Amint arról lapunk is beszámolt, adománygyűjtést szerveztek Gyergyószentmiklóson a helyi Vöröskereszt ön­kéntesei március 4–6. között. Az össze­gyűlt adományok szállításában részt vettek az önkéntesek is, akik a múlt hétvégén a petei határátkelőnél maradtak és segítettek a szatmári Vöröskereszt munkatársainak a menekültek ellátásában. Bartók Boglárka gyergyószentmiklósi önkéntes lapunknak beszámolt, hogy a Szatmár megyében kijelölt központi raktárhoz szállították a Gyergyószentmiklóson összegyűlt adományok nagy részét. Innen Kárpátaljára viszik a segélyszállítmányokat, elsősorban tartós élelmiszert, ivóvizet, hálózsákot, takarót, illetve a kisgyerekes családok számára elengedhetetlen termékeket. A helyszínen a szatmári Vörös­kereszt munkatársaival dolgoztak együtt, a petei határátkelőnél teljesített háromnapos szolgálat alatt naponta több száz ember kért tőlük segítséget. Mint mondta az önkéntes, jobb esetben angolul vagy németül kommunikáltak a menekültekkel, de olyanra is volt példa, hogy online fordító segítségével váltottak szót velük. – Sokan egyáltalán nem tudtak felkészülni otthonuk elhagyására, nagyon sok embernek alig volt valami tartaléka, de olyan is volt, akinél semmiféle élelmiszer vagy eszköz nem volt, leginkább rajtuk próbáltunk segíteni – mondta Boglárka. Hozzátette, bár hazatértek, még mindig nem tudták feldolgozni a látottakat. Nem mindegy a hírekben látni, vagy a helyszínen átélni mindazt, amit azoknak a csonka családoknak kell átélniük: hátrahagyva férjet, fiút, apát kellett menekülniük. Elmondta, volt, hogy sírva mesélték, nincs ahová menniük, s olyat is megéltek, hogy a gyerekek könnyekkel küszködve köszönték meg a kapott feltöltőkártyát, remélve, hogy általa újra hallanak majd hátrahagyott édesapjukról. – Nekünk más volt megélni, mert mi tudtuk, hogy hazajövünk, hogy lesz, ahol aludjunk, lesz, amit együnk, de azok, akik az életükért menekültek, legtöbbjük csak annyit tudott, hogy megy valahová… Csak annyit tudnak, hogy az otthonuk már nem létezik, a rokonaik is menekülnek, voltak olyanok is, akik tudták, hogy hátrahagyott családtagjuk megsebesült a harcok során vagy már nem él. Nagyon megrázó volt ezt látni és hallani – mondta a Vöröskereszt önkéntese. Kiemelte, hiába, hogy nagyon sokuknak odaveszett mindene, mégis emberi módon, egymásnak segítve, egymásra gondolva viselkedtek. Próbáltak hagyni a felajánlott javakból egymásnak, és csak a szükséges dolgokat vették magukhoz, volt olyan kisgyerek is, aki visszahozta a két elvett banán egyikét, miután látta, hogy milyen sokan állnak még sorba. A kommunikáció eléggé nehézkes volt, de itt is segítettek egymásnak, volt olyan is, aki miután meghallotta, hogy honfitársa nem tud beszélni az önkéntesekkel, tolmácsként segített nekik. Az érdekes a történetben az volt, hogy utólag derült ki, egyáltalán nem ismerték egymást, mégis készségesen segített egyik a másikon. Volt olyan önkéntes, aki megtanulta az alapélelmiszerek ukrán megnevezését, hogy könnyebben menjen a kommunikáció, mondta Bartók Boglárka. – Találkoztunk olyan nővel, aki odajött hozzánk, és elmesélte, mennyire akartak férjével gyereket vállalni, hol éltek, mivel foglalkoztak, és aki 12 napos ikreivel kellett útnak induljon. Elmondta, semmit nem tud a férjéről, de reméli, hogy a gyerekei még látni fogják apjukat – számolt be a megrendítő élettörténetek egyikéről az önkéntes.

Bege Botond