Mindig szívesen látogatok el a Garammenti-dombság keleti lábánál fekvő Nagyölvedre. Részben azért, mert nagyapám is e vidéken született, másrészt sok barátom él a településen. Szerencsés közösség, kiváló polgármestere, Cseri Zita sokat tesz a faluért. Most egy július 5-i konferenciára hozott meghívót a posta, már a cím is felkeltette figyelmemet: „Magyarok szlovákul”. Nagyon sokan érdeklődtek a téma iránt, az iskola folyosó-nagytermében gyülekezett a mintegy százfőnyi, ünneplőbe öltözött közönség. A vendégeket a helyi pedagóguskórus dallal köszöntötte. – Egy nagyon aktuális probléma vezetett e szimpózium megrendezéséhez, nevezetesen az itt élő gyerekek nem igazán szeretnének szlovákul megtanulni – avat be a kezdeményezés részleteibe Kuslits Kata, a konferencia szakmai felelőse. – A szlovák nyelv iránti érdeklődés messze alulmarad más idegen nyelvek mellett. A szlovák nyelv ismeretének hiánya a továbbtanulásban jelent nagy hátrányt a tanulóknak: nem tudnak bekerülni az egyetemekre, nem juthatnak diplomához, nem válhatnak egyenjogúvá a szlovák értelmiséggel. A helyszínünk, Nagyölved verseng a környékbeli más települések iskoláival a gyerekekért, s e konferencia célja az is, hogy ráirányítsa a figyelmet az iskolában folyó szakmai munkára. A gyerekek hiánya kihat az egész település jövőjére, a következmény beláthatatlan. A kommunikáció kulcskérdéssé vált: hogyan tudnak a pedagógusok a megváltozott diákokkal szót érteni. A zártsággal is számolni kell, az itteni pedagógusokhoz jóval kevesebb fejlesztőanyag jut el, mint Magyarországon. A módszertani fejlődéshez egy attitűdbeli változásra van szükség: akarjak a szlovákokkal szót érteni, akarjak más társadalmi rétegből érkezettekkel kommunikálni. Az ősi, beidegzett ellentéteket a történelmi szempontokból vizsgáljuk, rávilágítunk a kétnyelvűség értékére, s a településen belül a különböző társadalmi rétegek egymáshoz való viszonyát, a dialógus módját boncolgatjuk, s a fejlődés motorját, az iskolát is górcső alá vesszük, hogy minden társadalmi osztályhoz elérhessen. Neves előadók osztották meg e témában gondolataikat az egybegyűltekkel. A tanácskozás hangulatát Szarka László történész adta meg, a közös múlt kérdéseit elemezte a szlovák–magyar történelemben. A nagyformátumú előadó eszmefuttatását nehéz néhány mondatba belezsúfolni, talán egy felvetést emelek ki: nincs igazán igény a közös nevező, a közös történelem kialakítására. Ezt követően az oktatás került reflektorfénybe, Szabómihály Gizella nyelvész a kétnyelvűségről adott elő, véleménye szerint az oktatásra kiemelt feladat hárul a kétnyelvű környezetben. Ezt a gondolatmenetet folytatta Földes Petra tanár, mentálhigiénés szakember Nyelvzavar az iskolában címmel tartott eszmefuttatásában. Peer Krisztina gyermekpszichológus a pandémia által gerjesztett feladatokat vizsgálta, a szakmai találkozó L. Ritók Nóra művész és pedagógus Esélykiegyenlítés az iskolarendszerben című, az érzelmekre ható előadásával zárult. A közönség kérdéseinek java részét a nyelvészhez intézte, de konzultációra is volt idő és lehetőség. A sikeres rendezvény teljesítette a Cseri Zita polgármester asszony bevezetőjében megfogalmazott célt: „Új utakat és lehetőségeket keresünk, hogy a kor követelményeinek próbáljunk megfelelni. A jó példákból igyekszünk tanulni, ötleteket meríteni, elfogadóbbakká válni. Egy közösséget megtartani csak úgy tudunk, ha tanulunk, tanácsokat, ötleteket, tapasztalatokat gyűjtünk; ehhez pedig nyitottságra van szükségünk.”

Csermák Zoltán