Szombaton és vasárnap a Gyi­me­sekbe, pontosabban Hidegség­re költözik a bukaresti Magyar adás. Itt szervezik meg a Csángó Túrós Puliszka Fesztivált, amelynek során a környék apraja-nagyja, de az elszármazottak is a csángó szokások előtt tisztelegnek. Mosoni Emőke, a Román Televízió magyar nyelvű adásának főszerkesztője a szerkesztőség és a fesztivál közötti kötődésekről beszél. – Mikor döntött úgy a Magyar adás, hogy sajátjának tekinti a gyimesi Túros Puliszka Fesztivált? Miért erre a helyi rendezvényre esett a választás? – Miért éppen erre a helyi rendezvényre esett a választás? Úgy kezdődött, hogy 2014-ben fennállásának 45-ik évfordulóját ünnepelte a Magyar adás. Nem volt a legjobb időszak, hiszen a Román Televízió átszervezés alatt állt, hónapok óta teljes bizonytalanságban éltünk, a határidős munkaszerződéssel alkalmazott kollegáknak nem újították fel a szerződését, költségvetés pedig inkább nem volt, mint kevés volt. S míg a Híradó s talán a Sport kivételével a Román tévében gyakorlatilag teljesen leállt a műsorgyártás, mi grandiózus tervet állítottunk össze, azzal a céllal, hogy a kerek évforduló kapcsán kerüljünk be újra a köztudatba. Nagy lendülettel szerveztük a Magyar adás 45-ik évfordulójának ünnepi rendezvénysorát, elenyésző költségvetésünket a szervezők jóakaratából és saját zsebből is pótoltuk, egyik kiszállás a másikat követte, jártuk az országot, és ahol csak tudtunk, vetítettünk az Adás aranyszalagtárából. A Túrós Puliszka Fesztivál szervezőjével, Csilip Árpáddal a parajdi Töltött Káposzta Fesztiválon futottunk össze, s felkért, hogy a kerek évfordulón ünnepeljünk majd a Gyimesekben is. Összeszedtük hát az archívum gyimesi anyagait, és igen hangulatos, szabadéri vetítéssel egybekötött, a régi Kaláka műsorok mintájára épített ünnepi programot dolgoztunk ki. Nagy sikerrel. S ezen felbuzdulva, a főszervező kérésére a következő évben is beszálltunk a fesztivál szervezésébe, amely tulajdonképpen kiemelt médiapartnerséget jelent. S lám, idén is részt veszünk az eseményen, és ez immár az ötödik alkalom. Csilip Árpád egyrészt felismerte a Magyar adásban rejlő lehetőségeket, másrészt mindig nagyon empatikusan viszonyult a szerkesztőség sorsához. Már csak az ő szívélyes vendéglátása miatt is szívesen megyünk a puliszkafesztiválra. De örömmel megyünk bárhová, ahová hívnak, és ha találunk a helyhez kötődő régi felvételeket, magunkkal visszük. – Hogyan tudja a szerkesztőség kihasználni a fesztivál keretét arra, hogy minőségi műsorait népszerűsítse? Hogyan fogadta a közönség a Magyar adás jelenlétét? – A hagyományosan nagy tömeget megmozgató puliszkafesztivál jó lehetőség az adás népszerűsítésére. Azt tapasztaltuk, hogy a gyimesiekre kevésbé jellemző a kizárólag magyarországi televízióadók műsorainak nézése. A jelenségnek vannak egészen tárgyilagos okai is, például, hogy nincs minden házban kábelszolgáltató. De túl ezen meglepően sokan emlékeztek a régi, tehát ’89 előtti Magyar adás műsoraira. Úgyhogy nagy szeretettel fogadták az általunk odavitt archív felvételeket, és most már bennünket, a mostani Magyar adás szerkesztőségét is várják, néznek a tévében vagy megkeresnek az interneten. Ez nekünk óriási elégtétel. A puliszkafesztiválra ráadásul nemcsak a környékbeliek jönnek el, hanem Hargita megye távolabbi településeiről is, de Maros és Kovászna megyeiek is. Hallanak rólunk, látják a kollégákat, a Hidegségre kihelyezett Puliszka rádiónkon keresztül pedig Magyar adás ki-mit-tud-ot is játszunk, sikerrel. Mikor van pénzünk nyomtatásra, az adást népszerűsítő szórólapokat is osztogatunk. S puliszkát is főzünk természetesen, egyre lelkesebben és egyre finomabbat. Kicsit meg is lepődtem, hogy mennyi ügyes kezű szakács és kukta van a kollégák között, akik a puliszka megannyi fajtáját ismerik, és hogy bátran dobogós helyre is pályázhatunk a közösen elkészített puliszkával. Volt már igazi, üstben főzött szilvalekvárral töltött puliszkatortánk a Magyar adás fennállásának 45. évfordulóján, kipróbáltuk az üstben rétegeltet és a puliszkatekercset egyaránt, mackókat is készítettünk fóliában és parázson sütve, máskor ropogós pirított hagymával, szalonnapörcökkel és kovászos uborkával tálaltuk, vagy gazdagon összerotyogtatva, istenien nyúlós juhtúróval. Joggal lehet kérdezni, hogy hová lehet még mindezt fokozni? De az idei főszakácsunk, T. Bíró Hajnal megnyugtatott, hogy van kreativitás még a csapatunkban, s idén a hagyományos túrós puliszkánkat egy szezonális gyümölcs fogja kísérni, és nemcsak díszíteni szándékozunk vele, hanem összhangba is hozzuk az ízeket. Ez azért is érdekes számomra, mert az évek során akadt egy-két rosszalló hang is a Magyar adás puliszkafesztiválos részvétele kapcsán, főként a közösségi oldalakon, mondván, hogy a puliszka „román étel”, s mi ahhoz nincs ahogy értsünk, és egyáltalán. De hát én magam is puliszkán nőttem fel, mint ahogy a Felső- és Alsó-Nyárádmente egésze, vagy a gyimesiek, vagy sokan mások. Úgy tudom, a puliszka a szegény ember eledele volt mindig, s ott fogyasztják a leginkább, ahol a kukorica megterem. Ennyi. A Gyimesekben pedig a kalibások által előállított mellévalóknak köszönhetően lehet alapeledel. – Mit „sütött ki” a szerkesztőség erre az alkalomra? – Idén nincs saját programunk a fesztiválon, de a szabadtéri vetítés hagyományát tiszteletben tartjuk. Pontosan nem tudnám megmondani, hogy mikor járt először a Magyar adás a Gyimesekben, de az archívum szerint 1973-ban, az első Gyimesi Csángó Fesztiválon már ott volt Labancz Frida és Öllerer József. 1974-ben Bilibók Béla és Holló Gábor megszervezték az első Gyimesközéploki kórustalálkozót, az itt készült felvételen gyerekek, felnőttek lelkesen énekelnek, Simonffy Katalin kérdéseire válaszolnak. Ebből is vetítünk. Öllerer József nagy szeretettel filmezte a mesébe illő gyimesi tájat, felvételek készültek gyimesi énekesekről, zenészekről. Archívum ma is őrzi Zerkula János és Regina dalait, Halmágyiékat, de Ambrus Erzsébet, Tatár Mária és a kis Bilibók Katalin dalait is. Barabás Kásler Magda is szívesen énekelte a csángó dalokat, több felvétel készült vele. Józsa Erika, az adás egykori bemondója, Horváth Károllyal és Dobránszky Sándorral otthonosak voltak a gyimesi muzsikában. A Zakariás testvérek szintúgy. 1974-ben film készült egy gyimesi lakodalomról, a térség minden szokásával, gyimesiek mesélnek a Gyimesekről, a gyimesi emberekről, hagyományszeretetükről. Újabban a korábbi puliszkafesztiválokról készült riportjainkat is levetítjük. – Fennállásának első évtizedében hangsúlyosabban, de a rendszerváltás előtt megszüntetéséig az erdélyi, romániai magyar kulturális élet kovásza szerepét töltötte be ez a maroknyi szerkesztőség. Az idők, a lehetőségek, no meg a tévézési szokások változtak. Ebben a megváltozott közegben is megpróbálják betölteni ezt a kovász szerepet? Egyáltalán lehet ilyen szerepre vállalkozni? – A kovász szerep betöltésére nem hiszem, hogy vállalkozhatunk. Vagy legalábbis nem abban az értelemben vállalhatunk kovász szerepet, ahogy tették azt régi kollégáink. Nem vagyunk az egyetlen magyarul sugárzó tévéadó, sőt, főként tévéadó nem vagyunk, hiszen a hét napjain elszórtan, csupán rövid időre, és kora délutáni, tehát előnytelen idősávban jelentkezhetünk. Mégis. Van legalább két szerepkör, amelyek betöltése egyediséget nyújt ma is ennek a műsornak. Az egyik a Magyar adás közszolgálati státusából adódik: a ma már szinte ismeretlenül hangzó „ki nem szolgáltatottság” műfaji és tematikai szabadságot is jelent. Ennek a lehetőségével élni mondhatni kötelességünk. Alaposan körüljárt riportokat készíthetünk, s felvállalhatunk kevésbé vagy egyáltalán nem népszerű látásmódot is. Az anyagiakról most szándékosan nem ejtek szót, de nyilván, mindehhez pénz is szükségeltetik. A másik sajátosságot a Magyar adás közel fél évszázados léte jelenti. Mi azt vállaltuk fel, hogy régi értékeinket feltárjuk, és újra a nézők elé visszük. Hiszen mindaz, ami az adás szalagtárában megmaradt, csak és kizárólag a miénk, romániai magyaroké. Minden könnyűzenei felvétel, fesztivál, színházi előadás, tévéjáték, film, irodalmi szalon, riport az itt élő magyarokról szól. Az ő történetüket dokumentálja. Így hát őhozzájuk kell ismét visszakerüljön. Méghozzá úgy – és ehhez a mostani szerkesztőség tudása, munkája elengedhetetlen –, hogy az a mai fiatalok számára is élvezhető legyen, és értékként legyen élvezhető. Sarány István