Haáz Rezső etnográfus, képzőművész és múzeumalapító székelyföldi népviseletekről készített rajzaiból és akvarelljeiből nyílt kiállítás a Székelyföld Napok keretében a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban. A megnyitóról Péter Ágnes számol be.

A megnyitón Kelemen Katalin osztályvezető könyvtáros elmondta: a kiállítást a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont hozta létre. A tárlat először augusztusban volt látható a Haáz Rezső Múzeum udvarán. A csíkszeredai könyvtárban tizenhat felnagyított kép látható, ezeket eredetileg Haáz Rezső készítette 1932-ben. A képeket Balázs Ödön javította és nagyította ki. A kiállításon a homoródalmási, felsőrákosi, peteki, székelymuzsnai, kecseti, gyulakutai-siklódi, kisfaludi, lövétei, lövéri román, bátosi szász, gyergyóvidéki, csíkvidéki, gyimesfelsőloki női és férfi viseletről láthatók képek – mondta Kelemen Katalin.
A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársa, P. Buzogány Árpád közölte: a kiállítás célja megmutatni a népviseletünk gazdagságát, változatosságát, hiszen, ha sokat hivatkozunk a hagyományainkra, akkor illő, hogy ismerjük is azt.
– Az alkotásokról Balázs Ödön fényképész kollégám és a marosvásárhelyi Tordai Ede készített reprodukciókat. Haáz Rezső ábrázolása hiteles és részletgazdag, a képek többségén az udvarhelyszéki népviseletek jelennek meg. Ezek a népviseletek az utóbbi időben szinte teljesen eltűntek a hétköznapokból, viszont ünnepekkor magunkra öltjük, mert a múlt öröksége időközben jelképpé vált számunkra – zárta mondanivalóját P. Buzogány Árpád.
Arról, hogy pontosan mit jelképeznek a népviseletek egyes motívumai Kisné Portik Irén néprajzkutató tartott előadást. Állítása szerint a viseletek nagyon sok üzenetet hordoznak. Csík-, Gyergyó- és Kászonszék viseletei­ről készített kutatást, ennek eredményeképp jelent meg a Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte című kötete. Ezt követően az udvarhelyszéki viseletekről is készített kutatást, amely még most is folyamatban van: eddig 56 faluból gyűjtött adatot. Mint mondta, többször is kiábrándító volt az, amivel szembesült az adatgyűjtéskor, ezért ennek a következő kötetnek azt a címet adta, hogy Köntösünkre sorsot vetettünk. Ezt a gyűjtést, ennek a kutatásnak az eredményeit mutatta be előadásában Kisné Portik Irén. Az érdekességekre, illetve a más tájakhoz viszonyított különbségekre fektette a hangsúlyt, hiszen kevesebb mint egy óra alatt lehetetlen lenne teljességében bemutatni egy tájegység különböző viseleteit, motívumainak jelentését.
– A lövétei viselet egyediségéről Haáz Rezső írt, szerinte ez Ázsia felé rokonítható szabáskultúrát idéz. Viszont ha nem a lövétei női hímzett ingről beszélünk, akkor elmondható, hogy általánosan érvényesül az a felfogás, miszerint ahogyan a test felöltözi a ruhát, úgy a nyaknál, kéznél a gonosz, a rossz behatolhat. Ez a felfogás a természeti népeknek a hiedelemvilágához tartozik, hogy a rossz behatolhat és megronthat. A rontást motívumokkal próbálták távol tartani, de ez nemcsak a viseletre igaz, hiszen az építészetben is megjelennek ugyanezek a motívumok. A kígyó és a béka például a férfi és a női rossz megtestesítői, ezeket a motívumokat sokszor a rontás elleni védekező szándékkal használták. A képmágia értelmében ugyanis elég a gonoszt ábrázolni ahhoz, hogy ne tudjon érvényesülni a rossz. Ugyanezt az eszmeiséget találjuk a népviseletben is: kígyóvonalakat láthatunk, gyöngysorokat láthatunk. A béka rombusz formájában jelenik meg, ennek a szemét vagy a lábát is megjelenítik, de a tyúkláb is jelen van a gombok felvarrásánál. A bonyodalmas kígyóvonalak egy gyimesi asszony szerint azért fontosak, mert ha azt a vonalat követi a gonosz, akkor a sok cikcakkot követve elfárad – mondta a néprajzkutató.
Előadásában külön tárgyalta a női és a férfi viseletek egyes részeit, és érdekességekre hívta fel a figyelmet. Elmondta például, hogy a női mellény tulajdonképpen melltartónak felelt meg, ezért van az, hogy a keskenyre varrt mellény alatt az ing szabadon látszik. Ezeket felcsíkon csecses lajbinak is nevezték. A szoknya és a rokolya közötti különbségre is felhívta a figyelmet: a kettőt a szövés iránya, az anyagok összeállítása különbözteti meg.
– Ahány tájegység viseletébe adatott meg a szerencse, hogy beleöltözzek, mindig éreztem valami mást, de mindegyik titokzatos és fenséges érzést kölcsönöz a viselőjének. Nem is tudom, hogy a globalizáció hogyan tudott kivetkőztetni minket ezekből a gyönyörűségekből – állította Kisné Portik Irén.
Amint mondta, nemcsak rontás ellen díszítették a ruhákat, hanem termékenységvarázsló motívumokkal is: virágokkal, gyümölcsökkel, levelekkel, pimpóval. A szövés különböző technikáiról is beszélt, és bár nem volt szövészetben szakavatott a közönség, mégis egyértelmű volt: az, ahogyan elődeink szőttek, egyedülálló leleményességre és elképesztő ügyességre utal.
– Az Ezer Székely Leány Napján is mindig arról győződök meg, hogy nem is ismerik az emberek azt, amit viselnek. Hozzák, viselik ezt a nagy tudást, és fogalmuk sincs, hogy ezek mögött nemcsak esztétikai igény van, hanem hatalmas tudás is. Ennyi titka és szépsége, ha van egy viseletnek, akkor én úgy érzem, hogy mindent el kell követni, hogy ez megmaradhasson – fejezte be az előadást Kisné Portik Irén.
A kiállítás megtekinthető a Kájoni János Megyei Könyvtárban, azonban Kelemen Katalin osztályvezető könyvtáros elmondta, hogy terveik szerint a képeket a könyvtár földszinti ablakaiban helyezik majd el, azért, hogy a járókelők is láthassák azokat.