Kármentés, megoldáskeresés

    Alice csodaországban – önkéntelenül is Lewis Carroll meseregénye jutott eszembe, amint átléptük a csíkszeredai Erőss Zsolt Aréna kapuját, ahol a januári csíksomlyói tűzvészben otthon nélkül maradt károsultak várják, hogy jobbra forduljon a sorsuk. Határozottan olyan benyomásom támadt, mintha egy másik világba léptem volna be. Igaz, kevésbé szürreális ez a világ, mint Lewis Carroll csodaországa, mégis más. Itt jótékonysági civil szervezetek szakképzett munkásai és önkéntesei dolgoznak, és emberek élnek. Semmilyen prekoncepciónk nem volt, egyszerűen kíváncsiak voltunk, hogyan telnek ezeknek az embereknek a hétköznapjai, és hogyan alakul sorsuk. A fejedelmi többes nem a véletlen műve. Fodor Zsuzsánna fotós kollégával ketten kerestük fel a tűzkárosultakat és beszélgettünk azokkal civil szervezeti és önkormányzati vezetőkkel, akik megszervezték a sportcsarnokban a hétköznapokat. Előre szóltunk, hogy jövünk. Már vártank ránk. Riportunk első részében a Hargita megyei önkormányzat által működtetett Mélyszegénységi Munkacsoport vezetőjét és az ott élő közösséget szólaltattuk meg. A második részben a csíkszeredai önkormányzaté és a sportcsarnokban élő roma közösséget gondozó civil szervezeté a szó. A roma közösséghez is visszatérünk. Kati néni mondta el, mennyi gondja van.     Dolgozni akarnak, csak kapjanak állást Bodor Emese húsz éve dolgozik a roma közösséggel, a csíkszeredai városvezetés szociális osztályán az ő feladata az önkormányzatnál felmérni a helyi problémákat a roma közösségben. Megkérdeztük, mennyi munkájuk van: egy kézmozdulattal a feje fölé mutatott. Nevettünk egyet, majd komolyra fordítottuk a szót. Emlékeztetett: amikor kitört a tűzvész, a helyi önkormányzat elsőként a helyszínre ment, majd Korodi Attila, a megyeszékhely polgármestere felajánlotta a sportcsarnokot menedéknek, ahová 40 perc alatt bemenekítették a 261 tűzkárosultat. Ez ötvennyolc családot jelentett körülbelül egy hónapig. Ezután az a 28-30 család, akiknek nem égett le a háza, hazaköltözött. A tűzvész miatt az önkormányzatnak is sokkal több munkája lett. – Tudni kell, hogy ezeknek az embereknek valamennyi irata elégett. Új keresztlevél, személyi igazolvány kellett mindenkinek, ezeket el kellett készíteni. A családok java részének szociális segély és családi pótlék jár, ezzel is az önkormányzat szociális osztálya foglalkozott – sorolta. Egy németországi munkáltató jelezte az önkormányzatnak, hogy munkát tudna adni. A közösség sportcsarnokban élő tagjai közül harminchatan jelentkeztek. Végül ez a munkalehetőség kútba esett, de az Eco Csíknál hat, a Balu parknál egy, a Hargita megyei útügyi igazgatóságnál pedig négy ember kapott munkát. – Azért fontos ezt megemlíteni, hogy lássák az emberek: a roma közösség tagjai igenis dolgozni akarnak – fűzte hozzá.  

Kati néni közmunkázik.

  Hétköznapok, beilleszkedési gondok Ezt a tűzkárosult roma közösség tagjai is megerősítették. Riportunk első részében ott hagytuk abba, hogy alig várják, hogy végre elköltözhessenek a sportcsarnokból. Egyetlen kérdés is elég volt, hogy maguktól elmondjanak szinte mindent. Szóba hozták, hogy a Gyulafehérvári Caritas és a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai mennyit segítettek rajtuk. Hamar kiderült az is, hogy örülnek a különböző foglalkozásoknak, mert azzal is el tudják ütni az időt. Fociznak, gyerekekkel foglalkoznak, a felnőttekkel beszélgetnek – sorolták a segélyszervezetek számukra fontos tevékenységeit. – A gyerekekkel jól bánnak, jól beszélgetnek. Tanítják őket írni, rajzolni – adott hangot elégedettségének az egyik édesanya. Rajzfilmeket is vetítenek, házi feladatokat oldanak meg. Az online oktatáshoz rendelkeznek a szükséges eszközökkel. Azt is elmondták, hogy közösen takarítanak. Igaz, volt beosztás, hogy mikor kinek a feladata, de inkább kölcsönösen segítenek egymásnak.   A fiatal srác, aki már az elején is készséggel nyilatkozott, külön kérés nélkül is beszélt a roma közösség beilleszkedési gondjairól. Különösen azoknak van nehéz dolguk, akik korábban elkövettek egy-két „csínyt”, és most a munkaadók nem tartják elég megbízhatónak, így nehezen kapnak munkát. – Az a probléma… Voltak olyan szegény emberek, akik nem kaptak munkát. Elmentek és csináltak egy-két olyan csínyt… – rövid hatásszünetet tartott, majd folytatta. – Milyen a szegény ember? A gyomra vezeti. Ha nincs, amit megegyen, csak kell csináljon valamit, hogy tudjon megélni valahogy. Voltak olyan emberek, akik „megcsinálták a problémát”, és a múltjuk gyötri a jelenjüket. Sokukat ezért nem vették fel dolgozni – mondta minden különösebb szépítés nélkül. Ekkor szólalt meg mellette a felesége, karjai közt a kisbabával. – Én elmondom a lényeget. Attól, hogy te voltál a börtönben… Te megváltoztál! Attól arrafelé az életed más lett, neked családod van. Te elgondolkodtál azon, hogy „állj meg, családom van, dolgozni szeretnék” – mondta inkább a férjéhez fordulva, mint nekünk címezve. Azt is elmondták, hogy azok a romák is nehezen kapnak munkát, akik nem ültek kis időt sem börtönben, csak felfüggesztett börtönbüntetést kaptak.     Szakértelem nélkül nem megy Hompoth Hannával, a Caritas csíki területi koordinátorával még azelőtt beszélgettünk, hogy felkerestük volna a sportcsarnokban élő közösséget. A Gyulafehérvári Caritas és Máltai Szeretetszolgálat elosztották egymás között a feladatokat. Előbb felváltva egy-egy hétig működtették a tanodát, majd a Máltai Szeretetszolgálat a Somlyóra visszaköltözött családokkal foglalkozik, a Caritas pedig maradt a sportcsarnokban. Hompoth Hanna elmondta: merőben különbözik a somlyói tűzkárosultak helyzete egy átlagos katasztrófahelyezettől. Azok ugyanis sokkal rövidebb idő alatt lejárnak. Egy árvizet például fél év alatt szinte el is lehet felejteni, annyi idő alatt újjá lehet építeni, amit az árvíz lerombolt. Kérdésünkre elárulta: nem minden előzmény nélkül kezdett el foglalkozni a Gyulafehérvári Caritas a csíksomlyói romatelepen élő közösséggel. Már tavaly novemberben tárgyaltak az önkormányzattal arról, hogy lassan hozzálátnak a közös munkának. Tulajdonképpen egy felzárkóztatási „beavatkozást” terveztek Somlyón.  A gyermekek taníttatásával kezdték volna a munkát fokozatosan. A szociális munkások ugyanis rögzített előírások alapján avatkoznak be. Így az is szabályozva van, hogy hogyan lehet egy hátrányos helyzetű közösséget egyáltalán megközelíteni, majd eredményeket elérni. Meg is egyeztek az önkormányzattal, szerettek volna hozzáfogni a munkához, amikor kiütött a tűz és teljesen felborította az előzetes terveket, elképzeléseket. – Sokkal nehezebb most kezelni a helyzetet. Nem az történt, hogy a közösséget kívülről közelítettük meg, hanem benne vagyunk a közepében, és örvénylik körülöttünk minden – mutatott rá Hompoth Hanna.  

2021 február. Koronavírusra tesztelnek az Erőss Zsolt Arénában.

  Gyermekek, idősek, kisbabás édesanyák, várandós anyák, olyan férfiak, akik szeretnének dolgozni és olyanok is, akik nem: mind részei annak a közösségnek, amellyel együtt dolgoznak a civil szervezetek. Mint elmondta: időközben rendszerezetté váltak a tevékenységek az Erőss Zsolt Arénában. Kötött programokat bonyolítanak le, tudják, kik azok, akik részt vesznek az adott programban. Világosan tudják, hogy mi az egyes programok célja, honnan indultak és hová szeretnének eljutni. Azt is pontosan tudják, hogy kik azok, akik megszervezik, „szolgáltatják” a különböző programokat, foglalkozásokat. Ilyen helyzetben ugyanis nagyon fontos az állandóság. – Ami nehezítette a dolgokat, hogy állandóan új önkéntesek jöttek. Kicsit olyan volt, mint amikor egy hangyabolyba belerúgnak, és utána mindenki akar segíteni és piszkálja, eteti őket. Amikor gyerekkoromban rádobtam a hangyákra a sütemény morzsáit, akkor szerencsétlen hangyák elkezdték kihordani, mert az nekik nem kellett. De én azt hittem, azzal segítek. Itt is megvolt ugyanez a jelenség – szemléltette Hompoth Hanna. Mint részletezte: ők is toboroztak önkénteseket saját szervezetükön belül, mert Csíkszeredában nincsenek túl sokan. Roma-programjuk korábban nem volt, idéntől szerettek volna indítani egyet. Vásárhelyről, Székelyudvarhelyről és környékéről, Sepsiszentgyörgyről és környékéről érkeztek Csíkszeredában olyan önkéntesek, akik romaügyekben tapasztalattal rendelkeztek. – Nekem is van szakmai tapasztalatom, de pont akkor beteg voltam, az első három napon nem tudtam jönni. De azóta folyamatosan itt vagyok. Az állandóság kellett, hogy pontosan tudják, hogy kitől mit kell kérdezni, kitől mit lehet kérni – mondta.     A csíkszeredai önkormányzat kereste meg őket előbb Kérdésünkre elmondta: bár rendkívüli volt a helyzet, annyiban a hasznukra vált, hogy felzárkóztató programot terveztek indítani, hogy már ismerték a közösséget. Azaz pontosan tudták, hogy hányan vannak és köztük hány gyerek, közülük hányan járnak iskolába. Délutáni afterschool típusú oktatást terveztek indítani a gyerekeknek, mert egy közösséget mindig a családon keresztül a legkönnyebb megközelíteni. Hozzáfűzte: az önkormányzati választások után az új csíkszeredai városvezetés azonnal megkereste őket, és már elkezdtek intézkedni a szociális ügyekben. A Caritas nagyon régóta szeretett volna tenni valamit, de ehhez előbb megfelelő partnereket kellett találnia. Ezért örültek az új városvezetés megkeresésének. Már december elején adatokat kért tőlük a városháza és tanácsot, hogyan lehetne minél egyszerűbben, költséghatékonyan hozzálátni a roma közösség felzárkóztatásához. Erre adták azt a választ, hogy a gyerekek tanításával, mert a családokon keresztül a legkönnyebb elérni egy közösséget. Kérdésünkre hozzátette: kedves, megejtő történetek is előfordultak. Akadnak a tűzkárosultak között olyan emberek, akik nagyon kedvesek tudnak lenni. A gyerekek különösen. És persze kedves, ahogy díszítették a kis kuckóikat. Személyes történetet is mesélt. – Szüleim mindketten kórházban voltak az intenzív osztályon. Természetesen magam alatt voltam, és ez a közösség összefogott és egy olyan erős „imafélórát” tartottak a szüleimért, amilyet még életemben nem éreztem. Olyan erővel tudnak imádkozni, annyira átadják magukat ennek… Mindenki zokogott. Asszonyok, gyermekek átszellemültek, és úgy imádkoztak a szüleimért. Akkor nagyon a szívembe zártam őket, mert nem kértem tőlük, spontán megtették. Közelebb kerültek hozzám ezek az emberek – idézte fel a történteket Hompoth Hanna.      

Roxana és alig két hónapos kisfia, Fabian. Erőss Zsolt Aréna, 2021. március.

    Mindenem elégett, érti-e? Részemről befejezettnek tekintettem az anyaggyűjtést, de kollégám ragaszkodott hozzá, hogy térjünk be Kati nénihez is. Az idős cigányasszony rögtön a nyakába borult, ahogy beléptünk az alig néhány négyzetméteres sátorba. – Mindenem elégett, érti-e? A disznók is elégtek. A tévé, a mosógép is. A hűtőszekrény is. A kevés megtakarított pénzük is – panaszolta, miután napirendre tért a viszontlátás öröme fölött. A gyerekeinek is elégett mindenük. Kati néninek márpedig tíz gyereke van. Öt lány és öt legény. – Alig várjuk, adjanak egy kicsi lakást, egy kicsi kertet. Ültessünk egy kicsi salátát, pityókát. Legyen elég, hogy ne kelljen mástól venni. Nekünk mindig volt, mit megenni. Akárhová tesznek, én betartom a szabályokat – hangoztatta. Kati néni ugyanakkor meglehetősen vallásos is. Mindenkiért imádkozik, aki egy kicsit is segített rajta vagy szólt hozzá egy jó szót. – A polgármester is jó ember. Az is segít. Imádkozzunk érette. Imádkozunk Kati néniért, Emese néniért, mindenkiért. Magukért is, hogy az Úr adjon egészséget, erőt – mondta. Időközben egy fiatal férfi lépett a sátorba. – Ez a vejem – mutatta be azonnal Kati néni. – Neki is elégett a háza – tette hozzá. A vejének egy kicsit jobb a helyzete, ő ugyanis azon kevesek egyike, akik munkába álltak az Eco Csíknál. Elmondta: jól fogadták a munkahelyen, nem érzékelt hátrányos megkülönböztetést. Hozzátette: bár a munkahelyén jól fogadták, a szabad idejében, az utcán előfordul, hogy beszólnak neki. –Az ilyent is el kell tűrni – jegyezte meg sztoikus nyugalommal.  

Talpalatnyi otthon a sportcsarnokban. Kati néni pihen a mindig meseszerűen új formát, új színeket öltő kuckójában.

  szöveg: Kiss Előd-Gergely fotó: Fodor Zsuzsánna