. Lehet, hogy tisztázó jellegűnek tartotta azt, amit elmondott, de véleményünk szerint ez nemigen sikerült, s talán még jobban összekuszálta a szálakat. Megtörténhet, hogy nem véletlenül, hanem szándékosan, abból indulva ki, hogy talán jobb még jobban összekuszálni az amúgy is kuszált szálakat, hogy aztán „megvilágítsák” az emberek tudatát. Az való igaz, hogy hozzájárulásként befizetődik egy adott pénzösszeg, méghozzá a bruttó bérre alkalmazott törvényesen megszabott százalékarány alapján, s az így kiszámított összegnek egy bizonyos hányada beáramlik az I-es, az állami nyugdíjpillérbe, egy másik, jóval kisebb hányada pedig a II-es kötelező magánnyugdíj-pillérbe. Az is igaz, hogy még vannak olyan, főleg idősebb korú alkalmazottak, akik a törvény értelmében csak az I-es pillérhez járulnak hozzá, s a nyugdíjjogosultságok majd az annak keretében, az általuk befizetett hozzájárulások és hozzájárulási időtartam függvényében állapítódik meg. A viszonylag fiatalabb életkorú alkalmazottak esetében a hozzájárulás „kétirányú”, annak nyomán pedig majdani nyugdíjazásukkor egyrészt részesülnek az állami nyugdíjban (ugyancsak a már említett ismérvek függvényében), de a II-es pillér keretében is. Ez utóbbi esetében a befizetési perióduson és a hozzájárulás kvantumán túl annak a függvényében is, hogy az alapkezelő miként volt képes sáfárkodni az általa vagyonkezelt pénzalapokkal. A szakértői becslések szerint a mindkét pillérre „befizetők” majdani együttes nyugdíja nagyobb lesz, mint azoké, akik jelenleg csak az I-es nyugdíjpillérre való befizetésre kötelezettek. Ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a kormány szándékai szerint a jövő esztendőtől egy új nyugdíjtörvény lépne, léphetne hatályba, s akkor lehet, hogy másabb számítási rendszer fog érvényesülni. De ez egy más ügy… A tárcavezető nyilatkozatára múlt szerdán reagált Klaus Johannis államelnök is, aki többek között azt hangoztatta, hogy a II-es nyugdíjpillérre vonatkozó jogszabály-módosítás nem lelhető fel a szociáldemokrata párt „sokat idézett” kormányprogramjában. Hozzáfűzte azt is, hogy meglátása szerint amennyiben a II-es nyugdíjpillér opcionálissá válik, az ennek a rendszernek a számára a „vég kezdetét jelentené”. Johannis államelnök szerint rossz irányba mutatnak a dolgok, és biztosra vehető, hogy aggodalmat válthat ki mindaz, ami történik. Egyébként a hét elején az Európai Bizottságnak az Európai Tanácshoz megküldött jelentésében országunkra vonatkozóan többek között az (is) olvasható: „a kormány a nyugdíjrendszer 2008-ban bevezetett reformjának visszafordításával. A hatóságok máris lecsökkentették a 2018-as évre vonatkozóan azon társadalmi hozzájárulások részarányát, amely átutalódik a II-es nyugdíjpillérbe. Nyilatkozatok szerint a kormány szándékában áll opcionálissá tenni a II-es pillérre történő átutalást, s erre vonatkozóan június végéig meghozzák a döntést”. Arról is hallani, hogy a törvénymódosítást a parlamenti ellenzéki pártok megpróbálják majd bírósági eljárások útján megtámadni, s ezt fontolják egyes szakmai érdekképviseleti szervezetek is. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a II-es nyugdíjpillér körül kialakult zűrzavaros és bizonytalan helyzet kihatással lehet, azaz van is a hazai értéktőzsdére. Igen, mert a II-es nyugdíjpillért ügykezelő hét nyugdíjalap 6,9 milliárd lejt fektetett bele (legalábbis a 2017 decemberi adatok szerint) a hazai tőzsdén lévő részvényekbe, ami 9%-os növekedést jelent a 2017 júniusihoz viszonyítva. Vannak olyan nagy cégek is, mint például a MedLife vagy a Transgaz, amelyek esetében a részesedés 15,5, illetve 14%-os. (Az előbbi esetében a II-es nyugdíjpillér hét alapkezelőjének az együttes részvénybirtoklásának értéke 117 millió lejt tesz ki, az utóbbi esetében pedig 624 millió lejt. Ugyanakkor a szóban forgó érték jóval nagyobb, nevezetesen több mint egymilliárd lej a Proprietatea Alap, valamint a Transilvania Bank esetében, nevezetesen 1,02 milliárd lej, illetve 1,07 milliárd lej, de a Romgaz esetében is meghaladja a 900 millió lejt.) Ilyen körülmények között bárminemű módosítás – csökkentés vagy felfüggesztés révén – a II-es nyugdíjpillérbe irányuló hozzájárulások tekintetében „vissza fog köszönni” a II-es nyugdíjpillér portfóliójaiban lévő részvények likviditásában, illetve az adott részvények jegyzésében. Egyébként az elmúlt hét végén a tőzsdét is megrázta mindaz, ami történt, s egyes elemzők szerint a kormány már-már „lemészárolja” a Bukaresti Értéktőzsdét (BVB). Ez ténylegesen be is következett, mert egyes részvények esetében mélyrepülésnek lehettünk a tanúi, a MedLife esetében az -5%-os volt, a Transgaz esetében -4,9%-os, a Tansilvania Bank esetében -3,5%-os stb. Hecser Zoltán