Mindössze huszonhárom éves a gyergyótekerőpataki származású Kovács Bea, azonban olyan zenei tapasztalatot tudhat maga mögött, amelyre ő maga, illetve a környezete is méltán büszke lehet. A No Sugar zenekar egykori énekesnője most a Nemzeti Operett Gálán bizonyíthatja tehetségét, és vallja: a zene az egyik legcsodálatosabb kifeje­zőeszköz, amivel rendelkezünk, és ennek szellemében kellene viszonyulnunk hozzá. Zenéről, és annak szeretetéről beszélgettünk Kovács Beával. [caption id="attachment_77077" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: Budapesti Showszínház[/caption] – Hogyan kezdődött a zenével kötött „barátságod”? – Tizennégy éves koromban alakult ki szorosabb kapcsolatom a zenével, azt mondják, addig eléggé csendes teremtmény voltam. Általános iskolás éveim végén váltottam hangjegyet az útra, hisz a kamaszokhoz hasonlóan, én is erős gitárlázban égtem. Ahogy hozzájutottam az első akusztikus gitáromhoz, legalább két hétig szó szerint megszűnt számomra a külvilág: ha édesanyám nem jött volna be néha valami harapnivalóval a szobámba, az is lehet, hogy végelgyengülésben múlok ki. – Hogy lett a gitárból éneklés? – Azzal együtt jött az éneklés iránti szeretetem is. Ráéreztem a zene ízére, egyre többet és többet énekeltem: dalra fakadtam, ahogy kinyílt reggel a szemem, és az esti altatódalomat is magam énekeltem. Csatlakoztam a tekerőpataki egyházi kórushoz, ahonnan egy éles váltással bekerültem egy rendezvényzenekarba. Utóbbi lehetőséget biztosított, hogy hét éven keresztül, többféle zenei stílusban bontogathassam a szárnyaimat. – A gyergyószentmiklósi No Su­gar zenekar énekesnője is voltál… – Igen, a rendezvényzenekarral egy időben a No Sugarban is énekeltem. Olyan dalokat szólaltattunk meg, amelyek egyesítették a pop- és rockzenei elemeket, legyenek azok feldolgozások, vagy épp a formáció saját alkotásai. Egy rövid ideig dalszövegíróként is kipróbálhattam magam, és igazán örömömet leltem benne. Négy éven át tevékenykedtem a zenekarban. – Zene ide, gitár oda, No Sugar amoda, mégis egy teljesen más pályát választottál… – Igen, teljesen más vonalon végzem tanulmányaimat, génsebészetet tanulok. Nagyon sokan felteszik a kérdést, hogy miként passzol ez a zenével és az énekléssel, azonban fontos tudni, hogy a laboratórium nemcsak a génmanipulációnak, hanem a dalolászásnak is kiváló teret biztosít. Emellett, egyfajta művészetként tekintek a génsebészek munkájára, hisz egy teremtő szándékú, alkotó célú emberi igyekezet, amely valami új létrehozására törekszik. – Milyen zenét hallgatsz egyébként? Van kedvenc műfajod? – A zenét az emberiség legcsodálatosabb megnyilvánulásának tartom, mindenféle hangulatnak, lelkiállapotnak megvan a maga zenéje. Mindig olyan dalokat hallgatok, amelyek akkor, abban a pillanatban a lelkemhez szólnak: egyik örök kedvencem a rock igazi istennője, Tina Turner, de szívesen meghallgatok bármit, ami igényes, legyen az akár klasszikus zene. Néha kifejezetten arra van szükségem. – Kínálkozott előtted egy nagy lehetőség, amellyel élni is tudtál… – Igen, és mindig hálás leszek érte. Énekelhetek a Hazám, hazám, Te mindenem című Nemzeti Operett Gálán, amelyet a Budapesti Showszínház szervez egy kiváló társulattal. Mi a közönség szemébe csalunk könnyeket, ők pedig a reakcióikkal a miénkbe. Igazán felemelő. Szeptember 20-án Kézdivásárhelyen, 22-én Székelyudvarhelyen, 23-án pe­dig Csíkszeredában várjuk a mű­faj kedvelőit. A sikeres magyarországi és erdélyi turné után egyébként fel­vidéki és délvidéki előadássorozatok is tervben vannak. – Jól érzed magad a színház világában? – Sokkal inkább magával ragadott, mert nemcsak szórakoztat, hanem komoly üzeneteket fogalmaz meg. Igazi érzelmi kavalkádot hoz felszínre mindenkiből, aki nyitott az előadások üzenetére. – Van esetleg amolyan mentorféle személy, aki sokat segített, vagy esetleg nagyban befolyásolta a munkád? – Rengeteg olyan emberrel sodort össze az élet, akik egyengették az utamat és elláttak jó tanácsokkal. Szép kis lista állna össze, ha mindenkit megneveznék. – Merre tartasz, mik a céljaid? – Célom, hogy minél több emberrel kommunikálhassak a zene nyelvén. Kertész László